Kilógtál a sorból

IX.

3 héttel késõbb Lisandro még mindig nem jelentkezett, és a lány már bánta, hogy õ nem kérte el a focista telefonszámát. Oktalanul is aggódott a focistáért, és folyamatosan frissítette az instagramm oldalát, hogy hátha meg tud valamit róla. Már hetek óta ezt csinálta, de még mindig semmi. Hagyott néhány üzenetet neki a közösségi oldalon, de nem akart folyton neki írogatni, nehogy a fiú zaklatásnak vegye. Utoljára 3 napja írt neki egy "Szia, hogy vagy?" üzenetet, de szokásosan nem érkezett rá válasz. Az egyik este megelégelte ezt, felnyitotta a laptopját, és másnap reggel 8 órás indulással lefoglalta a repülõjegyét Manchesterbe. Neki is látott összepakolni, hogy holnap reggel már ne kelljen ezzel foglalkoznia, és bedobált néhány ruhadarabot utazó táskájába. Nem tervezett sokáig maradni, a meccs után (ahová szintén megvette jegyét az este folyamán) már indulni is szeretett volna haza. Õ csak válaszokat akart, hogy Lisandro jól van-e, mert nem reagált az üzeneteire, és nem kereste a lányt. Rebecca éjfél körül bújt ágyba, miután kétszer is ellenõrizte, hogy mindene meg van-e. Beállította az ébresztõjét hajnali 4-re, majd az éjjeli szekrényre helyezte telefonját. Sokáig forgolódott az ágyában, mire eltudott aludni, ezért elég nehézkesen indult a reggele. Fáradtan kinyomta az ébresztõjét, és majdnem vissza aludt, amikor rájött, hogy azt nem szabad, és inkább átbotorkált a fürdõbe. Leöblítette arcát a jéghideg vízzel, fogat mosott, és neki látott elkészíteni minimális sminkjét. Ezek után vissza ment hálószobájába, és felvette az este kikészített ruháját. Nem akart melegítõben utazni, de azt sem akarta, hogy túl gondolt ruházata miatt kényelmetlenül érezze magát, ezért egy bõ farmerre, egy (az õ méreténél) 3 mérettel nagyobb pólóra és pulcsira esett a választása, amiket a Manchester United miatt pirosszínekbõl próbált összerakni. Miután felöltözött még egyszer ellenõrizte, hogy minden meg van-e, majd fél 7 körül lépett ki lakásából. Bezárta az ajtót, és a lépcsõhöz ment, mert valamiért nem volt kedve liftezni. A taxi, amit 20 percel ezelõtt hívott már a ház elõtt állt, és amint a sofõr meglátta a lányt, rögtön kiszállt a jármûbõl.

- Jó reggelt! - köszönt rá. - Segíthetek?

- Nem, köszönöm, és tegezzük egymást, ha kérhetem. - mosolyodott el Rebecca, és ezt látva a sofõr szája is felfelé görbült.

