Szőke herceg limuzinban

22.FEJEZET

Soha nem tűnt ilyen rövidnek egy kocsiút. Miután Olivier ismertette velem terveit a délutánra nézve, két percre rá meg is érkeztünk a Leoni-birtokra. Nem tudom, hogy csak sokkhatásba kerültem vagy eddig is ilyen gyors volt az út, de mire feleszméltem már nyitották nekem a kocsiajtót. Csúnyán néztem a sofőrre, de végül kikászálódtam az autóból.

-Ööö tuti nem mehetnénk egy mekibe? -próbálkoztam be. Bár tudtam a választ, azért reménykedtem hátha megesik rajtam a szíve. Hát nem esett.

-Nem eszem olyan szemetet, most felejtsd el hogy annak a közelébe megyek valaha is. -akkor nem. A tény viszont nem változott, hogy több pénzt költenék el csak ma, mint egész életemben ha az lesz amit Olivier akar.

-Kompromisszumot ajánlok! Én döntöm el hol veszem a ruhám, de te választhatsz éttermet. Na? -őszintén büszke voltam magamra amiért kitaláltam ezt. Elég fair volt mindkettőnknek és így legalább nem fogok milliókkal tartozni. Mert az is biztos, hogy egy turiban veszem meg a ruhát és hogy egész este egy pohár vízet fogok inni.

-Rendben. De együtt választunk ruhát! -bár nem teljesen értettem, de volt egy sanda gyanúm hogy nem teljesen bízik az ítélőképességemben ha elegáns ruhákról van szó.

-Jó..- mondtam de nem tudtam befejezni mert megjelent (régebben azt hiszem Sarah-nak keresztelt) a lány aki kísérgetett amikor először voltam itt. Már nyúlt volna a táskámért, szóval húztam volna el és mondtam volna hogy köszi de majd viszem én, de Olivier hirtelen kikapta a kezemből. Fel sem eszméltem mire Sarah kezébe nyomta.

-Öhm köszi de hagyd csak, viszem majd én! -mondtam és nyúltam, hogy visszaszerezzem, de Olivier megragadta a kezem, összekulcsolta az ujjainkat és elhúzott.

-Ne már, tudod hogy nem szeretem ha mások csinálják azt amit nekem kéne! -motyogtam miközben hagytam, hogy felhúzzon a lépcsőn a lakosztályába.

Az ismerős környezet egyszerre töltött el nyugalommal és feszültséggel. Nem tudom hogy ez hogyan lehetséges, de elég vegyesek voltak az érzéseim. Mondhatnám hogy az emlékek elöntöttek és eszembe jutottak a közös pillanatok itt. De úgy tűnik én nem vagyok ilyen romantikus. Azon gondolkoztam, hogy most mégis hova a francba üljek. Múltkor a földön fetrengtem, de most azért bőven más a szitu. Olivier kissé zavartan nézett rám, nem értette mégis mit csinálok, mire leesett hogy azt várja, hogy leüljek mellé.

Normális esetben kérdés nélkül elterültem volna, de ránézésre az a kanapé ért vagy félmilliót. Óvatosan leültem mellé, figyelve a távolságokat. Nem akartam a kanapé másik oldalára ülni, de azért mégsem ülhetek az ölébe! Olivier azonban nem épp így gondolta, egy laza mozdulattal átkarolta a vállam és a combjaira húzott. A kezeit az arcomra téve csókolt meg, én pedig hagytam hogy elmélyítse. Elpirulva ültem a ölében miközben rám egyáltalán nem jellemző módon azt reméltem, hogy nem vagyok túl nehéz. Mármint én aztán tényleg leszartam eddig, hogy hány kiló vagyok vagy hogy milyen alakom van. De most....nem tudok nem erre gondolni!

Olivier mintha megérezte volna gondolataimat. -Egyáltalán nem vagy nehéz, ne aggódj emiatt. Egyébként gondolkoztál rajta hová megyünk ruhát venni?

-Ööö persze. Itt van a közelben, egyedül is gyorsan meglesz. -nem arról volt szó, hogy nem szerettem volna Olivier-rel több időt tölteni, szimplán csak féltem hogy meggondolja magát amint meglátja a választott boltot és elrángat egy piszok drága üzletbe.

-Egészen biztos vagyok benne, hogy ketten még gyorsabban tudunk majd dönteni. -hajolt felém és csókolt meg. A nyaka köré fontam a kezem ahogy visszacsókoltam.

-Hát jó, de nem gondolod meg magad bármilyen boltba is megyünk! -motyogtam két csók között a szemébe nézve. A számat nézve egy ravasz mosolyra húzta a száját majd a szemembe nézett.

