Kilógtál a sorból

XII.

Amikor már kezdett sötétedni, Rebecca hallotta, ahogyan kocsik parkolnak le az udvarban. Kíváncsivá tette a két leálló motor hangja, és órák óta elõször hagyta el a szobát, hogy megnézze, ki jött haza bátyjával. Lesétált a lépcsõn, és az elõszoba felé ment, de az ajtó hamarabb nyitódott, mint õ oda ért volna. Elõször bátyja lépett a házba, a nyomában Leandro Paredessel. Rebecca elmosolyodott, amikor meglátta a két focistát, és a falnak támaszkodva várta, hogy beljebb jöjjenek. Bátyja elhaladt mellette, és rákacsintott, majd pár pillanattal késõbb Paredes is elindult befelé.

- Szia Rebecca! - köszönt a lánynak, és átölelte - Angel említette, hogy ma váratlanul felbukkantál, és azt is hogy miért.

Rebecca arca egybõl vörös lett, és annyira lesokkolódott, hogy köszönni is elfelejtett a focistának.

- Nézd, én szerintem tudok segíteni neked.

Egybõl a középpályásra emelte tekintetét, és alig bírta kivárni, hogy hallja a magyarázatot.

- Lisandro 3 hete folyamatosan írogat egy néhányunknak, miattad. A bátyjád ezért nem tudott róla. Rettentõen hiányzol neki, és az alkoholba folytja a bánatát annak ellenére is, hogy megmondtuk neki, hogy NE.

- Ha ennyire hiányzom neki, miért nem válaszol az üzenetimre? - vonta fel szemöldökét Rebecca.

- Lehet hogy egy kicsit megsértõdött rád, amikor elmentél mellette a reptéren, és még csak meg sem ölelted búcsúzóúl.

Rebeccában a bûntudat érzete keringett, hiszen ezen már õ is rengeteget gondolkodott az elmúlt hetekben.

- Kösz Leandro. - vetette oda focistának, és indult volna el, amikor az vissza húzta.

Értetlenkedve nézett rá, mire a középpályás magához vonta. Rebeccanak jól esett az ölelése, pontosan ez volt az, amire szüksége volt most. Pár percel késõbb Leandro ellépett a lánytól, aki mosolyogva hagyta ott, és vissza ment a szobájába. Befeküdt az ágyába, és a hallottakon töprengett. Nem tudta, hogy örüljön vagy sírjon, hiszen Lisandro még is csak viszonozza az érzéseit, de hibásnak érezte magát, amiért a focista elég komolyan elkezdett inni. Végül olyan sokáig vitatkozott magával ezen, hogy elaludt, bár alvása nem volt éppen hosszú idejû. Hajnali egy körül kelt fel, és mivel nem sikerült neki vissza aludni, ezért telefonját kezdte böngészni. Belépett az instagrammra, és elkezdte pörgetni a posztokat, amiket éppen feldobott az alkalmazás. Pár percel késõbb a készülék megrezzent a kezében, és a tetején egy vékonyka csík jelezte az értesítést. Lisandro volt az, aki ilyenkor üzenetet küldött. Rebecca izgatottan nyitotta meg, de egyáltalán nem az fogatta, amire számított, sõt. Az üzenet egy videó volt, amit a lány félve nyitott meg, és rögtön meg is bánta, ahogy megtette. Fájt neki Lisandrot ebben az állapotban látni, hiszen tudta, hogy õ nem az a típus, aki leissza magát a sárga földig egy isten háta mögötti kluban. Kilépett a felvételbõl, és eldöntötte, hogy holnap reggel azonnal megy vissza Manchesterbe.

Reggel 6-kor nyomta ki ébresztõjét, és cseppet sem fáradtan indult el a fürdõbe. Megmosakodott, fogat mosott, és már indult is vissza a szobába. Halkan felöltözött, hogy ne keltse föl a ház lakóit, majd hátára vette a táskáját, és kisétált a nappaliba. Majdnem felsikított, amikor bátyját a kanapén ülve találta.

- Jézusom Angel, megijesztettél.

- Hová készülsz? - vonta kérdõre a focista.

- Vissza megyek Manchesterbe. - felelte a lány nem is nézve bátyjára.

- Vagy úgy. - vonta fel a szemöldökét Angel, de mosolyogva hozzá tette - Gyere, kiviszlek a reptérre.

