Szőke herceg limuzinban

7.FEJEZET

Tudhattam volna, hogy ez fog történni, hiszen eleve Mr. Rane volt az aki a korrepetálást akarta. Számíthattam volna rá, hogy Olivierrel fog párba osztani, nyílván, hogy jobban összehangolódjunk és hatékonyabban menjen a tanulás. De azt nem gondoltam, hogy ezt az órán is csinálnunk kell. Bár ilyenkor felvetül az emberben, hogy miért kéne a matek feladatokat párban megoldani. Tény, hogy úgy osztotta ki a tanár úr, hogy egy okosabb és egy hülyébb kerüljön össze. Kíváncsi vagyok, hogy fog ez sikerülni, mert néhány ember ki nem állhatja egymást. Ilyenek vagyunk mi is Olivierrel.

-Arrébb tennéd a cuccod kérlek? -ültem le mellé. Már gondolni se gondoltam rá, hogy esetleg Leoni úrfi megemelje a seggét, és én cuccoltam el átadva a helyem. Sóhajtva néztem rá, gőzöm sem volt mi a terve. Úgy fog viselkedni mint múltkor? Kinyitottam a füzetem és a már leírt feladatokra meredtem.

-Mit nem értesz? -kérdezte meg megelégelve a csöndet. Volt egy olyan érzésem, hogy csak azért ilyen mert itt a tanár is. Ezt viszont félretettem, leszartam, hogy a tanár miatt kedvesebb és kihasználtam a helyzetet. Elég furcsa volt ilyennek látni, olyannak aki nem ő. Vagy legalábbis én határozottan nem láttam még ezt az oldalát. Persze lehet nincs is kedves oldala, ez csak egy maszk amit a pontokért vett fel.

-Ezt itt pélául, miért lett az x 0,09? -átgondoltam a dolgokat, és nem érdekel ha az óra után újra egy bunkó paraszt lesz, mert megmagyarázhatatlanul jó érzés volt, hogy ilyen volt. Gyorsan el is hesegettem ezt az érzést, ugyanis nem értettem és ez még több kérdést szült. Ebben a pillanatban sokkal könnyebb volt megpróbálni megérteni a matekot. Még akkor is ha ehhez értek a legkevésbé, még akkor is ha az egész egy nagy kuszaság a fejemben. Nem érdekelt, mert sokkal könnyebb az egyszerű utat és a figyelmen kívül hagyást választani.

Amint véget ért az óra én szinte kimenekültem a teremből. Az udvarra mentem, hátha a friss levegő segít lenyugodnom. Egyrészt mérges voltam, mert Olivier csak nem bírta ki, egy egy kisebb beszólást muszáj volt elejtenie amikor Mr. Rane nem figyelt. Másrészt meg ott volt az az érzés ami nem hagy nyugodni. Mikor nem szólt be, hanem magához képest kedvesen magyarázott, azt gondoltam, hogy talán nem is olyan rossz. Ez pedig megrémít mert én a megismerkedésünk óta nem gondoltam ezt róla. Úgy tűnik most már biztos. Kezdek megőrülni.

-Hé Alex! -ordított oda Lewis. Gondolataimból kiszakadva néztem fel rá és üvöltöttem vissza.

-Mi van? -magamban a szememet forgattam, nem hagyják, hogy az ember kiélje a filmes pillanatit.

-Megyünk büfé! Jössz? -imádom amikor nem toldalékolnak normálisan. Mi az, hogy megyünk büfé? Maximum mehetnek a büféBE vagy a büféHEZ mehetnek. Szememet forgatva (ma már kitudja hanyadszorra) keltem fel. Táskámból előhalásztam a pénztárcám, hogy ne ott kelljen szenvedni vele és feltartani a sort.

-Egy sonkás szendvicset és egy twix csokit kérek szépen. -ment előre igazi úriemberként Andrew. Vicces látni ahogy keménykedik a kilencedikesekkel, de a büfés nénivel milyen udvariasan beszél.

-Hogy hogy ennyit veszel? -kérdezte Jacob. Érthető volt miért kérdezte, Andrew mindig hozott kaját, nagyon ritkán volt olyan, hogy nem volt otthonról hozott ebédje.

