Aho's Bizarre Adventure

19 - L.I.L.A T.E.H.E.N.E.K

- Engedjétek meg, hogy választ adjak a kérdéseitekre. - lépett be Aho apja az igazgatóiba Giorno társaságában.

Előbb azonban vessünk egy pillantást Lan és Imot randijára!

- Sokat gondolkoztam rajta, hogy milyen ruha tetszene Dionak. Mivel egy vámpír úgy gondoltam valami régebbi, 19. századi darab tetszene neki hatalmas dekoltázzsal. Azonban arról sem feledkezhetünk el, hogy a ruhák amiket mostanában hord sokkal inkább fuckboyosak, és közük sincs a fiatalkora divatjához. Ezek között vacilálok. Imot, te mit gondolsz? Haladjak a korral, vagy ébresszem fel benne az elmúlt idők emlékeit? Melyik út vezetne a szívéhez? Hogy érinthetném meg a rideg lelkét?! -

Imot és Lan egy csónakban ültek, és egy gondolás evezett velük a folyón amit Imot sírt oda szenvedése során.

- Lan... Ha már akaratom ellenére magadhoz láncoltál és megfosztottál a szabad döntés jogától... Ha már olyasmire kényszerítettél amit nem akarok, és megkeseríted vele az értékes perceim... Ha már szolgasorba taszítottál, megkínoztál és elvetted minden méltóságom... Legalább kérlek, KÉRLEK, az eszmecsere témája valami NORMÁLIS legyen! -
- Nem azért jöttél velem, hogy vásároljunk pár ruhát amiben Dio végre felfigyelne rám? -
- Valóban ez az út célja, igaz én ebbe nem egyeztem bele, és nem győzöm hangsúlyozni, hogy megfosztasz a szabad döntés jogától ami alapvető emberi jog. -
- Akkor miért kellene valami másról beszélgetnünk? Ha ennyire nem akarsz segíteni miért vagy most itt...? -
- Lan te most... Gúnyt űzöl belőlem? -

Egy hosszú, naagyon hosszú út vette kezdetét.

Amikor végre megérkeztek, az üzlet tömve volt emberekkel. Lan megragadta Imot karját, és a kirakathoz ráncigálta. Az arcát az üveghez nyomta, és csillogó szemekkel, már-már megszállottan nézte végig a kiállított ruhadarabokat.

Imot unottan verte a fejét az üvegbe. Hiszen őt sokkal jobban érdekelte volna a másik történetszál! Miért kényszerítették unalmas vásárolgatásra mikor most derül ki mi volt Antatwoék gonosz célja?!

- Imot! IMOT! - rángatta áldozata karját Lan.
- Mit akarsz már megint? - sóhajtozott Imot.
- Megtaláltam a ✨T Ö K É L E T E S✨ ruhát a randimra Dioval! -
- Akkor mi lenne ha bemennénk és megvennéd gyorsan? -

Mikor beléptek az üzletbe annyit vettek észre, hogy nem kapnak levegőt - legalábbis Imot. Szerencsére gyorsan felismerte a helyzetet, és azonnal a táskájáért nyúlt, hogy felvehesse az űrhajós felszerelését. Mikor végre oxigénhez jutott, megkönnyebbülten sóhajtott egyet.

- Mi a fene történik? Miért nincs itt semmi levegő? - értetlenkedett.
- Most jársz itt először? -
- Először és UTOLJÁRA. - hangsúlyozta Imot.
- Ez megmagyarázza miért kezdtél el fuldokolni idebent. Tudod Imot, ez az üzlet nem csak egy hétköznapi ruhabolt. -
- Az feltűnt... Valamiért ebben a városban már semmi sem az... -
- Ne szakíts félbe! Tehát... Amint belépsz ezeken az ajtókon az üzlet próbára tesz téged; vagy eggyé válsz a bolttal, vagy az kitaszít magából, és megfoszt nem csupán a levegődtől, de az életedtől is. -
- Mi a francnak hoztál ide engem te ostoba nőszemély?! Nem volt egyértelmű, hogy nem fogok és nem is akarok egy lenni egy ilyen hellyel?! -

Lan kuncogni kezdett. Imot még mindig értetlenkedve nézte. Ahogy a lány lassan Imotra emelte a tekintetét, az meglátott valamit a szemeiben. Valamit, amit már oly régóta keresett nem csupán a nőkben, de az egész emberiségben; az őszinte elhatározást. Látta Lan szemeiben azt a forrongó dühöt, és hogy bármit megtenne céljai elérésének érdekében.

Imot szemében - aki az egész életét a céljainak és lényének kiteljesülésével töltötte - ez a nő hirtelen kilómétereket ugrott azon a képzeletbeli ranglistán. Hogy történhetett ez? Talán saját magát látta meg Lan szemeiben? A saját lelke tükröződését? Esetleg a lelki társát? Vagy netán csak az oxigénhiány teszi? Ez alatt a pár másodperc alatt ilyen sokat roncsolódott volna az elméje? Ám ekkor Lan megszólalt, és minden kétséget eloszlatott Imot fejében. Mostmár tudta.