Társkeresésre képesítve

Egy kis baleset

Sometimes all that matters
is that you're still trying.
Wilder

Sköll értetlenkedve felhorkantott, és az ágyra fekve, mormogva figyelte társát, ahogyan a ruhásszekrény előtt állva már hosszú percek óta azon töprengett, melyik ingjét vegye fel. Nem értette, mit kellett ezen ennyit vesződni, Manfred nem szokott így viselkedni. Ha Calebbel és Tianaval találkoztak, akkor is az első kezébe akadó inget vette fel. Ezúttal ugyanakkor olyan figyelmet fordított az öltözködésre, mintha akkora különbség lett volna a kék, fehér, szürke ingek között. Egyetlen kék ing nem illett a sorba, annak rövid ujja volt. Sköll azt az inget csupán akkor szokta látni rajta, ha a lakásukba töltötték a napot, de ma pizzázni mennek a Mamához. És ha Manfred kimozdult a lakásból, csupán hosszú ujjú inget volt hajlandó viselni.

"El fogunk késni" morgolódott magában Sköll, és kiterült az oldalára. Manfred kuncogva hátrapillantott a válla felett.

– Jól van, na. Nehezebb ez, mint gondolnád. A kéken és a szürkén meglátszik a liszt. A paradicsomszószról nem is beszélve, amit egyikből sem tudnám kiszedni. A főzéshez jó lenne a rövidujjú, de... – lemondóan felsóhajtott, finoman protézisára simított. – Erről még nem akarom, hogy tudjon. Ostobaság, mi?

"Micsoda? " kérdezett vissza kíváncsian, mikor Manfred lehuppant melléje az ágy szélére. Fejét a férfi ölébe hajtotta.

– Ez az egész... – sóhajtott fel, miközben baljával Sköll fejét simogatta, finoman a fülét vakargatta. – Miért akarom elhitetni vele, a barátaimmal, a világgal... hogy minden rendben van? Azt mondta, meghallgat, ha beszélni akarok. Ha tudná, Axel hányszor mondta nekem ugyanezt, és én sosem hívtam őt. Hadd ne kelljen az én fájdalmaimat is elviselniük. Tudod, Sköll, félek, összetörném őt, ha beszélni mernék. Ha megtudná, milyen sötét gondolataim tudnak lenni. A minap is úgy elsötétedett a tekintete, amikor... A fenébe is, nem szabadott volna összeomlanom a szeme láttára.

"Manfred, ne mondj ilyeneket" bújt oda hozzá Sköll válaszul, és apró, gyengéd puszikkal próbálta jobb kedvre deríteni barátját, aki cserébe maga is nyomott egy puszit az ő fejére.

– Ne aggódj, csak hangosan gondolkozom. Pénteken még Tianat elviszem a múzeumba, de utána... Kell egy kis szünet. Utálatos egy érzés, mikor a saját elmédet egy ismeretlen aknamezőhöz tudod csak hasonlítani. Fogalmad sincs, hogy egy szó, egy pillantás, netán egy röpke mosoly fogja a vesztedet okozni.

Egy mély sóhaj közepette visszanézett a szekrény egyik fiókjára kiakasztott ingekre, és oldalra billentette a fejét. Sköll maga is a ruhákat nézte, majd visszafordult Manfredhoz, amikor a férfi gúnyosan felnevetett.

– Sosem hittem volna, hogy ezt mondom, de visszasírom a Corpsot. Mennyivel egyszerűbb volt akkoriban az öltözködés.

~*~

Hati meglepetten kapta fel a fejét, mikor valaki kopogott az ajtójukon. Egy pillanatra megállt a falat a szájában, bambán nézett Dimitri után, aki mosolyogva indult, hogy ajtót nyisson. Nem értette. Nem vártak vendéget. Úgy volt, hogy Dimitri szabadságot vett ki erre a napra, hogy... Oh! Hati egyben lenyelte a szájában maradt tápot, amikor utolérte a felismerés, és a folyosón álló veterán vidám hangja. Amíg barátja mosolyogva invitálta beljebb vendégeit, addig ő a farkát behúzva sompolygott ki a nappaliba, hogy köszönni tudjon.

– Szervusz, nagyfiú – köszönt neki Manfred halkan, arcán oly édes mosollyal, hogy Sköll féltékenyen felhorkantott mellette. Dimitri ledöbbenve pislogott csupán, nem értve, mi lelte négylábú társát.

"Szervusz" Hati válaszul a földre lapulva nyüfögve csóválta a farkát, mígnem a veterán lassan melléje lépett, és óvatosan letérdelt hozzá.