¿Me puedo sentar? // Leülhetek? // ~ Carlos Sainz

Nueve

Fejemet lehajtva lépkedtem a homokos tengerparton. Carlos szótlanul sétált mellettem, és a szemem sarkából láttam, mintha újra szólásra szeretné nyitni a száját, de mindig meggondolta magát, és sétált inkább tovább.
A nemrég kimondott szavai még mindig ott cikáztak a fejemben: "mindig az voltam, Ria".
Valahol mélyen bíztam ebben, hogy így gondolja. Inkább csak reménykedtem, de nem gondoltam volna, hogy tényleg így, de ahogy kimondta, vált teljesen valóssá. S döbbentett meg, hogy mit érez irántam évek óta.

- Ideges vagy? - kérdezte Carlos, miután beszálltunk mindketten az autójába. Mosolyogva rápillantottam, de csendben maradtam.
- Ne aggódj, visszahozlak épségben - kacsintott rám, majd beindította az autót.
Végigfutattam rajta a tekintetem. Igazán szívdöglesztő volt a világoskék ingjében, és a sötét farmerjában. Zavartan kaptam el a tekintetem, miután észrevettem, hogy az arcomat fürkészi szemeivel, ahelyett, hogy elindult volna.
- Merre megyünk? - kérdeztem tőle, hátha ezzel buzdítom az indulásra.
- Találtam egy remek éttermet pár évvel ezelőtt itt a környéken. Úgy gondolom biztosan tetszeni fog Neked - mosolygott rám. - Az ételek is nagyon finomak, de szerintem neked maga a hangulata az étteremnek fog nagyon tetszeni.

Carlos úgy döntött tesz valamit a némaságom ellen. Belépett elém, és megfogta a kezem.
- Nem akartam ezzel rád rontani. De muszáj volt kimondanom. Ennyi idő alatt már fojtogatott - gesztikulált közben hevesen. Éreztem, ahogy a szívem majd ki akar robbanni a helyéről, a fülemben éreztem, ahogy elönt a forróság és elpirulok. Óvatosan az állam alányúlt, és megsimította, majd lágyan mozdította úgy, hogy ráemeljem a tekintetem. S újra elvesztem azokban a mélybarna szemekben.

- Tényleg csodás ez az étterem - futattam végig a szemem újra a hatalmas festményeken, amelyek a falakat díszítették. Igaza volt Carlosnak, hogy nagyon fog tetszeni. Pár perc sétára van a tengerparttól, így csodás kilátás nyílik a tengerre az ablakból. Carlos volt annyira figyelmes, hogy az ablak mellé kérte az asztalt: " Tudom, hogy mindig is elbűvölt a tenger végtelensége."
- Éreztem én, hogy tetszeni fog - somolygott a pohara fölött. - Kóstold meg a bort is, legutóbb amikor ittam, az is kiváló volt.
Tanácsára belekortyoltam a vörös nedűbe. - Azt hiszem most már csak tőled vagyok hajlandó elfogadni bármilyen étterem ajánlást.
- Helyes, bízhatsz bennem mindig - mosolygott. Folytatta volna tovább, amikor a pincér odalépett hozzánk. Carlos arcán hirtelen átfutott egy pillanatnyi düh, de azonnal el is tűnt, és mosolyogva fordult a pincérhez és adta le a rendelésünket.

- Arra gondoltam, hogy sétálhatnánk egyet - mutatott az ablakon ki a tengerpart felé, miközben felálltunk az asztaltól. - Bár lehet kicsit szeles lesz az idő ott - húzta el a száját kicsit csalódottan.
- Remek ötlet! Maximum nem leszünk olyan jólfésültek - mondtam neki vidáman, mire ő is felvidult, hogy tetszett nekem az ötlete.
Ahogy kiléptünk az ajtón, eltűnődtem, hogy Carlos az este folyamán mennyire figyelmes volt eddig velem. Nagyon jól esett, hogy igyekezett a kedvemben járni. Régen éreztem magam ilyen felszabadultnak, és rég volt, hogy igazán lehettem önmagam más társaságában.
Carlos remek társaságnak minősült, szinte nem is akartam, hogy vége legyen a közös estének, így nagyon örültem, hogy felajánlotta a sétát.

