Szőke herceg limuzinban

15. FEJEZET

Az a pár nap gyorsan eltelt. Mire észbe kaptam már hétfő volt és matekon ültem. Az általában örökkévalóságig tartó óra ma egy szempillantás alatt lement. Talán azért mert végre értettem az anyagot. Vagy talán mert görcsösen izgultam Olivier miatt. Nagyon reméltem, hogy Evelyn nem fog csatlakozni, hiszen mást sem csinálna mint rámászna és zavarna. Szünetben elővettem a telefonomat és újra elolvastam az üzenetet amit tegnap küldött Olivier. Már nem is tudom hányadjára futottam át azt az alig 10 szót. Ha elektronikus üzenetek el tudnának kopni, akkor
ez minden bizonnyal már kikopott volna. Sok mindent jelenthet ez a nyolc szó. Jelentheti azt, hogy el akar küldeni a fenébe, és ezért akarja, hogy találkozzunk. Esetleg, hogy megbánta a tettét és bocsánatot kér (bár nem hinném hogy valaha is kimondta azt, hogy bocsánat). Vagy talán megbeszéljük és jutunk....valamire. Nem tudom, hogy mit remélek. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem akarok a barátnője lenni. De ha racionálisan belegondolok akkor két hónapja a képébe röhögök annak aki ezt mondja. Mert így is volt, utáltam őt, ő is engem és igaz, egyikünk sem akart a másik felé nyitni, de hát miért tettük volna? Az a nyolc év általános megalapozta nekem milyen embernek is nevelték. Aztán volt az konfliktusunk ötödikben és akkor már neki is megvolt a véleménye rólam.

Erre itt vagyunk 17, ő lassan 18 évesen, és egy hónap után eldobjuk az eddig szerzett tapasztalatot a másikról, és lesmárol. Igaz, csak a saját nevemben beszélhetek, de ez az én részemről semmiképpen sem okés.

Ahogy ott ültem még mindig a telefonom bámulva, realizáltam, hogy milyen hülyén viselkedtem. Rámmosolygott egyszer szépen, és már el is dobom az agyam? Nem vagyok normális.. Minden amit tett, amit mondott csak úgy a kukába vágtam és úgy viselkedtem mint Evelyn. Mint egy tapadós, nyomulós kurva. Ráadásul még meg is akarom csókolni ma! De ezek után lehet nem a legjobb ötlet... Talán csak beszélni kéne, konkretizálni az érzéseinket.

-Mit bámulsz? Én is látni akarom! -nyomta az arcát az enyémbe Andrew. Egy gyors mozdulattal lezártam a képernyőt és a hátam mögé dugtam a telefonom. Nyelvemet kinyújtva jeleztem, hogy nem épp tervezem megmutatni. Olivier és a csókon ráérek még gondolkozni, most a srácokkal vagyok, rájuk figyelek!

-Ellenkezésed csak jobban táplálja a vágyat, hogy megtekintse. Mellesleg én is vetnék rá egy pillantást. -jelent meg Lewis. Már meg sem lepődtem a beszéd stílusán, úgy látszik ma ilyen hangulata volt. Jacob viszont előszeretettel szívja a vérét ezzel kapcsolatban. Most is, beszólása utána ő is mellém férkőzött.

-Beszélj már rendesen! Mintha ha az ükapámat hallanám. Na muti mid van! -csak fintorogtam, és magamhoz szorítottam a telómat, időközben Rew megkísérelte elvenni.

-Hát, kénytelen leszünk akkor... -bökött bele az oldalamba Lewis. Az oldalam a gyengém, most is sikítva ugrottam meg.

-Oké, oké! Megadom magam. -mondtam mielőtt még többet bökdösnének. A telefont feloldva megmutattam nekik az üzenetet. A három jómadár közelebb hajolva olvasta azt a kemény nyolc szót újra és újra.

-Szóval akkor ma valósítod meg? -utalt J a "tervre".

-Hát..igen. Azt hiszem. -válaszoltam kis habozás után. Ami egy hiba volt mert a következő pillanatban Andrew kikapta a telefont a kezemből és elszaladt. Én is pattantam fel és rohantam utána, mert abból, hogy ott van feloldva a kezében a telefonom semmi jó nem sülhet ki.

