¿Me puedo sentar? // Leülhetek? // ~ Carlos Sainz

Uno

Fáradtan dőltem neki a repülőgép ablakának, nehezen bírtam mindig is a repülést, főleg ha hosszú útnak ígérkezett.
Nagyot sóhajtva próbáltam a sűrű felhő közül észrevenni valamilyen ismerős tájat.
A repülő út csak nem akart a végéhez közeledni, a biztonságos talaj még igen csak messzinek tűnt.
- Ria - szólalt meg egy vékonyka hang mellőlem - szerinted melyik a szebb hercegnő? - bökött az unokahúgom a mesekönyvének lapjára.
- Na, várjál csak, csillagom. Mutasd csak meg jobban - kértem el tőle a könyvet, hogy nagy alapossággal kiválasszam a legszebbet. - Azt hiszem nekem Jázmin a kedvencem.
- Igen, Jázmin nagyon jó - értett egyet velem Carlota - Hasonlítasz is rá, te is olyan csinos vagy, mint ő.
Odahajoltam hozzá, és sűrű fekete hajára adtam egy hatalmas puszit - Köszönöm szépen! Na és szerinted ki a legszebb?
Carlota hosszan ecsetelte válaszát, hogy szerinte Elza a legszebb, de Hamupipőke a kedvence, ami mint tudjuk, nem egy és ugyanaz. Legalábbis egy 4 éves szerint.
- Csak nem a hercegnők a téma? - érkezett vissza a mosdóból Carola, és ült le kislánya mellé.
- De bizony, hogy azok - vigyorogtam rá - Kimeríthetlen forrása ez az egyetlen kislányodnak, úgy érzem.
- Még szerencse, hogy Sergio alszik, mert akkor sztereóban hallgathatnád, hogy akkor Villám Mcqueen vagy Elza a jobb - világított rá a sógornőm, miközben megsimogatta az alvó kisfia arcát.
Ahogy végignéztem rajtuk, rájöttem, hogy jól döntöttem azzal, hogy elfogadtam az ajánlatot, hogy elutazzak vele és a gyerekekkel Sergio futamára.
Régen töltöttem ennyi időt a családommal a rengeteg munka miatt, úgy éreztem, szükségem van arra, hogy körülvegyenek a gyerekek, és így tudok segíteni valamennyit Carolának is, hisz úton van az újabb trónörökös, és gondolom nem lehet könnyű így két ilyen kis eleven gyerek mellett.
A bátyjámat sem láttam már mióta, szinte csak az ünnepek alatt szoktunk találkozni, hiszen ő mindig úton van. Én pedig teljesen beletemetkezem a munkába, ahonnan csak néha Carola a gyerekkel szokott kirángatni, hogy néha élvezzem is az életet, ne csak az irodám négy fala között legyek.
Most azt is sikerült elérniük, hogy az országból is kitegyem a lábam. Izgatottan vártam, hogy újra az esős angol levegőt szívjam.

***

A repülőről leszállva hatalmasat szippantottam a friss levegőből, és körülnéztem az ismerős reptéren. Milyen sokszor megfordultam itt! És mennyire hiányzott, hogy újra láthassam ezt a nyugodt tájat.
Kézenfogtam Carlotát, hogy nehogy meglógjon a tömegben, míg Carola Sergiot fogta kézen, és indultunk el együtt a busz felé, amely a terminálra vitt.
Ott már az idősebb Sergio várt minket, hatalmasra tárt karokkal, hogy mindkét gyermekét meg tudja ölelni azonnal, ahogy szaladtak felé. Carola mosolyogva figyelte őket, miközben keze automatikusan a már szépen gömbölyödő pocakjára tévedt.
Irigykedve néztem egy fél percig ezt a szép, családi jelenetet, miközben igyekeztem arra koncentrálni, hogy ez a pillanat egyszer számomra is eljön.
- Ria, hát el sem hiszem, hogy ki tudtak téged rángatni a tornyodból - ölelt meg engem is hevesen Checo - Olyan rég láttalak már, hogy fel sem ismerem lassan az egyetlen húgocskámat.
- Azért olyan régen nem láttuk egymást. Ott voltam karácsonykor nálatok! - öleltem meg nevetve én is őt.

