I.

124 2 0
                                    

Rebecca Di Maria a lakása nappalijában ülve várja bátyja hívását, hogy végre elindulhasson hozzájuk. Az argentin világbajnok most tér elõször haza a VB óta, és Rebecca már nagyon izgatott, hogy 3 hónap után végre újra láthatja bátyját. Ebben a pillanatban megcsörrent a telefon a kezében, amitõl kissé összerezzent, akár mennyire is számított a hívásra. A kijelzõn megjelent a bátyja neve, mire elhúzta jobbra a kis zöld ikont, és a füléhez emelte a készüléket.

- Szia! - köszönt bele izgatottan.

- Hello hugi, most értünk ide, szóval szerintem indulhatsz. - mondta Angel.

- Oksi. - felelte Rebecca, majd kinyomta a bátyját.

Felkapta hátára a táskáját, ami az elkövetkezõ öt napra a szekrénye lesz, és elhagyta a lakását. Oda lépett a lifthez, és megnyomta a hívó gombot. A felvonó pár másodperc múlva megállt elõtte, és egy hangos sípoló hang jelezte ajtajainak nyitódását. Rebecca beszállt, majd megnyomta a -1 -es gombot, és nézte, ahogy az ajtók becsukódnak elõtte. Szemei végig követték az emeleteket, amiket elhagytak, majd a lift lassítani kezdett, és megállt a Rebecca által kiválasztott emeleten. Megszólalt a hangos sípoló hang, és a lány kilépett a személyfelvonó ajtaján. Szokásos parkolóhelye felé vette az irányt, és amikor már látta autóját, megnyomta a kezében lévõ slusszkulcsot, mire az autó lámpái megejtettek két gyors villogást. Oda érve az autóhoz kinyitotta a vezetõ ülés ajtaját, és táskáját leemelve hátáról beszállt a jármûbe. A csomagját elhelyezte az anyós ülésen, majd bedugta a kulcsot az autóba, és beindította azt. Elõkapott egy napszemüveget, ugyanis kint verõfényes napsütés volt, majd rálépett a gázpedálra, és elindult. 5 perc múlva már a Buenos Aires-i utakat szelte, és közben kedvenc zenéjét hallgatta. Negyed órával késõbb lehajtott a fõ útról, és bekanyarodott egy kisebb utcába. Az anyós ülés ablakán át nézte a házakat, ugyanis sose tudta, hogy melyik a szeretett bátyjáé. Már az utca közepén járt, amikor megpillantotta a "Di Maria" feliratot az egyik ház oldalán. Rögtön satu féket nyomott, és az volt a szerencséje, hogy senki nem jött mögötte, különben már nem lenne csomagtarója. Betolatott a garázsajtóhoz, majd felhívta testvérét, hogy szíveskedjen neki kinyitni az ajtót. Angel kinézett az ablakon, és megnyomott egy gombot a kezébe vett kis távirányítón. A hatalmas ajtó szépen lassan kinyílt, és Rebecca pedig betolatott a kocsifeljáróra. Tudta, hogy úgy sem férne be a garázsba bátyja gyûjteményét ismerve, ezért ott nem is ment beljebb. Leállította a motort, kezébe vette a táskáját, majd kiszállt az autóból. Bezárta a jármûvet, majd a kulcsot a zsebébe csúsztatva sétált a bejárati ajtóhoz. Felemelte a kezét, hogy bekopogjon, de erre nem került sor, mert ilyenkor kinyílt az ajtó, és két lány ugrott a nyakába a nevét kiabálva.

- Beccaaa! - kiáltotta Mia és Pia, Angel és Jorgelina imádni való kislányai.

Rebecca leguggolt hozzájuk, és átölelte õket. Amikor újra felállt bátyjával és feleségével találta szembe magát. Elõször Jorgelina lépett oda hozzá, akivel megölelték egymást, és puszit nyomtak egymás mindkét orcájára. A köszöntés után az asszony lányai után ment, magára hagyva a testvér párt. Rebecca és Angel csak nézték egymást az ajtóban állva, mire a focista széttárta karjait.

