- Nina!
- Igen?
- Válaszolj!- s közben simogatott tovább.
- Mi volt a kérdés?- karcos mély nevetés érkezett tőle. Keze megált a mozgásban, mire kibújva nyakából szemébe néztem.
- Akarod hogy kényeztesse...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
"Erdő szélén házikó, ablakában nagyanyó. Lám egy nyuszi ott robog, az ajtaján bekopog". ..- a harmadik dalocskánál jártam amikor mind a 13 kis pindur arcára leheletnyi „jó alvást" puszit adtam. Már szinte mindannyian aludtak. Akik pedig nem, azok pillanatokon belül szintén átestek az álmok világába. – „ Kérlek segítek én rajtam, a vadász a nyomomban . Gyere nyuszi sose félj, megleszünk mi kettecskén!" - és azzal hopp, csupa csend és nyugalom. A kicsi testek apró szuszogása tölti be a bölcsi termet. Mindenkit alaposan szem ügyre vettem, majd leültem a székembe. Elővettem a telefonomat, majd sóhajtva nyitottam meg a messengert.
Utoljára elérhető: 8 órája! Ez állt feketén a telefonom képernyőjén. Fogalmam sem volt se délben, és se most, hogy mit csináljak! Kezdjek el sírni, aggódni és hiszti rohamot kapni, vagy csak hagyjam rá mert Férfi? Egyszerűen megőrit... Fél éve a férjem, 4 éve ismerem, de még soha sem csinált ilyet. Azt érzem, hogy ordítani vagy bömbölni tudnék. Legszívesebben agyon püfölném ha itt lenne!
A cserfes szájú kolléganőm szakított ki bambulásomból, miközben óvatos és halk léptekkel kinyitva az ajtót belépett, hogy leváltson.
- Szia!-suttogta halkan.- Köszi, hogy tovább maradtál helyettem, jövök neked eggyel!
- Semmiség!-mosolyogtam rá, majd felálltam. –Viszont most már megyek! Összeszedem a cuccom és itt sem vagyok.-suttogtam.
- Jól van! Nem volt semmi?
- Nem, minden rendben ment. Viszont Lillácskáért a nagymamája jön.- figyelmeztettem.
- Rendben, köszi. És jó hétvégét!-köszönt el, azzal befoglalta helyemet.
- Neked is Rózi!- azzal ugyan olyan óvatossággal mint ő, kiléptem az ajtón. Át öltőztem egy hosszú nyári ruhába, majd táskámat megfogva, a parkolóba vettem az irányt. Beültem a kocsinkba, vettem egy nagy levegőt, és gombóccal a torkomban elindultam haza. Épp hogy kitolattam, csörögni kezdett a telefonom.
- Szia anya!- szóltam bele.
- Szia kicsikém! Figyelj, azért hívlak mert Kornél a múltkor itt hagyta az öltönyét. Nem ugranál be érte munka után?- Ohh, ha csak tudnám hol lenne és mit csinál olyan szívesen, de így...
- De, persze. - válaszoltam nehezen forgó nyelvvel. A könnyeimet vissza nyeltem, és meg szorítottam a kormányt.
- Jajj de jó édesem! Várlak akkor, puszi!
- Puszi....-az a 15 perc kín keservesen telt, mire szüleim házához értem. Közben akaratom ellenére az út során pirosra sírtam szemeimet, így még egy jó 5 percet elbajlódtam a zsebkendő kereséssel. Majd kiszálltam, és beljebb léptem a házba.
– Megjöttem anya!- kiabáltam el magam. Kinyitottam az ajtót, és egyszer csak...
- Meglepetés!- hirtelen azt se tudtam mi van. A családom, a barátaim, a férjem családja, mindenki egyszerre ugrott elő és lepett meg. Köztük ő is. És ekkor ugrott be. Hiszen nekem Születésnapom van!
