Szőke herceg limuzinban

1.FEJEZET

Fekete kabátomat összehúzva próbáltam védeni magam a hideg széltől. November volt, ez pedig bőven meglátszott az időjáráson is. A poklok poklába tartottam, ismertebb nevén az iskolába. Nem arról van szó, hogy hülye lennék, bár az ottaniak ezt hiszik. Az pedig, hogy idiótának tettetem magam, az megint egy másik kérdés. Tudom, tudom. Bonyolult igaz? És még azt képzeld el, hogy én ebben a bonyodalomban élek! Néha tényleg szívesen életet cserélnék egyes emberekkel..
Önmagamról való gondolkozásomból egy haverom szakított ki. Giminkben, mint minden egyes másikban, ugyanúgy ott van az a ki nem mondott hierarchikus rendszer. Vannak azok akik 'menőnek hiszik magukat, de amúgy nem azok brigád', a nyomik, meg a különcök. Nem fogjátok kitalálni de a különcökhöz tartozom. Ezt a csapatot leginkább úgy tudnám jellemezni, hogy azok akiket egy kihalt parkolóban elkerülnél. Kinézetük és stílusuk is ezt üvölti. Ép eszű ember nem áll le velük csevegni.

-Hogy vagyunk, hogy vagyunk? -kérdezte. Ha beilleszkedtél hozzájuk, utána már egész jófejek veled. Tapasztalat.

-Befagy a segglyukam. -közöltem. Röhögve megrázta a fejét, elővette a cigijét és rágyújtott. Köhögve mentem arrébb, ez az a dolog amit soha nem bírtam.

-Ember ne már! Tudod, hogy rosszul vagyok a füsttől. -beleszívott még párszor, de utána elnyomta.

-Bocs, elfelejtettem. Baszki miért van ilyen hideg? -végignéztem rajta, és megállapítottam, hogy nem véletlenül fázik. Szaggatott farmer, trikó és ing kombó volt rajta ami tény, hogy jól nézett ki, de azért Novemberben ajánlott felvenni plusz rétegeket.

-Még csodálkozol? Tavasszal nem vennék fel ilyen lenge öltözetet! -szóltam be neki. Mit ne mondjak, elég fázós tudok lenni.

-Gyerünk, fussunk! -ragadta meg a kezem és rángatott maga után. Szitkozódva hagytam, ugyanis nem tudtam egyszerre arra koncentrálni, hogy kiszabaduljak és ne essek pofára.

-Andrew, állj már meg!! -kiabáltam két utcával később. Persze erre már a macskás néni is kinézett az erkélyen és nagyon úgy tűnt, hogy hívni akarja a rendőrséget. Mindhárman csak bámultunk egymásra egy ideig, de aztán észbe kaptam és elvonszoltam onnan Andrew-t mielőtt elfajultak volna a dolgok.

-Mi a f@sz baja volt ennek? -morgolódott. Megvontam a vállam, jobb volt nem belemenni a néni szidásába.
Időközben odaértünk a sulihoz ahol a társaság többi tagja várakozott. Mellettük egy kék motor állt, és láthatóan azon vitatkoztak nagyon.

-Jó reggelt! -köszöntem oda nekik. Lewis felém fordulva hirtelen megragadta a vállam.

-Alex, te engednéd, hogy menjek egy kört a motoroddal? -kérdezte, nekem pedig leesett, hogy akkor a kék szépség valószínűleg Jacob-é.

-Szép moci J! És nem. Amikor múltkor megengedtem majdnem elütöttél valakit! -emlékeztem vissza. A többiek egyetértően bólogattak, ők is ott voltak a majdnem balesetnél.

-Látod, erről beszélek! Jó haverom vagy, de ha felülsz egy motorra ön-és közveszélyes leszel. -közölte Jacob. Teljes mértékben egyetértek vele.

-Igen tudom, történtek dolgok a múltban, de azóta csak jobb lettem esküszöm! -könyörgött Lewis. Már látszott Jacob-on, hogy megbánta, hogy ezzel jött és mindjárt leüti Lewi -t, szóval közbe léptem.

