IV.

76 2 0
                                    

Bátyját követve kiszállt a kocsiból, ami néhány épületnyire állt meg a válogatott által kibérelt klubtól. Angel bevárta húgát, míg az felsétált a járdára, majd átkarolta vállát, és így indultak el az épület felé. Az ajtóban összefutottak az épp akkor érkezõ Otamendivel, aki egybõl elmosolyodott miután meglátta õket.

- Jajj de aranyosak itt valakik. - mondta vigyorogva, és hozzá tette - Minta testvérek vagytok esküszöm.

Az utolsó mondat hallatán Angel azonnal húgára kapta a fejét, aki elmosolyodott ezen.

- Már azt hittem, hogy elkéstem. - folytatta Otamendi - Dybala azt írta, hogy már mindenki itt van rajtam kívül, de ezek szerint tévedett. -forgatta meg a szemeit a védõ, és együtt beléptek a klubba. Egybõl megcsapta a fülüket a hangos zene, és próbálták megkeresni társaikat az épületben terjengõ félhomályban. Több társaság mellett is elhaladtak, mire odaértek sajátjukhoz, melynek tagjai már javában iszogatták gin tonikjaikat.

- Sziasztok, végre hogy ide értetek. -köszönt Dybala, majd kezet fogott csapattársaival, és megölelte Rebeccat.

A lány ettõl kissé zavarba jött, mert mindig is furának tartotta a fiú közeledését. Miután elengedték egymást a csatár egy sarok asztalhoz vezette õket, ahol megpillantották az italukat szürcsölgetõ Leo Messit, Rodrigo De Pault és Leandro Paredest. Az akkor érkezõk is helyet foglaltak az asztalnál, és rendeltek néhány rövid italt. Kicsit késõbb megjelent egy fiatal pultos fiú, aki remegõ kézzel tette le eléjük a legalább 50 poharat tartalmazó tálcát, és próbálta feldolgozni a válogatott jelenlétét. Otamendi és De Paul mindenkinek kiosztott egy-egy poharat, de Rebecca vissza utasította a neki szántat.

- Fogadd már el, a kedvenc tequilád. - kiabálta Angel, mert a hangos zene miatt nem igen tudott halkabban beszélni.

- És akkor mégis ki visz haza? - kérdezett vissza Rebecca, de nem várta meg a választ a kérdésre, ugyanis kedvenc tequilájára sosem tudott nemet mondani.

Elvette a De Paul kezében tartott poharat, és összekoccintotta az asztalnál helyet foglaló focistákkal. Szájához emelte a kis poharat, majd egy gyors mozdulattal legurította. Az ital égette a torkát, de a benne lévõ alkohol máris meghozta a kedvét egy újabb pohárhoz, és leemelt még egyet a tálcáról. A körülötte ülõk ugyanígy tettek, és bevitték szervezetükbe a következõ adag alkoholt is. Negyed óra múlva újra megjelent asztaluknál a pultos fiú, hogy elvigye asztaluktól az üres tálcát.

- Most vodkával kérjük. - kiabált utána Dybala, mire a srác hevesen bólogatott, és sietõsen vissza ment a pulthoz.

Rebecca felállt, és távozni készült az asztaltól, mert érezte, hogy most kell megálljt parancsolnia magának, mert így is több alkohol került a szervezetébe, mint amennyit szeretett volna fogyasztani az este folyamán. Felvette telefonját az asztalról, mire bátyja kissé nehezen forgó nyelvel kérdõre vonta.

- Hová készülsz? - kérdezte tõle.

- Csak mosdóba. - felelte gyorsan a lány, és már indult is a mosdók felé.

Belépve a helyiségbe szembe találta magát egy hosszú tükörrel, melyben ellenõrizte kinézetét. 5 percel késõbb hagyta el a nõi mosdót, és úgy döntött még is inkább vissza ül bátyja és csapattársai asztalához, mert azért mégsem hagyhatja, hogy a focista csut részegre igya magát. Bár ezzel az elméletével kicsit elkésett, mert mire visszaért az asztalhoz már hûlt helye volt a második tálcának is. Tátott szájjal bámult végig az asztalon, majd a székeken elnyúló focistákon. Állapotából az asztalhoz lépõ Lautaro Martinez rántotta ki, aki derekánál fogva óvatosan odébb tolta, hogy váltson néhány szót társaival.

Kilógtál a sorbólTempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang