Kilógtál a sorból

VII.

Délután négy óra körül kelt fel a hosszú alvásból, és telefonja után nyúlt, ami az éjjeliszekrényen pihent. Bekapcsolta a készüléket, és azonnal szeme elé kapta a kezét, mert a redõnnyel sötétített szobában szinte vakította a telefonból áradó fény. Erõt vett magán, és újra megnyomta a telefon oldalán lévõ gombot, és próbálta elviselni a fényerõt még a legalacsonyabb fokon is. Megnyitotta az instagrammot, ahol egybõl bátyja csapattársainak sztorijait dobálta fel. Megnyitotta õket, és reménykedett, hogy egyikben sem találja ott magát. Reménykedése ismét bevált, mert csak bátyja posztolt vele egy közös képet, amit látva elkellett ismernie, hogy nem is lett olyan rossz, ezért megosztotta saját sztorijában is. Miután ezt megtette maga mellé dobta a telefont, és megdörzsölte szemeit. Amikor haza értek lusta volt lemosni a sírástól elkenõdött sminkjét, és biztos volt benne, hogy a dörzsöléssel sem javít a helyzeten. Feje sajgott a másnaposságtól, és még mindig düh fogta el bátyja iránt, amiért rávette õt az ivásra. Éppen sikerült magát rávennie arra, hogy kikeljen végre az ágyból, amikor kopogtattak a szobája ajtaján, mire egybõl oda kapta a fejét.

- Szia! - dugta be fejét az ajtón Angel. - Felkeltettelek?

- Nem. - felelte rekedtes hangon a lány.

A focista kérdés nélkül belépett a szobába, és becsukta maga mögött az ajtót. Rebecca elkerekedett szemekkel nézte, ahogy az ágyához sétál, majd leül arra.

- Mi volt a baj? - kérdezte, mert zavarta húga viselkedése.

- Már mondtam, hogy semmi. - mondta Rebecca, és átfordult a másik oldalára.

- Azt nem hiszem. - próbálkozott tovább Angel, és felsóhajtott. - Nézd, tudom, hogy nem igazán voltam veled, és biztos nem volt neked sem egyszerû olyan állapotban látnod engem. - nevetett fel kínosan a focista, és szemeit a lány háta közepére vezette.

- Nem az volt a bajom, már megszoktam.

- Akkor mi? - türelmetlenkedett Angel.

- Dybala. - mondta ki a nevét annak a személynek, akit jelenleg a legjobban utált.

- Paulo? Miért? - értetlenkedett.

Rebecca felült, és bátyja szemébe nézett, aki kíváncsian bámult vissza rá, mert egyáltalán nem értette, hogy mi baja van húgának az egyik legjobb barátjával. A lány szemeibe könnyek szöktek, mire Angel azonnal magához húzta, és kérte a húgát, hogy mesélje el végre, hogy mi történt. Rebecca így tett, és mindent elmondott az õ és Dybala között történt dolgokról.

- Ne haragudj, hogy rád erõltettem ezt a bulit, tudhattam volna, hogy te nem élvezed annyira a focisták társaságát. - sajnálkozott Angel, és puszit nyomott húga fejére.

- Kettõt kivéve. - felelte mosolyogva a lány.

- Igen, és melyik kettõt? - kérdezte vigyorogva a focista.

- Téged és Lisandrot. - mondta Rebecca, és csöndben várta bátyja válaszát, de hiába, Angel nem mutatta annak jeleit, hogy megakarna szólalni. - Angel, mondj már valamit? - kezdte el lóbálni kezét a csatár szemei elõtt, mire az megrázta a fejét.

- Azt mondtad Lisandro? Mióta beszélgetsz te vele? - vonta fel szemöldökét a focista.

- Amióta csak õ hallgat meg. - vont vállat a lány.

- Én is meghallgatlak! - háborodott fel Angel, és finoman vállba boxolta húgát.

- Igen, de te olyankor nem igen voltál beszélgetõs állapotban.

- Hát igen az lehet. - vakarta meg a fejét Angel, és eldõlt az ágyon magával húzva a lányt is.

Elég sokáig fekhettek egymás mellett, mert csak akkor keltek fel, amikor Jorgelina benyitott a szobába, hogy kész a vacsora. A testvér pár kikászálódott az ágyból, és sajgó végtagokkal kitámolygott a konyhába.

- Mikor indultok haza? - kérdezte Rebecca helyet foglalva az asztalnál.

- Holnap. - mondta Jorgelina, miközben az asztalra tette a gõzölgõ ételeket.

A lány szeme kikerekedett, mert nem számított rá, hogy ilyen gyorsan el kell búcsúznia bátyjától. Próbált nem erre gondolni a vacsora közben, és kiélvezni a kis idõt, amit még együtt tölthettek. Az evés után segített Jorgelinának elpakolni a kiürült edényeket, és tányérokat, majd mind leültek a nappaliba társasozni. A partinak végül Angel vetett véget, aki a lányai könyörgésének sem engedett, mert azonnal fürödni parancsolta õket anyjuk kíséretében. Csöndben elpakolta az elõvett játékokat, majd vissza ült húga mellé, aki eddig õt bámulta.

- Nem is mondtad, hogy holnap már mentek vissza. - mondta csalódottan a lány.

- Igen, teljesen kiment a fejembõl, ne haragudj. - szabadkozott a focista, és átkarolta a húga vállát. - Gyakrabban látogathatnál meg. Torinó nagyon szép város.

- Jó, majd átgondolom. - mondta Rebecca, és bátyja vállára hajtotta a fejét.