Társkeresésre képesítve

Terepszemle

It was instinctive, the way I fell for you.
Like an effortless intake of breath.
Josh Walker

A reggel hamarabb jött el, mint Manfred szerette volna azt. Sköll nagyot nyújtózva ásított egyet mellette, mindezzel felriasztva őt. Átfordult a másik oldalára, magára húzva a takarót, amivel kiérdemelte magának a németjuhász sértődött horkantását. A matrac besüppedt mellette, ahogyan Sköll közvetlen melléje lépett, és szaglászni kezdte a takarót a füle mellett. Manfred nyüglődve morgolódott.

– Még öt percet... – könyörgött álomittas hangon.

"Manfred" muffantott rá, de barátja csupán nyújtózkodott, és bevackolta magát új pozíciójába. Sköll finoman adott egy pacsit a vállára, majd még egyet, mikor Manfred úgy tett, mint aki nem érzékelte őt. "Kelj fel."

– Hadd aludjak még egy kicsit... – ásított nagyot. Sköll morgolódva két újabb pacsit adott a vállára. – Sköll, hagyjál. Feküdj vissza aludni.

"Nem kellett volna annyit beszélgetni azzal a Dimitrivel" horkantott fel, majd áttrappolt Manfred másik oldalára, és lehúzta a fejéről a takarót. A férfi hunyorogva, álmos tekintettel vetett feléje egy csúnya pillantást.

– Szemet szemért, mi?

"Ja" vakkantott egyet halkan, majd finoman nyalogatni kezdte barátja arcát. "Na, ébresztő, Csipkerózsika, hasadra süt a nap."

Manfred halkan felkuncogott, majd hirtelen odafordult Sköllhöz, és orron puszilta őt. A németjuhász meglepetten ugrott hátra, szeme egy pillanat erejéig kikerekedett a döbbenettől, majd nagyot tüsszentett. Manfred rekedten nevetgélt rajta, jót mulatva barátján, aki félig az ágyra feküdve, mormogva dörzsölte a pofáját a takaróba.

– Bezzeg, ha én törlöm le a puszikat, akkor vérig vagy sértve – jegyezte meg rosszallóan.

"Az teljesen más" nyújtózkodott végül nagyot, és kinyúlva elheveredett barátja mellett, hogy fejük szinte összeérjen, így pont meg tudta nyalni a férfi orra hegyét. Manfred fintorogva felkuncogott, majd kérdőn felvonta a szemöldökét, Sköll minderre moccintott egyet a fején. "Min gondolkozol?"

– Átugorjunk a Mamához reggelizni?

"Mein Gott..." Sköll a puszta gondolattól kiterült. Még mindig tele volt a hasa a tegnap esti vacsorával.

– Csak vicceltem... – jegyezte meg szórakozottan, majd nagyot ásított. – Ebédre majd készítek valami könnyűt, aztán délután elmegyünk bevásárolni. Mit szólsz hozzá?

"Támogatom az ötletet" ásított nagyot maga is, és addig ficergett, amíg sikerült Manfred karja alá bújnia, hogy a férfi magához ölelje őt.

– Csak nem meggondoltad magad? – csipkelődött vele, de Sköll csupán mormogott.

"Azért én sem aludtam ki magam teljesen..."

A délelőtt hátralevő részét az ágyban töltötték, hogy bepótolják az órákat, amiket az éjjel alvással is tölthettek volna. Sköll halkan hortyogott, álmában Sicc-viccel kergetőzött, de a kövér macska valahogy minduntalan kicselezte őt. Mindezen felbosszantotta magát, olykor halkan felmordult, vicsorgott, ilyenkor pedig Manfred mindig szorosabban ölelte őt át, hogy megnyugodjon. Számára mindez elég volt ahhoz, hogy nyugodtan tudjon aludni. Szerette volna, ha Manfrednak is elég lett volna, hogy ő hozzábújik, és máris gondtalanul alszik tovább. De a férfinak olykor borzalmas álmai voltak, netán el sem tudott aludni. Olyankor altatót vett be, aminek adagolását ő is felügyelte. Két pirulánál többet nem vehetett be, ezt Sköll jól megjegyezte azok után, hogy három éve kórházban kötöttek ki.