-Andrew Johnson! Azonnal állj meg! - kiabáltam utána. A folyosón végigsprintelve csak a szemem sarkából láttam ahogy Olivier mellett ott díszelegnek drága hugocskáim, Evelyn és Alice. Az előbbi valamivel nagyon nyaggatta a Leoni fiút, míg az utóbbi engem nézett. Azt még láttam ahogy Olivier is rám néz, és összetalálkozik a tekintetünk de ez mind egy pillanat alatt lepergett. Én kergettem tovább Andrew-et (Lewis és Jacob meg engem), Olivier pedig visszafordult az ikrekhez.

-Muhaha ahhoz el kell kapnod! -futott tovább röhögve. Nem éppen volt a kedvenc sportom a futás, és nem is voltam jó benne, így nem ért meglepetésként, hogy Andrew tovább bírja mint én.

-Hmm, miért ne írjunk valamit Oliviernek? " Jajj Olivier rájöttem, h te vagy életem szerelme😍😘". Ez hogy hangzik Alexandra Williams? -szándékosan provokált, azzal, hogy a teljes nevemen hívott és azt mondta, hogy üzeneteket fog küldni Oliviernek. Pontosan tudtam, hogy nem kéne reagálni, de én mégis újúlt erővel rohamoztam meg.

Megragadtam a telefonom az egyik kezemmel, a másikkal pedig beleböktem az oldalába, így késztetve hogy elengedje a készüléket. A tervem bevált, és két perccel később már lihegve szorítottam magamhoz a telómat. Gyorsan csekkoltam, és szerencsémre nem volt ideje elküldeni az üzenetet. A törlés gombbal a betűket egyesével töröltem ki.

-Te állat! -kezdtem volna Andrew szidalmazását a tanárokkal kompatibilis szavakkal, de a jelzőcsengő megszakított. Rew röhögve átkarolt és úgy mentünk az osztályterembe.

-Ezt most megúsztad de legközelebb nem állíthat meg semmi. -suttogtam oda neki, és a végén villantottam neki egy mosolyt. Nem hatotta meg a fenyegetésem, összeborzolta a hajam és mire leült a helyére már a tanár is bejött a terembe.

-A 104. oldalon a tankönyveket és csöndben olvassátok amíg feleltetek! -csapta le a noteszét a magyar tanár. Erre mindenki összerezzent, senki sem számított rá, hogy ilyen ideges lesz. Láthatóan csak két ember készült, ők is csak azért mert rosszul állnak így a félév felé.

-Jacob Rodriguez. Ki a táblához. Kérlek mesélj nekem az idén vett anyagról! -nézett rá és várta, hogy elkezdje felmondani és kifejteni az egészen eddig vett témákat. Én jó barát módjára csak elbújtam a tankönyvem mögött és onnan röhögtem rajta. Egy gyilkos pillantás  után visszafordult és elkezdett valamit magyarázni.

Szerencsétlen végül majdhogynem egész órán felelt, az utolsó öt percében engedte csak vissza a helyére. Kiváncsi vagyok mit tett az előző osztály, hogy ennyire ideges lett.

Azonban nekem arra, hogy ezen töprengjek nem volt időm. A délután és azzal együtt a tervem rohamosan közeledett. A mai nap folyamán körülbelül háromszor gondoltam még magam, arra hivatkozva, hogy sajnos ott lesz Evelyn is. Amikor azonban eljött az idő, és benyiottam a könyvtárba, egyedül Olivier-t találtam ott. Gyorsan körbenéztem, hátha előugrik a polcok közül, de a lánynak nyoma sem volt. Úgy tűnik Olivier kikosarazta. Erre a gondolatra túlágosan is kárörvendő lettem. Már már az arcomra is kiült a mosoly csak attól, hogy elképzeltem a szituációt. Aztán beugrott a pár órával ezelőtti látvány, ahogy Evelyn valamire nagyon kérleli Olivier-t. Így visszagondolva akkor lehetett amikor megpróbált csatlakozni a korrephez.

Bár nekem nagyon nem ezzel kéne törődnöm! Most nem Evelyn-ről és Olivier-ről van szó, hanem Rólam éd Olivier-ről! És most, hogy megbizonyosodtam arról, hogy nincs itt a zavaró tényező, véghez tudom vinni a tervem! Csak reménykedek, hogy ez a lelkesedésem megmaradad az óra végéig...