|Szerelmünk Pontocskái 1-2 Rész| ✔️

Huszonharmadik Fejezet

Reggel 10 órakor parkoltam le a házunk előtt. Ninát ki segítettem az ülésből, és óvatos léptekkel közelítettük meg az ajtót. Vékony derekát átkaroltam, és megtartottam. Lépései nehezek voltak. Összeszorított fogakkal tűrte minden lépést, ami fájdalommal járt. Az orvos szerint ez eltarthat 3-4 hétig.

Amint én ezt meghallottam, azt hittem rögvest össze esek. Egyből az a gondolat csapott meg, hogy mégis miért kell ennyi szenvedést átélnie a feleségemnek?

Amint leültettem a kanapéra, letettem magunk mellé a sport táskában lévő ruháját. Letérdeltem elé, és lábára tettem tenyeremet.

- Nem tenne jót neked ha lépcsőznél!- kezdtem dörmögve. - Egy időre költözzünk le, majd este megágyazok magunknak itt, a kanapén.

- Nem muszáj neked is le jönnöd. Te maradhatsz fent is, én meg el leszek!- összegörnyedve ült a kanapén, és úgy nyúlt kezem után. Teljesen össze volt törve, látszott rajta. Tudnia kellett mennyire szeretem. Egyszerűen, csak tudni kellett, hogy bármi történik rám számíthat! Apró ujjait tenyerembe zártam, és homlokomat - homlokának döntöttem.

- Ne lökj el magadtól... nyugodtan sírhatsz, zokoghatsz, vagy lehetsz gyenge. Csak arra kérlek, hogy támaszkodj rám! Én itt vagyok, csak engedd, hogy segítsek! - szipogott kettőt, majd lassan bólintott.

- Nagyon nehéz, mert emészt a bűntudat, hogy megfosztottalak az apaságtól... másrészt meg legszívesebben a karjaidba vetném magam és zokognék.- vallotta be, és eleredtek könnyei. Szavait emésztettem, és meg simogattam kontyban lévő haját.

- Nem fosztottál meg semmitől!- arcánál fogva közelebb húztam. 3 nap alatt, ez volt az első, hogy össze illesztettem szánkat. Rettenetesen hiányzott már... Gyengén, és puhán Csókoltam meg, hogy érezze mennyire szeretem. Amint elváltak ajkaink, duzzadt párnácskáira adtam egy-egy puszit. Egyet a felsőre, egyet az alsóra. - Ha el kellett vesztenünk az első közös babánkat ahhoz, hogy életben maradj... akkor hát tessék! Szükségem van rád! - suttogtam most már könnyes szemmel. Kezeim közt tartottam törékeny arcát, s homlokomat mind végig az ő homlokának szorítottam. Csuklómat megfogta, és elvette. Egy puha csókot hintett tenyerembe. - Nagyon féltem, hogy elveszítelek...- az előbbi magabiztos és bátor énem elszállt. Most én törtem össze.

- Gyere ide!- kitárta karjait, és mellkasára volt. A mellére hajtottam fejemet, vigyázva meg ne üssem. Térdeimen ülve karoltam át, és úgy éreztem magam, mint egy félős kisfiú. - Már vége van, és itt vagyok.- hátamat ölelte, simogatta. És percekig csak Babusgatott. - Nagyon szeretlek!

- Én is téged szerelmem!- néztem fel rá. Majd felmásztunk az ágyra, és egymással szemben feküdtünk. Egymást szeretgettük, puszilgattuk és megállás nélkül öleltük. Ebből állt a délelőttünk. Így próbáltuk meg feldolgozni, hogy egy apró életet elvesztettünk.

Elaludhattam Nina mellett, mert mire észbe kaptam, már nem volt mellettem. Megijedtem, mivel nem tudtam hol lehet. Felpattantam, és sietve benéztem minden szobába. Sehol nem találtam. Megálltam a konyha közepén ijedten, és csak kapkodtam a fejemet. Ekkor meghallottam. A víz Sugár folyása mellett, ott csengett a hangja. Sírt. Nagyon sírt. Beszaladtam a lenti fürdőszobába, az ajtót szinte feltéptem. Ott állt a kabinban meztelenül. Hátát a fehér csempének támasztotta, térdét be hajlította. Egyik keze maga mellett, másik mellkasán. A víz feje fölött folyt rá. Csak folyt és folyt... és sírása a langyos vízzel keveredett. Ruhástól beléptem mellé, és kezeimmel arcát felemeltem.

- Szerelmem.- sóhajtott aggódva. Ám ő tovább zokogott.- Mi történt? - megrázta fejét, és kezeit csuklómra tette.

- Én csak le néztem a hasamra, és...- hangos sírásba fulladt válasza.- Annyira fáj Kornél!- mellkasomra zuhant, szinte épp hogy megtudtam tartani. Nem is testileg volt fájdalmas a műtét utóhatása, hanem inkább lelkileg.

-Shh.- fejét simogattam, s közben hátánál karoltam. A ruháim eláztak, az arcom pedig csurom vizes volt. - Semmi baj... sírj csak nyugodtan.- suttogtam fülébe.- Sírj ameddig jól esik, én itt vagyok.- fájdalmasan lehunytam szemeimet, és úgy húztam egyre jobban magamhoz. A sírása percről - percre csillapodott.- Mosakodjunk meg, rendben? Segítek neked!- aprót bólintott, és kibújt mellkasomból. Amint egyenesen állt elengedtem, és levettem ruháimat. Orchideás túsfürdőjéből a kezemre nyomtam, és vállához értem. Onnan kezdtem el mosdatni. Csukott szemmel tűrte, amint kezeimmel be szappanozom karját, melleit és hasát. Óvatosan kincséhez nyúltam, és vigyázva ott is beszappanoztam. Levettem a zuhany fejet, és közelebb léptem. Selymes puszikkal borítottam el arcát, s közben lemostam róla a habot. Óvatos, gyengéd, és alapos voltam. Vigyáztam rá minden érintésnél. Amint kész lett, gyorsan megmosakodtam én is, majd kiléptem. Derekamra tekertem egy szürke törölközőt, majd kezeim közé vettem egy másikat. Ki hajtottam, majd mosolyogva vártam, hogy szerelmemet becsomagoljam. Apró ránc keletkezett szája szélén. Hozzám bújt, mire be csavartam. Nyakával belém bújt, mire óvatosan törölközőbe bújtatott törékeny testét, felemeltem.

Egészen a kanapé közepére fektettem. Megtámaszkodtam felette, és mosolyogva rá néztem. - Hozok neked pizsamát, mindjárt jövők! - azzal már ott se voltam.

2020. Augusztus 26