- Na mi van már meg sem ölelsz? - kérdezte, mire húga a karjaiba vetette magát.

- Hiányoztál! - mondta Angel mellkasába fúrva a fejét.

- Te is hugi! - válaszolta a bátyja, és puszit nyomott a fejére.

Miután elengedték egymást Angel átvette Rebeccától a csomagját, és a vendég szobába vitte, míg a lány az óriási nappaliba ment, ahol unokahúgai vidáman játszottak. Pár percel késõbb már a focista is csatlakozott hozzájuk, és Rebecca kérdezõsködni kezdett a meccs idõpontja után.

- Mikor lesz a meccsetek?

- Holnap. - adta a rövid választ Angel, majd helyet foglalt felesége mellett a tágas kanapén. - El jössz? - kérdezte.

- Még szép! - felelte a lány, és rákacsintott a focistára.

A délután további része remek hangulatban telt. Angel 3 óra körül indult az edzésére, ami egészen este 7 óráig eltartott. Amikor nyitódott az ajtó a két lány már rohant is felé, és ugyanúgy köszöntötték apjukat, mint ahogy Rebeccát is. Jorgelina isteni vacsorát készített, amit remek hangulatban fogyasztottak el. A Di Maria család a torinói életébe avatta be a családfõ húgát, aki kíváncsian hallgatta a történeteket. Evés után a két lány fürdeni indult anyjuk társaságában, a testvér pár pedig ki ült a teraszra, és ott kezdtek bele a beszélgetésbe.

- Izgulsz a holnap miatt? - kérdezte a lány a bátyját.

- Nem, csak egy barátságos meccs. - érkezett a gyors válasz.

A beköszöntött csöndben Rebecca egy kezet vélt megérezni a vállán, majd nem sokkal késõbb már Angelnek dõlve bámultak a sötétségbe.

- Lesz egy VB utáni buli, szeretném, ha eljönnél velem. - mondta Angel, mire Rebeccanak kissé kikerekedtek a szemei.

- Még egy?! - mondta ki az elsõ dolgot, amire gondolt.

Angel felnevetett, mert tudta, húga sosem fogja olyan komolyan venni az efféle címeket, mint õ és csapat társai.

- Most mi van? - kérdezte durcásan a lány, elhúzódva bátyjától.

- Semmi hugi. - mondta mosolyogva Angel, majd vissza tért az elõbbi kijelentésére. - Szóval akkor eljössz? - kérdezte reménykedve.

- Hát jó, de azzal számolj, hogy végig veled leszek. - adta be végül a derekát a lány, és mosolyogva vissza dõlt a testvére mellkasára.

- Ha ez az ára. - felelte nevetve Di Maria, majd lehunyta a szemét.

Pár percel késõbb a focista felesége zavarta meg õket, hogy szóljon Angelnek, hogy a lányai várják a jóéjt puszijukat. A focista felállt, és feleségével együtt visszament a házba. Rebecca is így tett, és a szobafelé vette az irányt, ami a következõ 4 éjszakára fog neki szállást nyújtani. Elõvette a táskájából neszeszerét és pizsamáját, majd belépett a szobához tartozó fürdõbe. A törölközõ tartón megpillantott egy, a nevével ellátott törölközõt, amit még bátyjától kapott évekkel ezelõtt. Elmosolyodott a tárgy láttán, majd megszabadult ruháitól, és a zuhany alá lépett kezében a tusfürdõjével. Beállította a víz hõmérsékletét, majd elkezdte ráfolyatni a testére. 5 percel késõbb lépett ki az üveg ajtós kabinból, és miután megtörölközött magára húzta a pizsamáját. Szennyes ruháját összeszedve sétált vissza a szobába, és vetette be magát a gondosan megcsinált ágyba. Szinte pillanatok alatt elnyomta az álom az esemény dús nap után.

Kilógtál a sorbólWhere stories live. Discover now