***
A gyerekek vidáman szaladgáltak körülöttünk, miközben Carolával igyekeztünk a Red Bull garázsa felé. A szállodában már lepakoltunk minden cuccunkat, és fel is frissíttettük magunkat, így ideje volt kilátogatni a pályára, és megnézni, hol is dolgozik pontosan Sergio.
Ezer éve nem voltam Forma 1-es nagydíjon, így hirtelen meglepett ez a hatalmas tömeg, holott még csak csütörtök van.
Oldalról hallottam, hogy Carola megáll, hogy Sergio-nak segítsen valamit a játékautójával, miközben próbáltam rajta tartani Carlotán a szemem, aki csak úgy cikázott az emberek között.
- Uu, nézd, Ria - mutatott előre Carlota - ez olyan, mint Sese autója! Piros!
- Igen, kincsem, ez majdnem olyan. Csak ezen nincsen villám, ha jól látom.
- Gyere, menjünk közelebb - fogta meg a kezem és kezdett el egyből húzni - Anyáék majd jönnek utánunk. Sese is biztos észreveszi az autót. A pirosat!
- Nem biztos, hogy odamehetünk - próbáltam érvekkel rábeszélni a gyereket, hogy haladjunk tovább - lehet ide csak olyanok mehetnek, akiknek ilyen szép piros ruhájuk van.
De körülbelül semmit nem hatott a kislánynak a mondanivalóm, hisz azért mégiscsak forró latin vér folyik az ereiben. Megy a feje után és kész.

Carola és Sergio közben utolértek minket, az unokaöcsém pedig hatalmas, tágra nyílt szemekkel csak csodálta a Ferrari garázst.
- Anya, nézd - mutatott az autók felé. - Sokkal szebb, mint apáé.
- Na fiam, ezt hallottam - érkezett meg éppen az idősebbik Sergio, és összekócolta a fia haját, majd kézen fogta gyerekeit, és megindult még inkább a garázs felé.
A garázs szélén állt egy fiatal srác, akihez Sergio odament, és lepacsizott vele. Halvány forma1-es ismereteim szerint Charles Leclerc volt.
Mire észbe kaptunk Carolával, a kis Sergio már Charles Leclerc Ferrarijában ült, és élete legboldogabb pillanatát élte át.
- Most nézd meg, elhozom a gyereket a nagydíjra, és egy Ferrariért van oda - csóválta a fejét Sergio, majd miután a két gyerek kiélvezte a lehetőséget, Sergio megköszönte Charlesnak, mi pedig elindultunk az eredeti úti célunk felé.

***

Az estét a hotel éttermében töltöttük.
Sergio az összes mexikói és spanyol kollégáját és ismerősét összeröffentette, így egy hatalmas nagy latin kavalkád lett az asztalnál.
Szinte már otthonosan éreztem magam a sok közvetlen embertől, hiába ismerkedtünk csak meg most.
Sergio tökéletesen irányította a beszélgetést, ahogyan otthon édesapánk szokta az asztalfőn. Vicces anekdotákat mesélt hol a családról, hol a szerelői csapatról, miközben mindenki jókat nevetett rajta.
Carola mellett foglaltam helyet, aki úgy gondolta, hogy mivel ő gyermeket vár, nekem szükséges helyette dupla mennyiségű alkoholt innom. Így amint kiürült a poharam, azonnal rendelte a következőt.
- Jaj, Ria, ne kéresd magad! Végre egy szabad este, a gyerekek alszanak, mi pedig ihatunk - vigyorgott rám.
- Mármint én ihatok, mert te csak a narancslevedet szürcsölöd, így ez nem igazán fair - böktem rá a poharára.
- De nagyon is fair! Az egyetemen állandóan te itattál le engem, szóval most te jössz. Amúgy is annyira vicces vagy részegen - nevetett fel - Az árkos sztori a kedvencem.
- Milyen árkos sztori? - fordult felénk Sergio, és gyanúsan nézett rám, hisz ő nincsen ahhoz hozzászokva, hogy az egyetlen húga alkoholt igyon. Még szerencse, hogy nem tudja miket műveltünk mi Carolával az egyetemen.
- Nincsen semmilyen sztori - próbáltam menteni magamat - Carolának csak megártott a narancslé.
Sergio próbált volna továbbkérdezősködni, amikor a hátam mögül egy mély hang szólalt meg:
- Leülhetek?