Társkeresésre képesítve

Pocakfájdító gondolatok

Shame dies when
stories are told in safe place.
Ann Voskamp

Mama rosszallóan a fejét csóválta, de mit volt mit tenni, ha a Grease Lightning szólt a hangszóróból, és orosz vendége Travoltát szégyenitő módon táncolt az étterem közepén. Hagyta, Dimitri hadd mulasson, hadd csaljon mosolyt az arcukra. Örült a szíve, hogy ilyen barátra lelt az ő drága Manfredja. Mindeközben Papus a zongora mellé penderült, és maga is kísérte az előadást. Mama vígan kacagott, olykor Sköll fejét simogatta. A németjuhász ugyanis zavartan pislogott gazdájára, aki kisebb pihenők közbeiktatásával együtt mulatott Dimitrivel. Hati régen kifeküdt mellette, őt a levegőben terjengő pizza illata jobban izgatta, minthogy gazdájával bolondozzon.

Alighogy a pizza megsült, Mama asztalhoz parancsolt mindenkit, Papus és Manfred számára pedig kényszerpihenőt rendelt el. A két veterán nem bánta, Papus játékosan nyavalygott, egykor törött bordáját fájlalta, amit Vietnámban tört el, mikor leesett egy fáról, ahol szundikált egyet. Manfred mindezért kinevette, majd felemlegette saját balga lépését. Rosszul lépett ki a katonai járműből, jobban mondva, Kiko kigáncsolta, és ő zöldfülű kadétként fejre esett, nem sok híján a nyakát törve. Őt követte akkor a társa, Rody, aki alatt a saját lába a röhögés végett csuklott össze. A két veterán eztán hasonló történeteket emlegetett fel, amikbe Dimitri olykor beleszólt, saját ügyetlenségeit felemlegetve.

– Ha csak ennyiből állna az alkalmassági vizsga, simán bevennének! – tette végül hozzá Dimitri büszkén.

Manfred halkan nevetett rajta, míg Mama a pizzákat szeletelte, és Hatit hessegette az asztal mellől.

– Szép is lenne! – horkantott fel Papus szórakozottan. – Egy orosz a Marine Corps sorai közt.

– Mert a német amott nem volt nagy csodabogár a maga idejében? – intett fejével Manfred irányába Dimitri játékosan, majd felkacagott. – Legalább nem kell az ellenség nyelvén megtanulnom!

– Az attól függ, ki az ellenséged – mutatott rá Manfred a poharával, mielőtt nagy kortyokban beleivott volna a gyümölcslébe.

– Touché. Ezzel nem tudok vitába szállni. Milyen nyelveket beszéltek, ha már szóba került – gondolkozott el Dimitri hangosan. Magához vett két pizzaszeletet, az egyiknek letörte a ropogósra sült végét, és félretette.

"Az az enyém lesz, ugye?" kérdezte Hati reménykedve, miközben fejét egy pillanat erejéig feltámasztotta a tányér mellé.

Dimitri mosolyogva megpaskolta a fejét. – Ne aggódj, haver, tied lesz, de még nagyon meleg.

– Ha az ember rá van kényszerülve, fiam, elég sok nyelvet megtanul – jegyezte meg Papus. – A te korodban beszéltem vietnámiul, tájul és egy kicsit kínaiul, meg amit éppen fel lehetett szedni. Mivel aztán nem használom, igencsak megkopott a tudás.

– Ez sajnos ilyen, de aztán hamar visszajön, ha az ember foglalkozik vele – bólintott Manfred egyetértően. – Legutóbb tolmácsként próbáltam munkát keresni – tette hozzá, miközben Papushoz fordult, majd vissza Dimitrihez. – Szépen felsoroltam nekik mindent, anyanyelvi németet, oroszt, pastut, darit, még egy kis törököt is. Azt mondták, remek, de kéne a nyelvvizsgapapír.

– Arra, hogy kitöröljék a seggüket, feltalálták a vécépapírt. Minek kifizetni ennyi vizsgát, ha aztán az okleveledre is magasról szarnak – horkantott fel Papus rosszallóan. – Egyébként is, az nem mesterfokú nyelvvizsga, hogy egész gyerekkorodban KGB ügynökökkel bájcsevegtél?

– Oh, azt szóba sem mertem hozni, hogy kiktől tanultam – rázta meg a fejét a veterán elszörnyedve.

– Mondanám, hogy a jegypénztárnál tudnék neked helyet keríteni, de ebből csak az orosznak és a németnek vennék hasznát, olyanunk meg már van – szólt Dimitri fanyarul, amiért cserébe egy hálás, szívmelengető mosolyt érdemelt ki. Zavarában inkább lesütötte a tekintetét, és a poharával játszva inkább felkavarta benne a bort. – De majd azért körbekérdezek, hátha akad valami. Már ha nincs ellenedre. Egyébként a többit nehéz volt tanulni? – pillantott fel ismét a veteránra, aki még mindig ellágyulva nézte őt, csak aztán rendezte össze magát, hogy felfogta a kérdést.