Felejtsük el.... [SzJG f.f.]

Február 14 szerda

Ricsi szülinapja. És nem vettem neki semmit,de mire jó a hajnali ébredés, ha nem erre?

Anyát reggel a kocsiban megkértem, hogy a sulihoz közeli bevásárlóközpontnál rakjon ki.

-Miért kell neked bevásárolnod?

-Mondom... újra. Ricsinek szülinapja van....

-Grrh... de ha elkésel!

-Köszi!

Ezért ma egy bevásárlással kezdtem a napot, miközben Ricsi ajándékát és a pénteki ruhámat kerestem. Végül Ricsinek egy páros mozijegyet választottam valami horrorra. Az egyik ruhabolt előtt megálltam, egy gyönyörű báliruhán megakadt a pillantásom. Ha nem mondtam volna nemet... akkor ebben táncolhatnék a bálon. Maga a ruha halványrózsaszín volt, ami a földet sepri, közepesen mély elöl a kivágása és a hátam szinte meztelen. Volt hozzá egy rózsás öv, ami púderrózsaszín volt.

Hét negyvenötkor az osztályban ünnepeltük a nagy napot. Sorra adtuk át az ajándékokat. Mozijegy, utalvány, koncertjegy, poszter.... minden volt ott. A csengő persze mindent elrontott... és Dorgonnyal volt óránk. Belefúrta a tekintetét az enyémbe, és némán kérdezte, miért nem voltam ma reggel. Én csak egy apró fejrázással válaszoltam neki, hogy majd beszélünk. Aprót bólintott, majd mintha mi sem történt volna, folytatta az órát.

 A következő óránk matek volt.

-Tanárnő! Ma van a szülinapom! Nem mehetünk ki az udvarra?- kérdezte Ricsi, a szokásnak megfelelően. Hátha lesz egy kedves tanerő, aki megkönyörül rajtunk!

-Nem.- válaszolt fagyos hangon Barka.- Viszont kijöhet a táblához, és megoldhatja az egyenletet, ez az én ajándékom.- humorizált.

Szegény Ricsi öt percig szívott a táblánál, mire bevágták neki a karót. Aztán mi következtünk.... mindenki kapott öt egyenletet három percre és amennyit megoldottál, annyit kaptál. Én ötöst, természetesen, de Virág...

És ez így ment egész nap. Ricsi minden tanárnál bepróbálkozott de senki nem engedett. Ebédszünetben meg elszabadult a pokol

Jacques sütött egy vaníliakrémes citromtortát, amit odaadtunk az ünnepeltnek. Gyertya nélkül, mert Kinga nem bízott benne, hogy az emberszabású osztálytársai nem gyújtják fel az iskolát, pláne a hetekkel ezelőtti eset után. Kiderült, hogy az egyik kémiaórán valami félresikerült, és ezért tört ki a tűz. Talán Edináék óráján?

Ricsi úgy tett, mint aki elfújta a gyertyát, majd belemarkolt kézzel és az arcára kente. Mint az ötévesek.... majd megdobta Kingát egy piskótadarabbal. Persze ő rögtön ellentámadásba lendült, belemarkolt a krémbe és Ricsi pólójára hajította. Erre mindenki beőrült és egymást kezdte dobálni. Én igyekeztem eltűnni, de miután a pólómon landolt egy egész nagy méretű tortadarab, úgy döntöttem, már úgyis mindegy. Így hát ész nélkül elkezdtem dobálózni. Nevettem, nem tudom mióta most nevettem először. De ez a pillanat sem tartott örökké.

-TIZENEGY BÉ! MI FOLYIK ITT? TŐLETEK ZENG AZ EGÉSZ ISKOLA! NEM MELLESLEG BECSÖNGETTEK ANGOLRA! MI EZ AZ EGÉSZ?- kérdezte teljesen jogosan. Tizenkét tortamaszatos tizenhét éves gyerek állt előtte egy katasztrófafilm forgatási helyszínének is beillő tanteremben. A padokon, falakon, padlón és a plafonon is pudingmaszat, a gyerekek ruhája tiszta kosz, minden felborítva, szétszedve, a tábla meg úgy néz ki mint ami mindjárt leesik. Hát, így néz ki nálunk egy sima szülinap.

-ÓRÁK UTÁN MINDENKI ITT MARAD ÉS FELTAKARÍT! MEGÉRTETTÉK?! ÉS MOST MENJENEK ÓRÁRA! KÉSŐBB SZÁMOLUNK!!!- ordította el a végszót, mi meg ahogy voltunk, úgy kaptuk fel a (jobb esetben használható állapotú) angolcuccunkat, és rohantunk órára. Aminek a felét ellógtuk, de a tanárunk csak legyintett a csillogó szemeinket látva.

Utolsó óra után a balhés négyes gyorsan meglépett, így csak nyolcan maradtuk takarítani. Ezt Máday is észrevette.

-Hol van a négyes? Antai-Kelemen, Pósa, Nagy és Felmayer?

Mi csak ráztuk a fejünket, majd elkezdtük a takarítást. Ami átment vízicsatába amit még az igazgatóhelyettes sem tudott megakadályozni, inkább eltűnt. Mi pedig este hatkor végre kiléptünk a suli kapuján.

-Renáta! Hol voltál?- kérdezett anyu amint beültem a kocsiba. Huppszi!

-Bocs, Ricsinek szülinapja volt és elszabadult a pokol. A rohanásban pedig elfelejtettem üzenni...- mondtam bűnbánóan, mire csak legyintett.

-Majd később számolunk...- válaszolt az unalommá ismételt mondattal, mintha nem kéne emiatt leszidna vagy legalábbis úgy tennie, mint akit érdekel