- Szerintem ezer éve nem voltam mezítláb - mondtam Carlosnak, aki mellettem ügyeskedett azzal, hogy levegye magáról a cipőjét. A nagy féllábon való cipőlevételben csak elvesztette az egyensúlyát, és nekem dőlt, én pedig a hirtelen jött lendülettől felborultam, ő meg rám.
- Jaj, ne haragudj - pattant fel egyből, és kapott a kezem után. - Ugye nem ütöttelek meg nagyon?
Nem bírtam válaszolni neki a nevetéstől, s ahogy nyugtázta, hogy valószínűleg nincsen semmi bajom, elnevette ő is magát.
- Nagyon jó bowlinggolyó lennél - mondtam neki, mikor végre megtudtam szólalni - Taroltál rendesen.
Segített felállni a homokból, s míg én leporoltam magam, ő berakta a cipőket az autóba.
- Induljunk arra szerintem - mutatott a távolba. - Mit szólsz?
- Jó lesz, eddig csak jó ötleteid voltak - mosolyogtam rá, majd elindultunk a homokban a távoli úticél felé.

Már bőven kintebb értünk a lakott területtől, és egyre kevesebb ember volt a tengerparton. Carlos és én nevetve lépkedtünk egymás mellett, amikor hirtelen abbahagyta a nevetést, és megállt.
Egy fél lépéssel voltam előtte, amikor hátrafordultam, hogy miért állt meg.
Fixírozta a homokot, és közben az ujjait tördelte.
- Ria - szólalt meg, de elhalt a hangja, és megköszörülte a torkát. - Azt hiszem mondanom kéne neked valamit.
Idegesen pillantottam rá. Hirtelen ezer gondolat futott át a fejemben, hogy mit is mondhat majd.
- Muszáj elmondanom. Most már muszáj.
Nem szóltam semmit, csak vártam, hogy folytassa. A pulzusom az egekbe ugrott az izgalomtól, míg újra megszólalt.
- Kedvellek - jelentette ki motyogva, és igyekezett felvenni velem a szemkontaktust. - Nagyon. És nem úgy mint egy barátot.
Szeretek veled lenni, és nagyon jó látni téged, ahogy örülsz az apró dolgoknak. Kedves vagy, és pozitív, nem mellesleg gyönyörű.
Belehaltam a fájdalomba, amikor Caco ért oda először - Felpillantottam rá ennél a mondatnál, hallani lehetett a hangjában a keserűséget. - Próbáltam elviselni azt a tényt, hogy vele vagy. Keresni mást magamnak, vagy élni azzal a tudattal, hogy te legalább boldog vagy. De minden egyes alkalommal megszakadt a szívem, amikor ő fogta a kezed, és nem én, amikor ő rá nevettél, és nem rám.
Szerelmes vagyok beléd. Mindig az voltam, Ria.

Nem tudtam hirtelen megszólalni. Csak figyeltem arcának minden rezdülését. Ennyi évet várt, és mennyi keserűséget élhetett meg, míg én Cacoval voltam. Akkoriban sosem gondoltam rá másképp, mint egy nagyon jó barát. Mindig szerettem a közelében lenni, és nagyon jól kijöttünk egymással. Nem gondoltam volna, hogy akkor így érzett irántam. Milyen vak voltam.
Milyen vak vagyok most. Mennyire gyáva, hogy én nem mertem nyitni most felé, azóta hogy újra találkoztunk.

Carlos odahajolt hozzám, és ajkait óvatosan az enyémekhez érintette. Bizsergető érzés árasztotta el a testem, ahogyan megcsókolt. Ahogy megérezte a viszonzást, hevesebbé vált. Keze a nyakam, és a hajam felé kalandozott. Sürgetőek lettek a mozdulatai, melyek sugallták: Erre vártam mindig is.