Szőke herceg limuzinban

2.FEJEZET

Olivier hideg tekintete végigkísérte az összes mozdulatomat. A könyvet elemeltem az arcomtól, és felálltam.

-Mit szeretnél? -kérdeztem udvariasan, ugyanis tudtam, ha bunkózok ideges lesz és az nekem csak rossz lesz.

-Mr. Rane ma megkért valamire. Azt akarta, hogy korrepetáljalak. -közölte. Nem tetszett az ötlet, nagyon nem. Bár Mr. Rane mindig is próbált segíteni, volt szó korrepetálásról, de nem hittem volna, hogy pont őt kéri meg!

-Nincs szükségem rá. -mondtam. Remélem megérti, elmegy és hagy olvasni.

-Pontosan tudom mennyire szükséged van rám. -mosolyodott el gúnyosan. Csak nem hagyja abba. Miért akarja ezt ennyire?

-Nehogy azt hidd, hogy miattad. Én ezért plusz pontokat kapok, ezért úgy határoztam hajlandó vagyok délutánjaimat rád áldozni. -mondta lenézően. Mit is gondoltam? Ő csak magára tud gondolni! Egyébként a pontok alatt azt érti, hogy Mr. Rane az egyetlen aki nem kedveli Olivier módszereit. Ez pedig valószínűleg nagyon zavarhatja azt, aki megszokta, hogy körbe ugrálják.

-Ja igen, és ha továbbra is ellenkezel, nekem csak egy hívás és a szüleidnek holnap már nem lesz hova dolgozni menni. -folytatta. Itt is van. A számomra megszokott Olivier meg is mutatkozott. Aki zsarolással és hatalom visszaéléssel oldotta meg az esetleges próblémákat. És bár nem jöttem jól ki a szüleimmel, attól még nem akartam, hogy elveszítsék az állásukat. Meg hát tény, hogy az a matek meg a fizika tényleg nem az erősségem.

-Oké, értettem! Matekból és fizikából szükségem van rá, de a többit megoldom. -osztottam meg a gyengeségeimet. Persze ő mindkettőből szín ötös.

-Szombaton kettőre legyél a házamnál. -közölte a helyszínt és az időpontot. Nem kérdezte meg nekem mikor jó, Olivier Leoni soha senkihez nem igazodik. Válaszomat meg sem várva kisétált a könyvtárból.
Azt hiszem ideje lenne egy kicsit jobban elmagyarázni kis is Olivier Leoni. Körülbelül 185 cm magas, szőke haja és szürkéskék szeme van ami a lelkedbe lát. Minden mozdulata elegáns és kecses, már ha mondhatok ilyen jót rá. Gazdag családból származik, de ezt már említettem. A személyiségéről szólva, leginkább kegyetlennek és önzőnek mondanám. Ha jól tudom, apai nagyszülei nevelték, miattuk hiszi azt, hogy bármit megtehet. Szülei egyébként normálisabbak. Ők íratták be abba az általánosba is ahová én is jártam. Itt kezdődött úgymond kettőnk története.
Másodikban, leöntötte forró csokival egy osztálytársunkat, mert a fiú véletlenül leöntötte vízzel a székét. A nap végén még a szülei kértek bocsánatot.
És ez így ment minden évben. Csakhogy aztán ötödikben megelégeltem, hogy nem lehet egy rendes barátom sem miatta, mivel mindenki aki akár egy rossz szót szólt róla az nagyon megbánta. Szóval amikor az egyik osztálytársunkat kényszerítette arra, hogy az letakarítsa a cipőjét, megelégeltem. Megelégeltem, hogy folyton bántott mindenkit, hogy mindenkit folyton zsarolt a családja befolyásaival.
A szerencsétlen lány már a sírás határán állt amikor közbe léptem. Nem tudom milyen emberfeletti erő szállt meg akkor, hogy volt merszem odamenni és hozzá szólni. Tény, hogy már akkor, 11 évesen is tartottam tőle. Sőt, akkoriban egyenesen rettegtem.

-O-olivier, szerintem ez t-túl sok. -nyögtem ki dadogva. Jéghideg tekintetét rámemelte, a szívem pedig kihagyott egy ütemet.
Az igazság az, hogy ez után elájultam, és nem nagyon emlékszem sokra. Azóta nem éppen kedvel, de ez kölcsönös, szóval nem nagyon panaszkodhatok.