-Otthon hagytam véletlenül. -vakarta meg a tarkóját. Vállat vonva ráhagytam és fordultam is a pulthoz.

-Én is egy twix-et szeretnék. -azt hiszem egy csoki nem árthat meg. Nem vagyok oda nagyon az édességért, de azért csokit eszek pár naponta.

-Megyünk a terembe? -kérdezte Lewis amikor már a folyosón sétáltunk visszafelé.

-Aha menjünk, és akkor át tudjuk nézni az anyagot. Asszem valami olyasmit mondott a tanár előző órán, hogy felelés lesz. -válaszoltam. J és Rew is egyetértettek velem, töriből azért rendesen készülni kellett. Szerencsére én történelemből még viszonylag jól is álltam, 4,68 volt az átlagom.

-Ajj már megint? Az elmúlt egy hét minden töri óráján feleltünk! -kezdett el jajgatni Jacob. Igaza volt, a tanár rájött, hogy szerinte nincs elég jegyünk, ezért mint egy őrült kezdett el feleltetni. Én eddig még nem feleltem, valószínűleg azért, mert először azokat hívta ki akik bukásra vagy rosszul állnak. Az átlagom miatt is az utolsók között leszek ráadásul még év elején csináltam egy szorgalmit, amire kaptam egy ötöst. Úgyhogy nekem van egy plusz jegyem is.

A termünkbe érkezve ledobtuk magunkat a helyünkre, és gyorsan átnéztük az előző órai anyagot. [...]

Töri után még túléltünk egy angolt, és utána jött a tesi. Nem tudom mi baja van a tanárnak, de ebben az évben kiszemelt magának. Eddig minden évben mást szívatott, de sajnos így 11.-re kiválasztott engem. Szerencsétlenségemre ezen az órán sem hagyott békén.

-Williams ha ilyen lassan fut egész nap itt leszünk!
-Williams mi az hogy nehéz?! Az nem nehéz, csak te vagy gyenge!
-Williams, a labdákat! Nem, ne a zöldet, a pirosat! -egész órán ez ment. Az egyetlen ok amiért a többiek nem nevetnek ezen, az az hogy ők is tapasztalták milyen szar amikor kiválaszt a tesi tanár.

-Williams, pakold el a tornaszereket! -üvöltött oda nekem még utoljára. Ugh, úgy utálom, miért nekem kell elpakolnom? Morogva ragadtam meg egy zsámoly szélét. Egyesével rakosgattam vissza a helyükre őket. Nagyot sóhajtva töröltem meg a homlokom és egyenesedtem fel. Már mentem volna ki, amikor megláttam a labdákat a földön. Idegesen rúgtam bele az egyikbe, ami pont begurult a szertárba. Ez még jó is lett volna ha rá két másodperccel nem hallok valami nagy zajt onnan. Kicsit megrémülve futottam oda, hogy megnézzem mekkora kárt okoztam, de megkönnyebbülve láttam, hogy csak a bóják jöttek szét. Leguggolva próbáltam összerakni őket úgy ahogy voltak.

-Mit művelsz? -hallottam meg egy ismerős hangot magam mögül. Idegesen kaptam oda a fejem, mit keres már megint itt?! Olivier nem zavartatva magát elsétált mellettem és egy dossziét vett fel az egyik szekrényről.

-Pakolok. -mondtam. Mintha nem ez nem lenne egyértelmű. Viszont ahogy jobban megnéztem, rájöttem, hogy ő már átöltözött és visszajött amíg én szerencsétlenkedtem. Megállt előttem és úgy bámult le rám mint 6 éve amikor rá léptem a cipőjére és letöröltette velem. Azt a csöndet ami ott volt a szertárban vágni lehetett volna. Egészen addig amíg valami furcsa éneklést meg nem hallottunk. Már csak arra lettünk figyelmesek, hogy hirtelen sötét lett. De se én se Olivier nem kapcsolta fel a lámpát, ami csak azt jelenthette, hogy valaki kívülről becsukta az ajtót. Két másodperc és már a zár és kulcsok zörgését hallottuk. BEZÁRTAK MINKET!