To See The Other Side (BnHA fanfiction) ~HUN~

20. Fejezet

Hitoshi általában határozott volt; tudta, hogy pontosan mit akart, világos elképzelései voltak, és ezeket nem is félt másokkal közölni, néha egyenesen gorombán a másik tudtára adva a véleményét.

Nos, ez nem igazán számított, már régóta nem érdekelte az, hogy mások mit is gondolnak róla (legalábbis ezt akarta elhitetni magával).

Most azonban nem ez volt a helyzet; Hitoshi bizonytalanul ácsorgott a nappali közepén Shigarakival és Kurogirivel szemben.

– Azt akarjátok, hogy én maradjak itt vele? – tette fel a kérdést hitetlenkedve, egyfajta tompa éllel a hangjában.

– Igen, úgy véltük, hogy ez megfelelő döntés lenne – adta meg a választ Kurogiri, mindenféle valódi magyarázat hozzáfűzése nélkül.

Hitoshi felemelte az egyik szemöldökét. – El nem bírom képzelni, hogy milyen úton jutottatok erre a következtetésre. – Teljes közömbösség. Így lehetett volna jellemezni a hangját, amikor ezalkalommal megszólalt.

– A hétfői kis akciód óta a közelébe sem mentél. Péntek van. – Shigaraki nem volt teljesen közönyös, de a lila hajú nem tudta volna pontosan megnevezni az érzelmet, mely kihallatszott a szavaiból.

– Biztos vagyok benne, hogy Midoriya-kun örülne a társaságodnak.

– Persze. – A szarkazmus csak úgy ömlött tömör feleletéből. – Mert a legutóbbi találkozásunk olyan jól sült el. Vagy mondjuk az azelőtti.

– Félreértettél. – A lépés, amit Shigaraki megtett felé, fenyegető volt, a morgó hangnemről már nem is beszélve. – Nincsen választásod. Mióta segítettél a kis hős elfogásában, azóta teljesen haszontalan vagy, akár csak egy átlagos NPC, aki még az egyszerű, félreérthetetlen utasításokat sem képes gond nélkül követni. Úgy viselkedsz, mint egy elkényeztetett gyerek és valamilyen oknál fogva úgy gondolod, hogy ellentmondhatsz nekem. – Hitoshi összeszorította az állkapcsát, kényszerítve magát arra, hogy néma maradjon. – Eddig türelmes voltam, hagytam neked időt, hogy összeszedd magad. Mivel semmiféle változás nem történt, úgy döntöttem, teszek róla, hogy legyen valamicske karakterfejlődésed. Veheted ezt egyfajta kezdeti löketnek. – A fiatal férfi hátat fordított neki. – 1 óra múlva indulunk. Az a dolgod, hogy Midoriya mellett maradj és gondoskodj arról, hogy nem esik semmiféle bántódása. Mivel rajtatok kívül senki sem fog a bázison tartózkodni, magadra leszel utalva. – Néhány másodpercnyi szünetet tartott, mintha csak mérlegelné, mondjon-e még valamit (persze az is lehetséges volt, hogy csak a hatás kedvéért tette ezt..) – Jól tennéd, ha emlékeztetnél arra, miért is van rád szükségünk..

~§~§~§~§~§~

Izuku... furcsán érezte magát.

Az utóbbi napokat gonosztevők társaságában kellett eltöltenie, mégis, nem rendelkezett kevesebb szabadsággal, mint bármikor máskor, attól eltekintve, hogy valakinek mindig mellette kellett lennie és nem hagyhatta el az épületet. A Szövetség tagjai.. barátságosan viselkedtek vele, és a türelmes, kissé aggódó hozzáállás, amit vele szemben tanúsítottak még csak nem is tűnt erőltetettnek vagy hamisnak – Izuku ugyan az ideje nagy részét a szobájában töltötte, ám amikor valóban kimerészkedett, tényleg ez volt a helyzet.

A tinédzser ettől függetlenül óvatos odafigyeléssel kezelte az interakciókat és megpróbált a lehető legkevesebbszer beszélgetéseket lefolytatni; mivel nem tudta, hogy pontosan hol is helyezkednek el a határok, mindig érzett egyfajta félelmet, hogy ha nem is szándékosan, de átlépheti azokat, ha nem figyel.