-Nem szokásom megszegni az ígéreteimet, ne aggódj. -lassan felállt, velem együtt az ölében. A lábamat a dereka körül összekulcsoltam, ő pedig a seggemnél fogva megemelt. Kisétált a szobából, egyenesen le a lépcsőn az ebédlőbe. Akkor realizáltam, hogy már nem csak ketten vagyunk.

-Olivier tegyél le! -suttogtam neki, miután elkaptam az egyik takarító rosszalló tekintetét. A fejemet a vállába fúrtam, próbáltam elrejteni az arcomat minél jobban, ugyanis égett a szégyentől a pofám.

-Valami baj van édesem? -a hangneméből azonnal rájöttem, hogy vigyorog a kialakult helyzeten a szemét.

-Most, hogy így kérdezed...Igen! Tegyél le légyszi! -kértem. Értékeltem volna ha nem így jelennénk meg az anyja előtt.

-Hallod nem akarom, hogy így mutass be anyudnak! -mondtam meg neki és közben csaptam egyet a vállára. Na ezen aztán jobban felháborodott a takarító, mint Olivier aki csak elmosolyodva nyomott egy csókot a számra.

-Már találkoztál az anyámmal. -közölte felvonva a szemöldökeit. Igaza volt, de ez azért mégiscsak más.

-Igeen, de most úgy vagyok itt mint a barátnőd! Nem ugyanaz. -erre letett (legnagyobb megkönnyebbülésemre) és két kezébe fogta a fejem.

-Az anyám kedvel téged, ezen ne kattogj. Inkább azon gondolkozz milyen ruhát szeretnél! -szemeimet forgattam, de elfojtottam egy megkönnyebbült mosolyt.

-Akkor is...Amúgy meg már kitaláltam. -mondtam. Tényleg tudtam milyet szeretnék. Olcsót. De viccet félretéve, semmi kedvem nem volt egy túlmintázott, csicsás darabban feszíteni egész este, szóval minimálisra vettem a dolgot.

-Ebben az esetben el is indulhatnánk lassan. -jelentette ki és kezdett el az ajtó felé húzni. Hagytam, hogy a kezemet fogva elinduljunk, majd beüljünk a méregdrága limuzinba. A sofőrnek lediktáltam a címet és a bolt nevét, lehetőleg úgy hogy Olivier ne hallja meg. Volt egy olyan érzésem, hogy nem ért velem egyet az üzlet kiválasztásával kapcsolatban. Milyen igazam lett...

-Biztos, hogy nem! -ez volt az első mondata amikor meglátta a boltot. Valószínűleg ő még életében nem volt ilyen olcsó helyen, de én nem voltam hajlandó máshol ruhát venni.

-Azt mondtad én választhatok boltot és azt is mondtad, hogy te sosem szeged meg a szavad! - álltam meg a mellem előtt keresztbefont karokkal.

-Igaz, de komolyan....itt akarsz vásárolni? -kérdezte a secondhand ruhabolt logójára mutatva.

-Öhm igen...? Nem kell bejönnöd ha nem akarsz.

-Nem! Bejövök, ha már azt mondtam elkísérlek... -fintorgott.

Az ismerős környezetben gyorsan kiigazodtam (voltam már párszor) és azonnal az 'elegánsabb ruhák' részlegre mentem. Olivier grimaszolva követett de láttam rajta mennyire szívesen lenne egy márkás üzletben.

-Oké, ehhez mit szólsz? -mutattam fel egy  kék, szolid de elegáns ruhát. Az árára pillantva megállapítottam, hogy nem is vészes és már csak Olivier visszajelzésére vártam.

-Nem is rossz egy ilyen helyhez képest. Próbáld fel, már ha van itt olyan lehetőség... -mondta miközben leült egy székre a próbafülke előtt.
A ruhát óvatosan felszenvedtem magamra, majd a tükörbe nézve megállapítottam, hogy soha életemben nem néztem ki ennyire jól. Elégedetten húztam el a függönyt, kíváncsian várva a barátom reakcióját.

Olivier először fel sem nézett a telefonjából, aztán meglepve végigmért.

-Nem engedhetlek ki ebben, túl jól nézel ki. -suttogta a fülembe miután lerántott az ölébe.

-Mégsem olyan rossz egy seconhand üzlet, mi? -suttogtam vissza. Az ujjaim a hajával babráltak, ő pedig a derekamon pihentette a kezét. Elvesztem a pillanatban, hagytam hogy rózsaszín köd ellepjen.
Pedig az igazi dolgok el sem kezdődtek..