-Nahát már ennyi az idő! Mindjárt becsöngetnek, mi pedig nem akarunk késni ugye? -terelgettem a bejárat felé a 3 jómadarat.
Belépve az épületbe mindenki látványosan elhalkult, ami csak egyet jelentett. Az aula másik végén ott állt Ő. Fehér nadrágot, inget és egy türkiz mellényt hordott amit kár lenne letagadni, de gyönyörűen kiemelte a kék szemét. Tudom mire gondolsz, de nem, nem vagyok halálosan beleesve. Bár minden okom meglenne rá a kinézetét nézve, ez azért nem ilyen egyszerű. A srácot, név szerint Olivier-t, már kisiskolás korom óta ismerem. Nem olyan hű de nagyon, de épp eléggé, hogy tudjam mennyire egy elkényeztetett, utálatos, önző és kegyetlen ember. Az egész családja elképesztően gazdag. Tudtommal anyja orvos, apja pedig ügyvéd, innen a sok pénz. Jogos a kérdés, hogy akkor, hogy hogy egy általánosba jártunk? Az én szüleim akkor még drágább iskolába járattak, a gimibe viszont már ösztöndíjjal jutottam be. De a suliról majd később.
Szóval visszatérve, ott állt a csarnok másik végében, néhány diákkal körülvéve. Más szóval a rajongói, akik nem ismerik az igazi énjét, csak az udvarias, kedves és jóképű herceget látják benne. Ennek a rajongói körnek a két húgom is tagja. Ikrek, és két évvel fiatalabbak nálam. Meg vannak győződve róla, hogy én a család szégyene vagyok és Olivier a legtökéletesebb a világon. Jó kis párosítás mi?
Nem hibáztatom őket amiért ezt hiszik rólam, én döntöttem úgy, hogy feladom a tökéletes életet amit a szüleim annyira fájdalmasan akarnak még mindig. Az már mellékes, hogy ezt értük tettem, hogy kisebb legyen az elvárás feléjük és úgy hálálják meg, hogy a pokol legmélyebb bugyraiba kívánnak.

-Itt vagy? -bökött az oldalamba Lewis. Fájdalommal teli szemmel néztem rá, jelezve ez teljesen szükségtelen volt. Összegörnyedve állapítottam meg, hogy ez bizony nem az én napom lesz. Nem is gondoltam volna mennyire igazam volt.

5 óra szenvedés után, végre vége lett a tanításnak. Sóhajtva kezdtem el pakolni a többiekkel együtt.

-Megyünk a szalonba Andrew-el, jössz te is? -kérdezte Jacob. A szalon alatt a tetováló szalont értik, ami mostanra már a főhadiszállásunk lett. A tulajdonos megengedte még régebben egyszer, hogy ott csövüljenek a srácok amíg dolgozok. Igen, szoktam tetoválni is, de leginkább a mintákat szoktam tervezni.

-Bocsi srácok, de beugrok még a könyvtárba. -utasítottam el. Meglepő lehet néhány ember számára, de én igenis szeretek olvasni.

-Akkor majd legközelebb. -vontak vállat. Szeretem bennük, hogy nem sértődnek meg azonnal, hogy ha más programom van.
Elköszöntem a fiúktól, és a suli könyvtára felé vett az utat. Számomra az olvasás nagyon fontos. 2-3 éve, amikor elkezdtem lázadni a szüleim ellen és nem voltak még barátaim a történetekbe menekültem.
Ezekkel a gondolatokkal léptem a könyvtár küszöbét. A könyvek illata megcsapott és egy pillanat alatt elfelejtettem a problémáimat, a hülye matektanárt aki utál és Olivier-t. Köszöntem a könyvtárosnak, és bementem. A teremnek volt egy olyan része ahol a kipárnázott ablak párkányra ülhettél. Kedvenc helyen volt az egész iskolában, sokszor órákat is tudok ott olvasni.

Már egy ideje belemélyedve olvastam egy könyvet, ameddig az ajtó nyitódása meg nem törte a figyelmemet. Szemöldökömet ráncolva próbáltam kivenni ki az az elvetemült aki még itt van (rajtam kívül persze). Az illető udvariasan köszönt, én pedig legszívesebben eltűntem volna. Naivan megpróbáltam elbújni, ha már lelépni nem tudtam. Kezemben lévő könyvet próbáltam minél jobban arcomhoz emelni. Visszafojtott lélegzettel vártam végre elmenjen innen. Be kell valljam, tartottam tőle, de hát ebben a suliban ki nem? Tisztában van a hatalmával és teljes mértékben ki is használja.
A léptek közben egyre csak közeledtek, én pedig már az ötödik imánál tartottam. Csak ne álljon meg...
Azonban ma az őrangyalom úgy tűnik szabadságon van, ugyanis valaki megállt mellettem.

-Williams ne vesztegesd az időmet. -Olivier éles hangja törte meg a könyvtár csendjét.