Főszereplőnk Lizett, akit édesapja elküldi egy teljesen másik világba, a Pandorába. Sorsa nem mindig könnyű, különösen, hogy a Na'vik nem szeretik az embereket. A legnagyobb hibáját akkor követi el, mikor beleszeret az egyik Sully gyerekbe.
Napnyugtakor kiültem a hálóra és a vízbe lógattam a lábamat, majd bámultam ezt a gyönyörű helyet és a naplómba írni kezdtem, azon gondolkodva, hogy vajon álom volt, vagy valóság, amit anno álmomban láttam. Szeretném azt hinni, hogy egy hülyeség, de ami Lo'ak és én közöttem lezajlott, az nem ahhoz vezet. Meg, az is furcsa, hogy én életemben nem hallottam róluk, mégis szerepelt az álmomban az, hogy egy szerkezetben át lehet változni Na'vivá. Mondjuk ez fura... Jakeről sem tudhattam, hogy ember volt, talán tényleg egy figyelmeztetés, de mire? Veszélyben vannak a Na'vik? Meg fog halni Lo'ak? Üldöz engem Josh? Annyira sok kérdésem van, de egyikre se fogok választ kapni, mindaddig, míg meg nem történik, a baj az, hogy mindegyik rossz dolog és nem hagyhatom, hogy ez bekövetkezzen, de honnan fogom tudni, hogy ideje mennem? Nem akarok elbúcsúzni tőlük... Annyira a szívemhez nőttek, úgy érzem, itt vagyok valaki, nem érzem magamat magányosnak, olyan, mintha itt teljes családom lenne, de nyomaszt az is, hogy mi lehet apámmal, vajon ő hogy van? Mi lehet most a hazámban? Kicsit honvágyam van, hiányoznak a boltok, a társaság, az, hogy elmenjünk kávézni, hogy egyek valami finomat, pédául gulyáslevest. Itt csak halon és gyümölcsön élek, ami nem baj, mert finom, de egy idő után megunja az ember. Szeretnék elmenni shoppingolni, festegetni, otthon is vannak gyönyörű tájak, nyilván nem ennyire szép, de hiányzik az az élet. Itt minden más, nyugodtabb, környezetbarátabb, de szeretem szagolni a friss benzin szagát is, hallgatni, ahogyan a vonat megy el a házanktól nem messze, ahogyan a külföldiek meglátogatják az országunkat és beszélgetni kezdenek, majd megkérdezik, mi merre van. Csak egy kicsit egyedül lenni, lehet az itt a baj. De közben pedig velük is szeretnék lenni. Olyan bonyolult ez...
-Miért ülsz itt egyedül?-ült le mellém Neteyam, amitől megijedtem és egyből becsuktam a naplót és eldugtam, mielőtt láthatta volna.
-A tájat figyeltem-mosolyodtam el
-Ez a legszebb, a napnyugta-pillantott a víz felé, mire bólintottam.
-A napkelte sem ennyire szép, de mikor a nap lemegy a víz alá és körülötte a rózsaszín keveredik a narancssárgával, az valami csodálatos, különösen, ahogyan a víz tükrözi ezt.
-Pontosan. Csodálatos-fordult felém, mire én is úgy tettem. Olyan szép zöld színű szeme van...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A bámulásomból kizökkenve észrevettem, hogy elmosolyodott, mire elkaptam a fejemet.
-Bocsi...
-Ugyan, miért? Nem tettél semmit.
-Nem illik valakit bámulni.
-Miért bámultál?
-Csak úgy.
-Na, érdekel-nézett rám szórakozottan, mire egy picit meglöktem, erre csak nevetni kezdett- tetszik amit látsz?
-Csak a szemedet néztem.
-Ki beszélt másról?-vágta rá, mire halál vörös lettem. Ez egyre gázabb...
-Nem kellene aludnod?-fontam össze a karomat.
-El szeretnél küldeni?
-Neteyam, az agyamra mész-mosolyodtam el.
-Tudom. Azért csinálom.
-Köszönöm-néztem hálásan rá, majd mindketten elnevettük magunkat.
-Zavarok?-jött mögülünk egy hang, mely irányába fordultam. Lo'ak volt az, de nem igazán tűnt boldognak...
