Szőke herceg limuzinban

19.FEJEZET

-Emlegetett szamár -súgta halkan Jacob. Olivier ott állt a csapat mellett egy padnak dőlve.

-Ennyit a kerülésről...-szólaltam meg J-vel egyszerre. A tekintetemet elkaptam a Leoni-ról és végigfuttattam a többieken. A reakciók meglehetősen vegyes volt: Alice zavarban volt, azt sem tudta hova nézzen, nem hogy mit csináljon. Lewis gondolkozva nézett, úgy tűnt próbálja összetenni a dolgokat és megérteni mi a jó ég történik (ha bármi ötlet van, azt meghallgatnám mert engem is rohadtul érdekel). Andrew pedig...hát ő olyan andrew-esen nézett. Vagyis értetlenül nézett és Lewis-szel ellentétben ő nem akart semmit sem megérteni, viszont látszott rajta, hogy egy kicsit azért meg van illetődve. Bár elég fura látni, hogy a folyton verekedő rocker zavart volt csak attól, hogy a közelében volt Olivier-nek. Nem, ez így nem igaz, hadd javítsam ki magam. Biztosra venném, hogy attól volt zavart, hogy nem tudott mit szólni a helyzethez. Megértem, Olivier Leoni határozottan nem a mi társaságunkhoz tartozott, semelyik értelemben sem.

-Ööö mi a helyzet? -nyögtem ki az első elfogadható mondatot ami eszembe jutott. (Nem, a 'mi a faszt akarsz', és a 'takarodjunk innen Leoni nélkül' nem éppen tartoznak az elfogadható kategóriába.) 

-Jó sokáig voltatok... -jegyezte meg Andrew. Nem a legjobb mondatot választotta a feszültség oldására. Szerencsére Jacob úgy ahogy lazábban kezelte a szituációt.

-Jó nagy volt a sor, már azt hitem becsengetnek mire sorra kerülünk. -mondta, majd úgy nézett rám mint aki mindent tud. Ami így is volt tekintve, hogy percekkel ezelőtt avattam be a dolgokba. Hálásan pillantottam rá, viszont minden igyekezete ellenére ugyan olyan kellemetlen és furcsa volt a helyzet. Mikor már percekig nem szólaltunk meg hanem csak néztünk egymásra, kezdett elegem lenni. Főleg azért mert Olivier leplezetlenül bámult és nagyon úgy tűnt ha nem teszek valamit akkor simán csengőig így fogunk maradni.

-O-olivier... Szeretnél valamit...? -kérdeztem rá a tőlem telhetően a legudvariasabban. Igaz az elején megremegett a hangom, de csak sikerült kinyögnöm. Olivier pár másodperc eréig még csöndben vizslatott, majd megszólalt.

-Történetesen igen. Iskola után várj meg a könyvtárban -mondta végül. Ezután szó nélkül megfordult és kiment a teremből, ugyanis bejött a tanár (ő pedig erre az órára nem járt). Én kicsit sokkolva álltam ott, de aztán észbe kaptam és leültem a helyemre.

Bár igazán szeretem a magyar órákat, most mégsem tudtam a tanárnőre koncentrálni. Végig Olivier járt a fejemben és hogy mit mondott. Véleményem szerint jogosan tekintve, hogy ha Olivier Leoni elhív valakit a könyvtárba annak sosem lehet jó vége. Főleg ha az a valaki én vagyok. Főleg azok után amik az elmúlt napokban, hetekben történtek. Főleg, hogy mostanság nem igazán vagyok ura az érzelmeimnek.

Tisztában vagyok azzal, hogy hogy néz ki a szituáció külső szemmel. Az iskola hercege és a lázadó lány. A fiú korrepetálja a lányt, de közben kifejezetten utálják egymást. A hetek alatt a lánynak megtetszik a fiú és valahogy megakad a herceg szeme a lányon. Mindeközben a fiú rajongói akik éveken át imádták a srácot hoppon maradnak a lány miatt. A helyükben én is utálnám magamat. Viszont ők is igazán megérthetné az én szemszögemet. Szerintem én vagyok az utolsó ember aki Olivier-be lenne szerelmes, de valahogy mégis itt vagyok, kétségbeesetten és a világ legszánalmasabb emberének gondoltam magam. Miután annyit szidtam és lenéztem őt és a konkrét fandomját, erre pontosan azzá válok akiket úgy elítéltem....a Leoni herceg rajongója (bár ez egy kicsit erős szó rám értve). Várom, hogy írjon, hogy rám nézzen, hogy észrevegyen, hogy beszéljünk...Ez pedig megrémít. Nem akarok így érezni, főleg nem Olivier iránt... 

Most is rengeteg érzésem van a délutánnal kapcsolatban. Mélyen valahol örülök, hogy találkozni akar velem, és amiket mondott legutóbb a könyvtárban, azok is megdobogtatták a szívem és zavarba hozott. Mégis, rettegtem mi fog történni, hogy valamit elrontok, hogy talán az egész valami hülye prank, amivel Olivier még jobban el tud taposni. Féltem mik lesznek a következmények, hogy a barátaim hogy reagálnak. Még a szüleim és a húgaim reakciójától tartottam. Ha ez az egész rosszul sül el, akkor mi lesz...Mert Leoni-ék elég befolyásosak ahhoz, hogy tönkretegyék a jövőmet teljesen. Megrémített a tudat, hogy talán életemben először tetszhetek valakinek, még akkor is ha ez a személy Olivier Leoni akivel elvileg évekig utáltuk egymást. Nem tehettem mást mint várni, hogy eljöjjön a suli vége és akkor egyszer és mindenkorra kiderülnek a dolgok. 

