Társkeresésre képesítve

Pizzasütés

Whatever our souls are made of,
his and mine are the same.
Emily Bronte

Tudta előre, hogy nem lesz egy sétagalopp a napja, de még önnön számításait is felülmúlta az az érzelmi hullámvasút, amibe keveredett. Egyszerre érezte elhamarkodottnak és helyesnek azt, hogy Dimitrit elhívta sütögetni és mindemellett be akarta mutatni Mamának is. Vajon Mama mit fog róla gondolni? Még soha senki olyat nem mutatott be neki, aki iránt többet érzett volna, mint egyszerű barátság. Meglehet, őrültség volt az egész, bemutatni fogadott anyjának valaki olyat, akit alig ismert és meglehet, nem is fogja soha viszonozni az érzéseit.

Egyáltalán ő mit érzett? Kedvelte Dimitrit, efelől semmi kétsége nem volt, de vajon meddig lenne képes jutni vele? Egy csókig esetleg? Lopva Dimitri ajkaira pillantott, a napsütésben halovány, rózsás színben játszottak, és miközben beszélt, mosolyra görbültek. Olyannak tűnt a szemében, mint aki a gyengéd, édes csókok közt is mosolyogna. Manfred megborzongott, mikor szíve nagyot dobbant, és már-már a torkába ugrott. Elkapta tekintetét, mielőtt arca kipirulhatott volna. Igen, egy csókig biztosan képes lenne eljutni. És aztán? Képes lenne vele...? Dimitri edzett, erős alkatnak tűnt számára, rendszeresen látogathatta valamelyik edzőtermet a környéken. Ez tetszett neki. A beszédéből pedig arra következtetett, szenvedélyes alkat volt, rengeteg energiával... Ettől a gondolattól kis híján elmosolyodott, ráharapott ajka belső falára. A dolog ezen részével nem volt probléma... a saját maga testével ugyanakkor jóval több problémája akadt. Nem tudná őt úgy szeretni, ahogyan akarná. És Sammy? Képes lenne lezárni a múltjukat? Alig pár napja még a kedvesét gyászolta, sírt utána, ahogyan oly sok éven át tette. Sammy biztosan haragudna, hogy ilyen ostobaságokkal fecsérli el az életét. De a minimum, hogy bolondnak nevezné érte.

– Idegesnek tűnsz.

Manfred elsápadva fordult a hang irányába, ahol Dimitri csillogó tekintete és vidám mosolya fogadta. Vajon akkor is így mosolyogna rá, ha tudná, milyen gondolatok fordultak meg a fejében? Netán úgy elsötétedne a tekintete, ahogyan Sammyé, amikor törődést, szeretet és párkapcsolatot kért tőle? Mikor már nem érte be azzal, hogy egyszerű szexpartnerek.

– Csupán... izgulok – felelte akadozva. Dimitri halkan felkuncogott, mosolya még szélesebbé vált.

– Ugyan mégis miért? – kérdezett vissza vidáman.

Manfred arcát elöntötte a pír. Szerette volna, ha Dimitri hasonlóan jól érezné magát, mint ahogyan ő érezte magát akkor, amikor először tett látogatást a múzeumban. Szerette volna egy kicsit lenyűgözni, kicsit imponálni neki, bemutatva neki azt az oldalát, aki a Mama mellett volt. Boldoggá szerette volna tenni. Ahogyan Sammyvel próbálkozott, habár nem volt könnyű dolga vele. De mindig megtalálta azokat az apróságokat, amikkel boldoggá tudta tenni a vőlegényét. Annyi mindent elterveztek...

– Rendben van... – kuncogott fel Dimitri, mikor válasz nélkül maradt. Manfred kérdőn felvonta a szemöldökét, amivel kiérdemelt magának egy pimasz, önelégült mosolyt. – Tartsd csak meg a titkaidat, Gandalf mágus.

Manfred vidáman felkacagott, majd hogy némi komolyságot erőltessen magára, és megpróbálja nyugtatni zakatoló szívét, megköszörülte a torkát. Sokra nem ment vele, mosolya még mindig ott tündökölt arcán, jelezve gyermeki zavarát, mely elhatalmasodott rajta, amint elérték az éttermet, és pár lépéssel Dimitri elé sietett, hogy ajtót tudjon nyitni. De alighogy a kilincs után nyúlt, hirtelen visszafordult a tárlatvezetőhöz.

– Oh, mielőtt elfeledem... – szólt enyhén izgalomtól remegő hangon, aminek hatására még vörösebbé vált arca, és Dimitri halkan felkuncogott. – Ne vedd a szívedre, ha netán a Mama előbb üdvözölné Hatit, mint téged.