Szőke herceg limuzinban

6.FEJEZET

Legnagyobb sajnálatomra még ebben az életben megtapasztalhattam milyen érzés Olivier Leonival egy tornaszertárba zárva lenni. De ne szaladjunk ennyire előre.

* 6 órával korábban *

Mint minden más nap, ez is ugyanúgy kezdődött. Leszámítva, hogy nem találtam a kedvenc zoknim párját, ezért felemás zokniban mentem suliba. Visszagondolva ez egy jel lehetett, hogy ma hagyjam a francba a tanulást és maradjak otthon. De én ezt figyelmen kívül hagyva úgyanúgy elindultam. Útközben összefutottam a srácokkal és kibeszéltük a tegnapi új csajt aki aznap érkezett a szalonba. Elég fura volt, ott tette magát, hogy milyen kis félénk, de egyértelműen megjátszotta magát. Pedig egy ilyen helyen nem érdemes félénknek és gyengének mutatnod magad, itt akkor vagy valaki, ha van magabiztosságod. Úgy tűnik ő sem fog sokáig maradni.
Megvan az az érzés amikor tudod, hogy valami nem stimmel, de nem tudod mi az, ezért bekövetkezik? Na pont így éreztem amikor beléptem a gimi területére. Eddig is bámultak, de már hozzászoktam, mivel nem volt jelentős. Azonban most, nem hazudok ha azt mondom az egész iskola engem nézett. Ez a srácoknak is feltűnhetett.

-Mit bámulnak ennyire? Biztos a jóképű arcomat. -dícsérte magát Jacob. Legszívesebben azt mondtam volna, hogy bárcsak így lenne, de magamba folytottam. A szituáció fêlelmetesen hasonlított egy mondhatni múltbéli traumámra. Nem meglepően ez is Olivierhez kapcsolódott. 6.-ban történt, amikor egyszer visszaszóltam neki. A vége az lett, hogy mindenki előtt megalázott. Ott, akkor is így néztek rám, a legtöbben elítélően, de néhányan sajnálkozó tekintettel. Erre nagyon pontosan emlékszem, eléggé mély nyomot hagyott bennem.

-Téged maximum a rondaságod miatt néznének, de most nem te vagy a téma. -állt meg előttünk mondhatni a suli ribanca. (Már azt hittétek, hogy nincs mi?) Eddig nem nagyon volt vele problémánk, figyelmen kívül hagytuk a beszólogatásait, ennyiből állt az egész kapcsolatunk.

-Mit akarsz? -néztem rá sóhajtva.

-Na vajon mit? Megmagyaráznád, hogy miért korrepetál Olivier Leoni egy olyat mint te? -fonta a karját keresztbe a mellkasán. A szemöldökét megemelte, és még vicsorgott is.  Nem volt egy szép látvány.

-Senkinek nem tartozom magyarázattal, főleg neked nem. -közöltem, és lerítt rólam, hogy semmi kedvem hozzá és az egész felhajtáshoz. Azon, hogy egy külön fajnak nevezett, a lúzerek, idióták, szegények fajának, már nem akadtam fent. Pont leszartam mit gondol rólam egy olyan ember aki így áll a világhoz is.

-Csak hogy tudd, egy semmirekellő idióta vagy, és Ol, akarom mondani Olivier csak szánalomból van veled! -na igen, erről beszélek. Az viszont nem kerülte el a figyelmemet, hogy becézni akarta őt, de kijavította magát, mert egy Leoni-t nem lehet csak úgy becézgetni.
Gúnyosan elmosolyodtam a bakijára, erre Kelly (így hivják Ms. Ribancot) kellően összezavarodott, és az lett a vége, hogy méltóságát (ami nincs is neki) megpróbálva megőrizni elsétálni. A két csatlósa követte, nekik a nevüket sem tudom, de mentségemre legyen mondva, hogy egyébként az elmúlt 3 évben egyszer sem hallottam őket, hogy nem azt utánozzák amit Kelly mond.

-Ennyi volt a műsor, mostmár nincs mit bámulni! -üvöltötte el magát Andrew. Hálásan néztem rá, ugyanis az emberek valóban elkezdtek foglalkozni a saját dolgukkal.