Az óra végén felhangzott az ismerős csengő, mire realizáltam, hogy máris eltelt 45 perc.  A fejemet megrázva próbáltam összeszedni magam, több kevesebb sikerrel. A táskámat felkapva Lewis-ék után indultam.

-Asszem van pár dolog amit meg kéne magyaráznod. Kezdhetnéd azzal, hogy magyarórán, ami a kedvenced miért bámultál végig ki az ablakon. -állt meg előttem maga előtt összefont karokkal Lewis.

-Éppenséggel próbáltam felülkerekedni a negatívitáson. -közöltem fapofával. Mosolyomat visszafojtva kerültem ki. 

-Erre inkább nem is vagyok kíváncsi....Viszont arra igen, hogy óra előtt mi a tököm volt az a helyzet? -szaladtak utánam. A szememet forgattam, igazából én is örülnék ha valaki megmagyarázná.

-Bárcsak tudnám. De figyelj, valszeg most majd minden kérdésre választ kapok. -válaszoltam. Teljesen nem mondtam igazat, ugyanis volt egy sejtésem, hogy könyvtári esetről lesz szó, de nem akartam olyat mondani amivel még több kérdést vetek fel.

-Avass be mindenbe majd! -szólt rám Rew. Mintha soha nem mondanék neki semmit az Olivier-es történésekről. Hupsz, lehet mégiscsak elfelejtettem megemlíteni a dolgokat amikor történtek... De a végén mindig beavattam őket, szóval végül egy szavuk sem lehet.

-Természetesen. Majd pletyizünk egyet mint 12 éves kislányok -forgattam meg a szemeimet. Néha rosszabbak nálam, úgy pletykálnak mintha nem "érett" 17 évesek lennének.

-Még szép! Közben meg sütizzünk és csináljuk meg egymás haját! -szállt be a hülyülésbe Jacob. Röhögve néztem ahogy elkapja Lewis nyakát és összeborzolja a haját. Lew szinte visítva ugrik arréb már amennyire tud, konkrétan a volt barátnőjének sem engedte, hogy hozzáérjen a szépséges hajához.

-Na jó, menjünk órára -rángattam el őket amikor már 10 perce egymást kergették mindenki mást fellökve. Láttam hogy már jön egy tanár felénk, szóval a balhét elkerülve inkább arréb húztam őket.

-Ajjj, most miért kell elrontani a szórakozásunkat? -nézett rám csalódott szemekkel Andrew. Erre én csak összehúzott szemöldökkel visszanéztem, azt sugallva, 'h ezt most komolyan mondod?' Asszem megértette amit üzenni akartam mert inkább elfordult és abbahagyta a lökdösődést.

Mint kiderült sikerült abba terembe berángatnom drága barátaimat ahol óránk lesz, szóval helyet foglalva, csendben vártuk a tanárt. Meg a nagy lófaszt, Jacob már az asztalon ugrált, Andrew ceruzákkal próbálta ledobni, Lewis meg valami metál számot üvöltetett a JBL-én. Én az arcomat a kezembe temettem és próbáltam figyelmen kívül hagyni őket. Néha tényleg nem normálisak.

Amint volt egy szabad percem, azonnal a délutánra gondoltam. Izgultam, jobban mint valaha, ráadásul ez volt az utolsó óránk, ami azt jelentette, hogy 45 perc múlva fény derül a kérdésekre. Olivier-en járt az eszem és azon, hogy mit fogok neki mondani. Hogy ő mit fog mondani és éreztem, hogy a pánik kúszik fel a gerincemen. Persze lehet nem a töri a legjobb idő elkezdeni pánikolni, de talán ha Olivier utsó óra után hívott volna félre, na akkor nem történne ez. Ez, ahogy mindent túlgondolok, hogy minden lehetséges párbeszédet lefuttatom a fejemben, hogy végigizgulom az összes órát. Csak mert Olivier nem tudott órák után félrevonni.

45 perccel később a könyvtár felé tartottam. És hát nem voltam épp a legjobb formámban. Tiszta ideg voltam és hulla fáradt (hála a 7 órának amit ma letoltam). Nem a legjobb kombináció...

Beléptem a könyvtár ajtaján. Láttam Olivier szőke haját, ahogy ott ül, egyszerre kecsesen és lazán. Mint aki egy rohadt trónon ül, de süt róla a nemtörődömség. Ez egy hónapja a halálba idegesített volna. Most is a halálba idegesít, de ez most csak a második gondolatom volt.

Olivier felnézett amint meghallotta a lépteimet. A szemembe nézett, kicsit olyan érzésem volt mintha a lelkembe bámult volna, de csak azért sem kaptam el a tekintetemet. Lássa csak, hogy attól még, hogy egy kicsit elvesztem az érzéseimben az elmúlt napokban, nem vagyok az a kislány akit ötödikben megrémített.
Az ajkait önelégült mosolyra húzta, mintha pontosan tudná mi játszódott le a fejemben az elmúlt órákban.

Ebből a mosolybó tudtam, hogy nem sok jóra számíthatok.

Pedig ha tudtam volna, hogy ez lesz....