Rebecca elmosolyodott, és követte bátyját az elõszobába. Fel vették cipõiket, majd kimentek az udvarba, ahol beszálltak abba az autóba, amivel Angel tegnap a húgáért ment. Kihajtottak az utcára, és elindultak a reptér felé. Egész úton egy szót sem szóltak egymáshoz, csak akkor amikor a kocsi begördült a reptér parkolójába.

- Vigyázz magadra! - mondta Angel a húgának, majd megállította a kocsit.

- Természetesen. - felelte a lány, és rákacsintott bátyjára.

Kikapcsolta a biztonsági övet, puszit nyomott a focista arcára, majd kiszállt a jármûbõl.

- Hamarosan találkozunk. - mondta neki mosolyogva, és becsapta a kocsi ajtaját.

Megvárta, amíg Angel elhajt, és csak utána ment be az épületbe. Gyorsan becsekkolt, majd futólépésben igyekezett az éttermekhez, hogy legyen ideje reggelizni. Kicsit már unta, hogy az utóbbi két nap után a mai reggelije is egy reptéri szendvics lesz, de ennek ellenére megvette az ételt, és jóízûen elfogyasztotta. Mikor végzett megkereste a megfelelõ kaput, és érkezése után 10 percel már fel is tudott szállni a gépre. Elfoglalta helyét, és izgatottan várta a felszállást. 20 percel késõbb már minden utas a helyén ült, és nem sokkal késõbb a repülõgép is a levegõbe emelkedett. Rebecca elõvette fülhallgatóját, bedugta füleibe, és a szokásos módon zenét hallgatott az út hátralévõ részén. Másfél óra múlva landoltak a manchesteri reptéren, fél 9-kor. Amint a jármû megállt Rebecca felpattant helyérõl, és minél hamarabb távozni akart a géprõl. Mostmár nem érdekelte semmi, csak hogy végre Lisandroval lehessen. Lesietett a gépnek tolt lépcsõn, majd átfutott a reptéren, és ki az épületbõl. Megállt elõtte, és körbe nézett, hátha van a közelben egy taxi. Pár méterrel arrébb meg is pillantott egyet, és rögtön oda rohant, nehogy valaki más lecsapjon rá elõtte. A kocsihoz érve lefékezett, és bekopogott az ablakon, mire a jármûben ülõ sofõr lehúzta azt.

- Jó napot! Szabad ez a taxi? - kérdezte lihegve a lány.

- Persze, jöjjön csak kisasszony. - intett neki a sofõr, és Rebecca habozás nélkül beszállt. - Hová vihetem a hölgyet? - kérdezte mosolyogva a sofõr.

Rebecca sietve megadta neki a lakópark címét, ahová Lisandro vitte pár nappal ezelõtt, és a taxi sofõr elindult. Röpke 20 perc alatt érkeztek meg a lakásokhoz, mire a lány kifizette az utat, és elköszönt a sofõrtõl. Besietett abba a lépcsõházba, ahol Lisandro lakása volt, és lift helyett inkább a lépcsõt választotta, mert úgy érezte, hogy valahogy oldania kell a benne lévõ feszültséget. Felérve a 4. emeletre neki dõlt a falnak, hogy kipihenje magát, ugyanis nem érezte lábait. 5 percel késõbb összeszedte minden erejét, és a focista által lakott lakás ajtajához sétált. Nagy levegõt vett, és bekopogott rajta. Szíve majd kiugrott a helyérõl, ahogyan ott állt, és várta, hogy kinyíljon az ajtó. De az nem nyílt. Többször is bekopogott, nyomta a csengõt, és szólongatta a focistát, de nem érkezett válasz. "Talán látni sem akar" gondolta magában a lány, és lebiggyesztette a fejét. Ekkor ajtó nyitódást hallott, és boldogan kapta fel a fejét, de az elõtte lévõ bejárat még mindig zárva volt. Egy kedves kis néni lépett oda hozzá, aki a focista szomszédjában lakik, kisebb szívrohamot hozva ezzel Rebeccára.

- Kedvesem. - szólította meg, mire Rebecca összerezzent. - A fiatalemberhez jött? - kérdezte.

- Igen. - válaszolta a lány, és nyelt egy nagyot.

- Nagyon sajnálom, de nem rég elvitték a mentõk. - mondta szomorúan.