A következő két napban kerültük egymást Peterrel, már amennyire kivitelezhető volt. Hannahval nagyon jó kis programokat találtunk ki, így sosem unatkoztunk és az édesapja pedig délután kettőtől általában mindig átvette. Kivéve ma. Tegnap szólt Lily reggel, hogy ma későn végeznek hiszen színházba mennek. Így ma először van velem este is Hannah. Peter és a felesége már délután ötkor elmentek, mert a színház előtt vacsorázni voltak hivatalosak. Nem is baj. Legalább csak két órán át kellett vele időt eltöltenem egy házban. Olyan érdekes, mert igazából semmi sem történt és mégis így viselkedünk. Talán már lehet megbolondulok és beképzelek dolgokat. Na, de visszatérve az estére, Hannahval pizzát rendeltünk és mire ő lefürdött meg is érkezett. A nappaliban fogyasztottuk el a kukoricás sonkás mennyei mannát és közben Tom és Jerry-t néztünk. Hannah imádja ezeket a meséket. Igazából megértem, picinek én is imádtam őket. Mivel holnap reggel kilencre jön egy matek tanár a kicsihez, úgy gondolom ideje elmenni aludni, hiszen már fél kilenc van.
- Hannah - szólítom meg és álmos tekintetét rám szegezi - Irány az ágy!
- Csak még egy utolsó részt - néz rám boci szemekkel.
- Már megnéztünk négy részt ma. Holnap is van nap - mondom neki lágy hangon.
- Hát jó.. - motyogja majd egy óriásit ásít. Felkísértem a szobájába, betakargattam. Esti mese se kellett neki, úgy aludt két pillanat alatt, mint a bunda. Én lementem a nappaliba, épp rakom rendbe a nappalit, amikor egy autó hangjára leszek figyelmes. Ezek szerint Lilyék haza értek. Azt gondoltam tíz előtt nem fognak, bár ígyis kilenc óra tizenöt van. A bejárati ajtó halkan nyitódik ki.
- Szia - köszön halkan nekem Lily, akin egy eszméletlen gyönyörű, királykék ruha virít ezernyi kiskővel kirakva a ruha felső része.
- Sziasztok - köszönök halkan vissza.
- Hogy ment az este? - érdeklődik az anyuka miközben a kanapéra leül, hogy megszabaduljon magassarkújától.
- Nagyon jól - mosolygok rá - Már alszik.
- Wáó! Mit csináltál Pindurral? Nálunk kész rémálom a lefekvés idő - szólal meg Peter a mély, férfias hangjával.
- Csak ki kell fárasztani - húzom meg a vállamat - Viszont eléggé későre jár már. Én szerintem haza megyek.
- Köszönjük, hogy maradtál! Holnap reggel el ne késs! - mondja Lily a maga kis flegma stílusában - Peter pedig kikísér.
- Rendben, holnap találkozunk! - mosolygok a nőre.Peter egészen az autómig kísér. Egyikünk se szólal meg, ettől még kínosabb ez a helyzet, de talán ő ezt még élvezi is.
- Örülök, hogy te vigyázol Pindurra! - töri meg a csöndet, amikor beszállnék a kocsiba, de így csak megállok mellette.
- Aranyos kislány. Szeretek rá vigyázni - mosolygok rá.
- Ha esetleg lesz még ilyen nap, hogy ennyire későn kell haza menned, akár itt is aludhatsz - ajánlja fel, de arcán egy huncut mosoly szalad át, mire én picit elnevetem magamat.
- Nagyon nagylelkű ajánlat, de nem lakok annyira durván messze - utasítom el kedvesen.
- Kár - és kamu szomorú fejet vág közben.
- És miért volna kár? - kérdezek vissza, mintha nem tudnám a választ. Erre ő egy lépéssel közelebb jön. Konkrétan érzem a kifújt levegőt, ahogy bőrömnek csapódik. Én egyenesen a szemébe nézek és ő is így tesz. A sötét miatt, olyan mintha fekete lenne neki, nem is barna. Gyomrom liftezik az izgatottságtól, talán egy kis félelemtől, hiszen nem tudom most mit szeretne. Erre ő a homlokomra egy gyengéd puszit ad, majd egy lépéssel hátrébb megy.
- Ideje bemennem - mire én csak bólintok egyet és bepattanok az autóba.Ez mégis mi volt? Vajon tényleg tetszem neki? Vagy csak kalandot keres? - cikáznak a gondolataim.

KAMU SEDANG MEMBACA
Tiltott Gyümölcs
RomansaMia a nagy New York-ban, mint egy elveszett kislány. Megismerkedik egy nála tizenkét évvel idősebb férfivel. Vajon Mia naívan bele megy a játékba? Vajon tisztában van a következményekkel?