Kilógtál a sorból

VI.

A focista követte példáját, és mindketten az ajtóhoz siettek. Lefutottak a lépcsõn, és meglepetten látták, hogy a buli még mindig ugyan olyan, mint mielõtt eltûntek, ami valószínûleg senkinek sem tûnt fel.

- Megkeresem Angelt. - jelentette ki Rebecca - Meg leszel?

- Igen, menj csak. - mosolygott rá Lisandro, és rá is fagyott a képére, amikor a lány oda lépett hozzá, és puszit nyomott az arcára.

- Köszönöm! - mondta, és integetve távozott.

Lisandro az arca jobb oldalához kapta a kezét, ahol Rebecca csókjának a helye volt, és így bámult a sietõ lány felé. Fogalma sem volt, hogy mennyi ideje állhatott meredten, de a nevét hajtogató Enzo Fernández rántotta vissza a valóságba.

- Lisandro, Lisandro jól vagy? - kérdezte újra és újra a középpályás, és abba az irányba bámult, amerre a társa is bambult.

- Öhm igen persze. - felelte gyorsan Lisandro, és barátja felé fordította a fejét. - Miért?

- Csak kíváncsi voltam. - vont vállat Enzo, és bele nézett a védõ szemébe. - Csak nem Di Maria húgát nézted ennyire? - kérdezte megvillantva egy ravasz mosolyt.

Lisandro nem válaszolt, csak ajkaiba harapott, és csípõre tette a kezét, mire Enzo felnevetett.

- Szerintem ne is próbálkozz, pár órája láttam õt és Dybalát, ahogy falták egymást, mindig is tudtam, hogy van köztük valami. - vágott tanakodó fejet a középpályás, majd folytatta mondanivalóját. - Na mindegy, amikor pár perc múlva újra arra fele jártam már nem voltak ott, szóval gondolom éppen valami mosdóban szórakoztak.

Lisandro nem akarta bevallani a vele szemben álló csapattársának, hogy Rebecca egyáltalán nem örül Dybala közeledésének, sõt a mai eset miatt egyenesen gyûlöli a fiút. Inkább átkarolta barátját, és együtt sétáltak ki a kluból.

- Mikor lettél te ilyen nagy legény, azt hittem te lettél a legjobb FIATAL játékos a VB-n? - kérdezte vigyorogva Lisandro, ahogyan kisétáltak az ajtón.

- Hahaha, azért mert egy nap híján 3 évvel vagy idõsebb nálam, nem leszel nagyobb nálam, cseppet sem. - húzta ki magát, és próbált magasságával kérkedni.

- Jól van, jól van. - felelte nevetve Lisandro, és összeborzolta Enzo haját.

Rebecca kissé kétségbeesetten bolyongott a kluban, bátyja után kutatva. Majd egyszer csak eszébe jutott a bár, ahol a focista az este nagy részét töltötte. A pulthoz érve eléggé kétségbe esett, mert Angelt sehol sem látta, és mivel elege volt az össze-vissza rohangálásból, lerogyott egy bárszékre. Kezeibe temette arcát, és majdnem felsikított, amikor valaki megfogta a vállát. Rögtön felkapta a fejét, és szembe találta magát a pultos fiúval.

- Segíthetek? - kérdezte mosolyogva.

- Nem láttad a bátyjámékat? - kérdezte Rebecca fáradtan, de válasz helyet csak egy kérdõ arc kifejezést kapott.

- Ahjj Di Maria, Messi, Paredes... - kezdte el sorolni a neveket a lány, mire a srác arca egybõl megvilágosultabb lett, és ahhoz az asztalhoz mutatott, ahol az egész estét elkezdték.

Rebecca megköszönte az információt, és már rohant is az asztal felé. Nem igazán tudta, hogy arc kifejezése mennyire tükrözte a hangulatát, de az biztos, hogy nagyon dühös volt. A társasághoz érve lecsapta két tenyerét az asztalra, és Angelre nézett.

- Indulunk! - jelentette ki, de a bátyja csak felnevetett.

- Azt nem hinném. - mondta, és kiitta utolsó korty meggyes sörét is a poharából.

Rebeccát nem érdekelte a focista, és úgy döntött, ha õ nem jön, akkor majd nélküle megy haza. Fogta magát, hátat fordított az asztalnak, és az ajtó felé vette az irányt.

- Ideje mennem, nehogy aztán itt hagyjon. - jelentette ki Angel, majd kezet fogott társaival, és húga után szaladt.

- Neked meg mi bajod? - kérdezte tõle a lány vállára téve kezét, bár ez felesleges volt, mert Rebecca azonnal lerázta magáról.

- Semmi! - felelte erõsen, amitõl a focista kissé meghökkent, de vette a lapot, és inkább nem faggatta húgát.

Az épületbõl kilépve hûs levegõ csapta meg az arcukat, ami mindkettejüknek egész jól esett. Megkeresték a lány kocsiját, és beszálltak a jármûbe. Rebecca nagyot sóhajtva hajtotta hátra a fejét a vezetõ ülésben, mert képtelen volt elindulni.

- Most meg mi van? - kérdezte szemforgatva bátyja.

- Szerinted hogy induljak így el? - kapta fejéhez a kezeit - Mi van ha megállít egy rendõr, vagy balesetünk lesz?

- Jajj ne aggódj már, biztos nem lesz semmi. - felelte lazán Angel, és elnyúlt az anyós ülésen.

A lány rettegve indította be az autót, és indult el. Egész úton olyan feszült volt, hogy szinte mindenhol rendõrautókat látott, és várta, hogy mikor pördül meg a kocsi a levegõben. Szerencsére ezekre nem került sor, és mire haza értek az óra már hajnali 5-öt mutatott.

- Jó éjszakát! - köszönt el húgától a focista, aki viszont válaszra sem méltatta, csak eltûnt szobájában.

Alig várta már ezt a pillanatot, hogy végre bevethesse magát az ágyba, és kiadjon magából mindent, ami az este iránt felgyûlt benne. Legalább fél óráig záporoztak a könnyei megállás nélkül, majd megpróbált erõt venni magán, hogy levesse ruháit, és átvegye kényelmes pizsamáját. Fáradtan borult az ágyba, és néhány halk szipogás után már mélyen aludt.