-Amúgy erre nem is gondoltam, de van egy Leoni rajongótábor, nem? Kíváncsi vagyok mikor lépnek akcióba. -ebben Lewis-nek teljesen igaza volt. Olivier még senki korrepetálását nem vállalta, bár ez a mi esetünkben inkább fordítva van. Ő megfenyegetett, én meg jobb ötlet híján elfogadtam. Leginkább ezen aggódtam, mert köztudott, hogy Olivier fanjai nem teljesen százasok. Mert hát egészen biztosan nem normális az aki kedveli őt. Viccet félretéve, egyszer elüldöztek egy lányt, mert véletlenül nekiment Leoni-nak. Sokszor teljesen oktalanul rászállnak lányokra akikben "potenciális ellenséget" látnak. Én pedig első helyen vagyok kétszer pirossal aláhúzva.

-Na jó, nekem ehhez még nagyon reggel van, szóval mi lenne ha bemennénk és innánk egy automatás kávét? -tereltem el a témát. Sajnos a reggeli kávémat nem tudtam meginni, úgyhogy maradt a suli automatása.

-Tudod még mindig áll az ajánlatom, hogy költözz hozzánk és akkor minden reggel kaphatnál kávét. -nézett rám Jacob. A srácok már 9. végén felajánlották a kanapéjukat, de elutasítottam őket. Nem akartam senki terhére lenni, és bár akkoriban volt a legrosszabb otthon, úgy voltam vele, hogy megoldom egyedül anélkül, hogy bárkire is ráakaszkodom.

-Kösz J, köszi srácok tényleg, de tudjátok, hogy nem fogathatom el. -mosolyogtam rájuk hálásan. Ők csak legyintettek, de láttam az arcukon az aggódást. Ez nagyon jól esett, mivel még általánosban nem voltak barátaim. A tény, hogy magamra haragítottam Leoni úrfit, mindenkit elüldözött. Amikor csak tehették elkerültek, és próbáltak a lehető legtávolabb kerülni tőlem. Mintha fertőző lettem volna... De aztán jöttek a fiúk és jobbá tették az életem. Ugh ez így nagyon nyálasan hangzik, dehát mit mondhatnék ha egyszer igaz.

Időközben megérkeztünk az automatához, ahol szerencsénkre most csak két ember állt sorba. Az évek során megtanultam, hogy a hosszú kávé a legjobb, a többinek már a szagától sugárban hánysz. Végül a fiúk is vettek maguknak, pedig ők nem is akkora kávé fanok mint én.

-Uh ne már, 5 perc és becsöngetnek! -kezdett el panaszkodni Andrew. Egyetértettem vele, matekkal kezdtünk, az egyik legutáltabb tantárgyammal.

-Akkor indulás! Gyerünk, gyerünk, nem lógjuk el! -terelgettem a srácokat, Jacob még le is próbált lépni, de időben észrevettem és kaptam el a kapucnijánál.

-Hé! -kiáltott fel meglepettségében. Csak sunyin elmosolyodtam, és elkezdtem húzni a terem felé. Pár lépés után rájött, hogy ez így nem valami kényelmes és jött mellettem rendesen. Ilyenkor néha úgyérzem magam mintha az anyjuk lennék akaratom ellenére. Egyébként mindháromnak normális az anyja, csak nekem egy undok hárpia. Szép szavakkal.
Matekon nem a rám jellemzően a leghátsó padot foglaltam el, hanem középtájt, de még nem elöl padot. Meg akartam mutatni Mr. Rane-nek, hogy én próbálkozok. Az, hogy Olivier is itt van csak rátesz egy lapáttal. Nem akarom, hogy azt gondolja félvállról veszem a dolgokat, mert annak én szívom meg a következményeit.
Az a három jómadár meg kiröhögött, de lerendeztem őket egy bemutatással. Lewis sértett fején jót derülve fordultam előre.

-Ma párokban oldjátok meg a feladatokat, a párokat én osztom be, akinek nem tetszik, annak arra van az ajtó és az igazolatlan. -jött be Mr. Rane.
-Davis és Miller, Sears és Wilson, Johnson és Brown.... és végül Leoni és Williams. -közölte a párokat. Én abban a tized másodpercben sápadtam le, ahogy kimondta a nevünket. Ha lenne olyan verseny, hogy ki az aki leggyorsabban sápad le, akkor minden bizonnyal én nyerném, pár másodperc alatt hulla fehér lettem. Már előre látom milyen kellemetlen 45 perc lesz ez...
És ez még csak a kezdetek voltak. A nap közel sem ért még véget...