Felejtsük el.... [SzJG f.f.]

Február 1 csütörtök

Ma reggel felkelés után anya rohant munkába szóval megint hamar mentem suliba. Mint eddig mindig...

Anya kirakott a suli előtt, majd gyorsan elhajtott. Én pedig, mint ahogy azt már oly sokszor tettem az utóbbi időben, átvágtam az aulán, és gyorsan bementem a terembe. Vagyis csak mentem volna... ugyanis valaki már benn volt a teremben. Én pedig miután lecsillapítottam a dobogó szívemet, beléptem a terembe.

Az alak az egyik padnál ült, és az ablakon át nézte a napkeltét. Én pedig, amilyen marha vagyok, tönkretettem a szép pillanatát. Amint felém fordult, egyből felismertem. Dorgony tanárúr volt az, aki érdeklődve nézett rám.

-Elnézést, máris megyek.- mondtam zavartan.

-Nem kell, gyere.- intett, mire én beljebb mentem a terembe.

Gyorsan leraktam a táskám, majd én is megnéztem, mit néz a tanárom. És az... gyönyörű volt.

A Nap lassan kelt fel a horizontról. A sötét eget először narancssárgára, majd később lilára és rózsaszínre festette. Míg végül teljesen felkelt, és az ég teljesen kivilágosodott.

Nem tudom, meddig ültünk ott csendben, de egyszer csak a tanárúr megszólalt.

-És miért vagy bent ilyen korán?- kérdezte érdeklődve.

-Anya messziről hoz, és korán kell mennie.- sóhajtottam. Nem volt kedvem ezt a témát tovább boncolgatni, és láthatóan a tanárom is megértette ezt.- És Ön? Miért van itt? Hacsak nincs nulladik órája...

Felkuncogott, mintha a feltételezés is nevetséges lenne, majd válaszolt.- A napkelte miatt. Innen a legjobb nézni. Ez a terem ugyanis remek fekvésű. Na de mostmár mennem kell.- állt fel, és indult el kifelé.- Még van egy kis elintéznivalóm.

-Viszlát.- köszöntem el.

Válaszként bólintott egyet, majd kisétált a teremből, aminek az ajtajában majdnem nekiment Corteznek. Mennyi lehet az idő? Ha ő itt van, akkor kevesebb mint fél óra van a kezdésig. Vladárral. Brrrghh!

  Cortez motyogva elnézést kért, majd félreállt az útból, és Dorgony elsietett a folyosón. Aztán pedig Cortez belépett a terembe.

Nem szólt semmit, csak lerakta a táskáját, majd szó nélkül leült a padba, mögém. És berakta a fülesét. Hogy aztán kínos csöndben kelljen itt ülni. Remek. Nem mintha nem lenne bennem ezer kérdés tegnap óta, még ez is...

Nemsokára bejöttek a többiek is, majd... becsöngettek. Semmi. Nem robbant fel semmi. Nem remegett meg a föld. Nem pusztítottak tornádók. És... nem volt Vladár sem.

Alig mertem hinni a szerencsémnek, amikor belépett Dorgony. Hisz ez azt jelenti, hogy nincs Vladár! Végre! Nyugalom van csütörtökön....

Az új tanárunk szerencsére békén hagyott minket. Azt mondta, hogy amíg normálisan viselkedünk, addig szabadon tevékenykedhetünk. Na, ez ott megdőlt, hogy Zsolti és Ricsi alumíniumgolyókkal kezdtek el dobálózni, Macu Dave-vel a tévét kezdte el szerelni, Kinga ordított, hogy ne dobálják meg alumíniummal, mire Zsolti elkezdett énekelni.

-Ó, a ló, ó a ló/ Ordítozik most/Alumíniummal végre/Dobálózni jó!/Szendvicsed van?/Edd meg gyorsan!/Csomagolás?/Dobd át és vissza dobom rááááááááád!