Szőke herceg limuzinban

11.FEJEZET

A buszon hazafelé folyton Olivier-en kattogott az agyam. Mindent kipróbáltam, hogy kiűzzem a fejemből, de valahogy mindig felé kanyarodtak a gondolataim. Ez pedig elképesztően irritált. Legfőképpen azért, mert már nagyon régóta ismerem őt és eddig soha nem gondoltam rá ennyire megosztó érzésekkel. Kezdjük ott, hogy kb. 7 éves korom óta ismerem és 11 éves korunktól hobbija volt megalázni engem. A laza nyolc év általános után elkerült a szerencse és egy gimnáziumba is kerültünk. Így utólag visszagondolva talán a szüleim azt hitték ha egy gimibe járatja a három lányát a gazdag fiúval, akkor valami összejöhet. A helyzet végül az lett, hogy én lázadni kezdtem, az idősebb húgom valami őrült Olivier Leoni fan lett és ennek a már konkrétan létező klubnak az elnöke. Igen tudom, kicsit beteg. A fiatalabbik húgom,  na vele határozottan jobban kijövök. Tény, hogy még mindig a tökéletes család rózsaszín ködében él, de ő legalább próbálja megérteni az én részemet is. Persze soha nem fogom elmondani nekik, hogy ezt miattuk csináltam, hogy nekik jobb legyen, azért jól esik néha egy beszélgetés. Na mindegy, hol is tartottam? Ja igen, hogy egészen idáig nem is nagyon kommunkikáltunk, mindkettőnknek megvolt a maga baja. Most azonban több időt töltök vele mint amennyit kéne és kezdtem úgy érezni, hogy akaratom ellenére ismertem meg új oldalait. És úgy elég nehéz gyűlölni valakit ha tudod a szörnyű múltját. Egészen addig amíg nem ismeretem jobban, addig minden sokkal könnyebb volt. Könnyebb volt hibáztatni és azt mondani, hogy 'mert neki olyan tökéletes volt az élete'. Ez már nem is napi tanulság, ez már egy életre szóló tanács. Ne ítélj el senkit se, ha nem tudod, hogy mi áll mögötte. Húha micsoda bölcsesség. De mint szokták mondani, 100 szónak is egy a vége, mostanában a sok együtt töltött idő alatt, életemben talán először elbizonytalanodtam. Most már azt sem tudom, hogy viszonyuljak hozzá. Hiszen a pár hét alatt történő változás meglehetősen hirtelen volt. Nem voltam biztos benne, hogy most gyűlölöm vagy kedvelem, az utóbbira egy hónappal ezelőtt még csak nem is gondoltam volna, sőt aki ezt mondja nekem még az arcába is nevettem volna. Annyiban biztos vagyok, hogy nem vagyok szerelmes. Bár, abban is biztos voltam, hogy nem kedvelem Olivier-t. Végül a busz szakított ki a gondolataimból azzal, hogy megállt. Észbe kapva szálltam le a járműről, ugyanis már az otthoni megállóban voltunk. Ez kellőképp észhez térített, hogy nem csak Olivier létezik és ott a világ. Basszus ez pont úgy hangzott amit az Olivier-fan húgomnak mondok folyton. Tényleg, őket még be sem mutattam! A normálisabbat ha mondhatom így, Alice -nak hívják, az Olivier-fan-t pedig Evelyn-nek.
A házba benyitva apámmal találtam szembe magam. Mindketten meglepődve álltunk egymásra nézve. Én azon csodálkoztam, hogy már itthon van, ő meg vagy azon, hogy miért vagyok itt vagy, hogy miért én vagyok itt. A részemről ennyi is lett volna az interakció, de úgy tűnik ma nem az én napom.

-Alexandra! -a megszólításra megmerevedtem, nem is tudom mikor hívtak utoljára a nevemen. És ezt most nem a jó értelemben mondom, ugyanis a szüleimen kívül senki sem hív Alexandra-nak. Mindenki vagy Alex-nak, Williams-nak vagy ezeknek a becézésein hívnak. Persze hiába mondtam anyámnak és apámnak, a világon semmi pénzéért nem hívnának Alex-nek. Ami anno amikor mindenen is összevesztünk tökéletes veszekedés téma volt.

-Igen? -fordítottam felé a fejem. Remélem vette a jelzést, hogy semmi kedvem ehhez a beszélgetéshez, de apám valamiért még csak rám sem nézett. A falat bámulta kitartóan egészen addig amíg meg nem köszörültem a torkom.