Kinyitotta a lánynak az anyósülés ajtaját, és besegítette a lányt az autóba. Õ maga átment a másik oldalra, és beült a vezetõi székbe. Rátaposott a gázpedálra, és kihajtott a lány utcájából. Az úton vidáman beszélgettek, vagyis inkább kérdezz-feleleket játszottak, mert csak a taxi sofõr érdeklõdött, hogy Rebecca hova utazik, és hogy miért. 20 percel késõbb már le is parkoltak a reptér fõbejáratánál, ahol Rebecca kifizette, és megköszönte a fuvart, majd elköszönt a sofõrtõl, és besétált az épületbe. Becsekkolt, majd megnézte, hogy hányas kapuhoz kell majd mennie szûk egy óra múlva. Ezek után az éttermek felé vette az irányt, ugyanis farkas éhes volt, mert nem reggelizett otthon. Letelepedett egy kávézóban, ahol kikérte italát és szendvicsét, és olvasgatva ütötte el az idõt. Fél órával a gép felszállása elõtt indult el a kapuhoz, ahol már sorakoztak az emberek, és õ is gyorsan beállt a sorba, hogy minél hamarabb feljuthasson a repülõre. 5 perc múlva kezdõdött meg a a beszállás, és Rebecca elfoglalta a középtájt elhelyezkedõ ablak melletti helyét. Tudta, hogy hosszú utazás vár rá, ezért bedugta fülhallgatóját a fülébe, elindította a lejátszási listáját, és lehunyta a szemét. Körülbelül 20 perc múlva érezte, hogy a gép elkezd gurulni, majd a levegõbe emelkedik. Rebecca kényelembe helyezte magát, és megpróbálta az 5 órás út alatt bepótolni az éjszaka elvesztegetett alvást. Este 7 óra után pár percel már a manchesteri utcákon bolyongott, és próbált oda találni az Old Traffordhoz. Segítségére volt az óriási vörös tömeg, akik közé beállva még GPS-t sem kellett használnia. A kezdõrúgás elõtt 10 percel érte el a kapukat, ahol becsipogtatta jegyét, majd megkereste a helyét. Nem akart túl lentre ülni, mert nem igazán szerette volna, ha Lisandro észreveszi, ezért középre vette meg a jegyét, szembe a kispadokkal. Amint elfoglalta a helyét, a két csapat a pályára lépett, és a szokásos meccs elõtti teendõk után elkezdõdött a mérkõzés. Rebecca szemügyre vette a United kezdõjét, és kissé megrémült, amikor Lisandrot nem találta benne. "Talán történt vele valami?" tette fel magában a kérdést, de nem sokkal késõbb már meg is kapta rá a választ. Lisandro a kispadon ült, és ölbe tett kézzel figyelte a mérkõzést. Rebecca ezekután már nem volt annyira feszült, mint amikor belépett a stadionba, inkább csak próbálta élvezni a pillanatot, hiszen imádott meccsre járni. A félidõben elkezdett repjegyeket keresgélni, amikkel vissza tud utazni otthonába, és talált is egyet, amihez a meccs vége elõtt 10 percel elkellett indulnia. Lefoglalta a jegyet, és mire felnézett már újra a pályán volt a két csapat. Ami nem ment az elsõ félidõben, az a másodikban egybõl, ugyanis Marcus Rashford már a 47. percben megszerezte a vezetést. Rebecca úgy ünnepelt, mintha világ életében a vörösördögöknek szurkolt volna, de jó kedve egybõl elillant, amikor megpillantotta a kispadról integetõ Lisandrot. Vissza ült a helyére, fejére húzta kapucniját, és remélte, hogy a focista elfelejti, hogy hol ült. A 60. percben Lisandrot becserélték, de nem igen tudott a meccsre koncentrálni, mert folyamatosan csak Rebecca járt az eszébe, mint ahogyan az elmúlt 3 hétben. El sem hiszi, hogy a lány most itt van a meccsén, és újra láthatja. Végül az eredmény 1-0 maradt, és a vörös ördögök szurkolói csak úgy tomboltak. Rebecca is ünnepelt volna, de neki már 10 perce nem is kellett volna a stadionban lennie, ha elakarta volna érni a gépét. Annyira ledöbbentette, hogy Lisandro integetett neki, hogy hirtelen még arról is megfeledkezett, hogy hol van. Csak a sokadik vállrázásra nézett rá a mellette ülõ nõre, aki kedvesen mosolygott.

- Kisasszony, az a fiú magának akarja adni a mezét. - mutatott a pálya felé a nõ.

Rebecca a nõ ujja felé nézett, és Lisandrót pillantotta meg a pálya szélén. Nagyokat nyelve lesétált a lépcsõn, és oda lépett a korláthoz.

- Várj meg a stadion elõtt, fél óra múlva ott leszek. - mondta, és a kezébe nyomta a mezét.

A lány fel sem fogta a szavakat, csak a mezzel a kezében állt a nézõtéren, és levegõ után kapkodott. Irigykedõ szempárok közepette ment ki a stadionból, és ült le egy padra, hogy azt tegye, amire a focista kérte. Az idõ már elég hûvös volt ahhoz, hogy egy pulcsiban üldögéljen ott, de nem volt nála vastagabb holmi, mert erre aztán egyáltalán nem számított. Fél óra múlva megpillantotta Lisandrót, ahogy neki integet, hogy kövesse. A lány utána ment, és átsétáltak egy közeli utcába, hogy ne keltsenek feltünést.

- Szia! - köszönt rá mosolyogva Lisandro.

- Mért nem válaszolsz az üzeneteimre? - kérdezte rá sem nézve a focistára.

Lisandro az ajkaiba harapott, és megvakarta a fejét. Nem tudott érthetõ okot adni a lánynak ezzel kapcsolatban, és a hazugságokban nem igen volt jó. A valódi ok az utolsó találkozásuk volt, pontosabban a búcsúzkodásuk. Lisandro nagyon magára vette, hogy a lány szinte semmibe vette, és el sem köszönt tõle rendesen. Rebecca szemeibe könnyek szöktek, amiért a focista még válaszra sem méltatta, és kétségbe esetten nézett körbe az utcában. Ezt látva Lisandro két kezébe vette a lány fejét, és maga felé fordította.

- Miért vagy most itt? - kérdezte lágyan.

- SZERINTED? - akadt ki a lány, és egy lépéssel hátrább lépett a focistától.

Lisandro érezte, hogy rossz ötlet volt feltennie a kérdést, de valamit mondania kellett.

- Van hol aludnod? - tette fel a következõ kérdést.

Rebecca a földet kémlelve megrázta a fejét, és szipogott egyet.

- Ne haragudj! - mondta végül Lisandro, és magához vonta a lányt.

Rebecca egy ideig próbált kiszabadulni a kezei közül, de aztán feladta és a focista izmos mellkasának dõlt. Könnyei eleredtek, és már másodjára sírta ki magát a focistának.