A nap további részében nem történt semmi problémás, szerencsére. Úgy döntöttem, testvéreimmel nem osztom meg milyen szerencsés is lettem. Gondolkoztam és rájöttem, hogy annyira nem is nagy baj, hogy segít valaki. Csak bár ne ő lenne! Már láttam magam előtt a jelenetet ahogy minden mondatom után belémköt, és megaláz. Mert Olivier Leoninak nem kellenek emberek akik megerősítik őt, neki nincs szüksége visszajelzésre, hogy jó, vagy jelen esetben rossz amit csinál. Eddig a hétvégék mentesek voltak tőle, amiért nagyon hálás is voltam, de most még ezt is elvették tőlem. Nem tudom mit vétettem, de borzasztóan sajnálom, ha így kellett büntetni. Szokás mondani, hogy Isten nem bottal ver...
Otthon csak a szokásos helyzet fogadott. Anyám játssza a tökéletes anyát, apám még munkában, de addig jó amíg nem jön haza. Olyankor általában elszabadul a pokol, és leesik az álarca. Eddigi rekordunk, hogy 3 órán keresztül üvöltöztünk egymással. Igaz, ez még a "lázadásom" elején volt, amikor még be lementem az ilyen veszekedésekbe. Mostmár csak vállat vonok és kikerülöm, ami meg neki nem tetszik. Ezért egyszer "véletlenül" történt valami a motorommal. Az eset után inkább a tetkó szalonban tartottam, a biztonság kedvéért. Ja igen nem is említettem, de már 16 éves koromban csináltam motor jogsit, addig a barátaimét használtam, de pár hónapra rá sikerült megvenni az én kis csodámat. A tetoválás szalonban 9. nyarán kezdtem el dolgozni. Hirdetésben láttam, hogy tervezőt keresnek, szóval elmentem, ők meg felvettek. Még annó emiatt fogadtak be Andrew-ék. Amikor megtudták, hogy ott dolgozom, azt mondták bevettek a csapatba. Azóta velük lógok, és jól elvagyok. Szüleimnek ez persze nem tetszett, de minél jobban tiltották, én annál inkább akartam. Van egy olyan érzésem, hogy ha így folytatom kitesznek a házból, és félek meg is teszik, amilyen betegek. Ilyenkor emlékeztetem magam mi miatt is csinálom ezt, és hogy mostmár nem hagyhatom csak úgy abba.

Ezekkel a gondolatokkal forgolódtam az ágyamban. Egyszerűen nem tudtam elaludni pedig tudtam, holnap kipihenve kell majd megjelennem a Leoni birtokon. Jobb ötlet híján, elkezdtem sorozatozni, egy ' valamikor úgyis bealszok' logikával. Rágugliztam, hogy legunalmasabb filmek, és a legelsőt elindítottam. Azt sem tudom mi volt a címe, csak bámultam a képernyőt. Éreztem, hogy lecsukódnak a szemeim és pár perccel később úgy aludtam mint akit kiütöttek. Másnap írtam is egy kommentet, hogy a filmük megmentette az életem. Sajnos csak 10 kor keltem fel, de hát ez így működik nálam, ha nem fekszem le időben, akkor reggel annyival tovább alszok. De ez csak egyet jelenthetett, mégpedig, hogy már csak 4 órám maradt mentálisan felkészülni a bekövetkezendő traumatikus élményekre. Oké, talán egy kicsit túlreagálom, de tapasztalataim szerint semmi jó nem származik abból, ha abba házba mész. Miről is beszélek, az nem egy ház, hanem egy komplett villa! Nos mindegy is. Fontosabb, hogy mit vegyek fel. Mielőtt féreértenéd, azért olyan fontos ez, mert ha Oliviernek nem felel meg, akkor végem. Ugyanis elvárja, hogy úgy öltözz fel ahogy neki tetszik, és ha nem így teszel, te bánod meg. Szóval jól át kellett gondolnom, hogy milyen öltözetben akarok megjelenni nála. Őszinte leszek, nem gondoltam nagyon túl. Mivel ez nem randi volt, nem is akartam nagyon kicicomázni magam, a végén még nekem lenne kellemetlen. Végül egy sima fekete farmert, egy szürke pólót és egy piros-fekete kockás inget rángattam magamra. Nem mennék egy fontosabb vagy ünnepibb rendezvényre vele, de nem nézek ki benne úgy mint akit most szedtek össze az utcáról. Hajamat egy csatt segítségével összefogtam és részemről ennyi is lett volna a készülődés. Vállat vontam, és összepakoltam a szükséges dolgokat. A tankönyvektől kezdve a Power Bank-ig. Amint ezzel is végeztem realizáltam, hogy van még egy csomó időm, és a Leoni birtok fél órára van innen, szóval felhívtam Lewist. Szoktunk csak úgy pletykálni, meg kibeszéljük az embereket és megosztunk egymással problémákat, mivel egyikünk sem adja tovább az ilyesmiket.

-Szóval Olivier Leoni fog korrepetálni, és egy másfél óra múlva ott kell lenned nála? -kérdezte miután végighallgatott.

-Igen, és bár tényleg jó, hogy van aki segít, de miért pont neki kell lennie az!? -fakadtam ki.

-Azt mondtad, hogy már kiskorod óta ismered őt. Akkor csak tudod, mire lesz ideges, és akkor már csak az a dolgod, hogy azt tuti ne csinálj olyat ami felbassza az idegeit. -tanácsolta, én pedig megvilágosodtam. Hát persze!

-Úristen, köszi köszi! Hétfőn tali, sziaa. -köszöntem el a telefont rácsapva. Sietve leszáguldottam a lépcsőn, és a cipőmet felkapva rohantam ki az utcára. Pontosan tudom mire számít tőlem, én mégis azt teszem amit ő vár el. A legközelebbi boltba futottam ajándékot venni, amiért olyan nagylelkűen segít a tanulásban. Megmutatom neki, hogy tudok én ha akarok!