-A tanárod felhívott, hogy javulnak a jegyeid. Azt mondta a Leoni család örököse korrepetál. -hát, jó tudni, hogy a tanárom csak úgy felhívja apámat és a jegyeimről diskurálnak. Bár ezzel sok minden értelmet nyer, mint például, hogy az utóbbi időben kevesebbszer kaptunk össze nevetséges dolgokon. Ezek szerint Mr. Rane keze van a dologban, aki minden bizonnyal tájékoztatta a felmenőimet Olivierről.

-Igen így van. Baj talán? -kérdeztem éles hangon, ugyanis kinéztem volna, hogy belémáll, hogy miért kérek segítséget. Ne kérdezzétek, én sem értem a logikát.

-Nagyon remélem, hogy nem hoztál és fogsz hozni szégyent a család nevére. -mondta, aztán megfordult és elvonult a dolgozószobályába. Mit ne mondjak, ezzel aztán jól megválaszolta a kérdésemet. De persze hülye lenne ha kihagyná a lehetőséget. A legidősebb lánya, aki hirtelen lázadásával nehéz időket hozott a családnak, most megváltozni látszik és ebben a Leoni család egyetlen örököse segít! Ahogy ismerem, simán lerendez egy vacsorát a két család között, 'hálásak vagyunk a fiúk erőfeszítéseiért' címszó alatt.

A fenomenális beszélgetésünk után felszenvedtem magam a szobámba, és hogy lefoglaljam magam felhívtam Lewis-t. A telefon kicsöngött és két csörgés után fel is vette a legjobb barátom.

-Alex! Mi a helyzet? -szólt bele, de a hangját nem igazán hallottam a háttérből kiszűrődő zajok miatt.

-Bocsi, rosszkor hívtalak? Nem zavarlak, hívj vissza ha jó. -tettem is le. Unottan néztem körbe és a szemem megakadt az egyik ősrégi rajzfüzetemen. Nosztalgiázva lapoztam bele, el el mosolyodva egy egy firkálmányon. Amikor a végére értem, sokáig csak bámultam a következő üres lapot, majd hirtelen felindulásból fogtam egy ceruzát és rajzolni kezdtem. Fél óráig ültem a szőnyegen és alkottam. Bár az eredmény nem lett egy mestermű, azért bőven felismerhető volt az arc. Ki nem találnátok kit rajzoltam, Olivier ismerős vonásait lehetett látni a lapról. Idegesen haraptam az ajkamba, a lapot pedig összegyűrve a kukába dobtam. A szívem összeszorult, és egy pillanatig úgy éreztem levegőt sem kapok. Gyűlöltem ezt az érzést és pontosan tudom, hogy a Leoni sarj az a fiú akivel még csak szóba se kéne állnom. Dehát tudjuk, hogy van ez. A tiltott gyümölcs a legédesebb. Viszont ez nem az a történet amikor a férfi a maffia főnöke, a lány meg a város szüze. Mi eleve ellenségekként indultunk és az egy dolog, hogy a részemről változtak az érzések, de ha racionálisan nézzük, ő valószínűleg még mindig ugyanúgy utál. Tökre megértem amúgy, ötödikben ráléptem a rohadt drága cipőjére. Remélem érzitek a szarkazmust. Szóval akkor már inkább az egyik húgom. Ugyan olyan elkényeztetettek mint Olivier úgyhogy biztos jól kijönnének. Erről jut eszembe, hogy ha apám tudja a korrepetálás dolgot akkor biztosan elmondja majd a család többi tagjának és akkor majd kitör a III. világháború. Amikor elképzeltem ahogy Evelyn sárgul az irigységtől mosolyra húztam a szám. Lehet, hogy érte és Alice-ért kezdtem el ellenszegülni a szüleinknek, mostanra realizáltam, hogy mennyivel szabadabb vagyok. Így összeismerkedhettem Andrew-ékkal is és azt csinálhatom amit igazán szeretek. Meg amúgy is Evelyn mindig bunkó velem, ha már beáldoztam az aranykanál életem, ennyi szórakozás igazán kijár nekem.
Visszatérve, én és Olivier nem lehetnénk együtt több szempontból sem. Szóval ideje lenne kiverni a fejemből és másra koncentrálni.. Elszántan indultam a könyvespolcomhoz, hogy ezúttal egy fantasy-t kezdjek el olvasni az ágyamba heveredve. A Caraval megtette hatását, pár perc után teljesen átszellemülten olvastam és Olivier az agyam valamelyik hátsó részébe szorult. Halogatom a probléma megoldását? Igen. Meg fogom-e bánni? Biztosan.