Társkeresésre képesítve

Piknik a parkban

Fall in love with someone
who is both your safe place
and your biggest adventure.
Bianca Sparacino

Sköll gyomra hangos korgásba kezdett, amikor megérezte a serpenyőben sülő hús illatát. Ott hagyta rágóbotját, és sértődötten mormogva, amiért Manfred nem szólt neki a húsról, átbattyogott a konyhába és szemrehányóan rámuffantott kétlábú barátjára. A veterán cserébe csupán megsimogatta a fejét a protézisával, miközben valamit tovább szeletelt a konyhapulton bal kézzel.

– Lassacskán már tényleg bemutathatnál a szépfiúnak – szólt egy női hang a pult tetejéről, amire Sköll vidáman felvakkantott. Manfred felkuncogott, mikor a telefonból is felhangzott a nő vidám nevetése. – Neked is szervusz, nagyfiú! Már azt hittem, nem is fogsz nekem köszönni.

– Csupán el volt foglalva a bottal, amit szereztél neki – jegyezte meg Manfred mosolyogva.

– Mindent értek – kacagott a nő. – Viszont ne térj ki a kérdésem elől.

– Nem térek ki, Malvina, egyébként is, szerintem már ismered őt egy ideje – csipkelődött Manfred. – És mérget vennék rá, hogy abban a pillanatban lecsekkoltad őt a rendszerben, amint megjelöltem a múzeumos Instagram képeimen.

– Jó, de egy rendőri igazoltatás és egy szakszerű bemutatkozás és kézfogás között igencsak sok különbség van – horkantott fel Malvina válaszul. – Azt meg nem tagadom, hogy lecsekkoltam. A motorjáról már megismerem, ha látom az utcán, de névről még nem tudtam, hogy ő a szépfiúnk. De amint hallom Harrytől, ti meg Napsugarazzátok – tette hozzá nevetve.

– Sköllnek adott egy napocskás matricát, azóta becézgetik a srácok – mosolygott Manfred, miközben a felszeletelt zöldségeket a sercegő hús mellé öntötte a serpenyőbe.

– Bezzeg a bátyám...

– Dimitrihez képest egy büdös bunkó volt a te drága bátyád – bólintott rá Manfred grimaszolva, majd halkan felnevetett. – Habár én sem voltam valami jámbor jószág.

– Óóó, ne aggódj, hallottam én rólad egyet és mást, Manfred Wittmann – nevetett fel Malvina is szórakozottan. – De téged is meghallgatnálak, ha egyszer rászánnád magad.

Manfred szíve összeszorult, a szeme sarkából a nappalija polcán kiállított képekre pillantott, ahonnan egykori vőlegénye képmása mosolyogva nézett rá vissza. Az emlékek fájtak, ha beszélt róluk, ha nem. Egy hosszú pillanat erejéig némán nézte a gyertyaláng fényében felcsillanó fényképeket, majd mikor könnyek szöktek a szemébe, megköszörülte a torkát.

– Majd egyszer... – szólt rekedten.

– Úgy legyen, Manny – sóhajtott fel Malvina megértően. – Viszont erről jut eszembe, anyámék házfelújítást akarnak és garázsvásárt. Calebbel átnézünk mindent, mielőtt bármit is eladhatnának az öregek. Csörgesselek meg, ha találunk valamit?

– Megköszönném – vágta rá Manfred habozás nélkül, amikor lelki szemei előtt felvillant egy öreg fényképezőgép alakja. – Tudom, hogy már ezerszer említettem, de jó lenne, ha előkerülne a kamerája, meg a filmek. Soha egy fényképet sem nyomtatott ki nekem a büdös bunkója, pedig hányszor rágtam a fülét érte. Mindig csak azt mondta, hogy; Majd... Valamire készült, csak tudnám, hogy mire – sóhajtott fel szomorúan. – A naplómból is több lapot kitépett, persze azokat, amikre rajzolgatott.

– Rendben van, öregharcos, akkor majd jelentkezem. A holnapi piknikhez meg jó mulatást – szólt Malvina mosolyogva, amivel sikerült némileg Manfredet is felvidítania.