| Joyce | [BEFEJEZETT]

23.rész

Amint megjelent az első ébredő a toronyban, Pietro kihúzta a kezét és a háttámlára fektette. Másfél órán belül elég sokan lettünk. Besegítettem a reggeli készítésében, míg Pietro a húgával és Bartonnal a híradót nézték, amiben a tegnap történtekről és a friss hírekről beszéltek. Tony mintha egész este nem aludt volna, úgy jelent meg a nappaliban. Szinte azonnal a kávéért ment. Natashával rántottát és pirítóst készítettünk, mellé pedig meleg gyümölcs teát. Steve izzadtan jelent meg - ugyanis már edzett - és csatlakozott be a reggelihez.

Már a labor felé baktatok, annak reményében, hogy egyedül találom ott Brucet. Nem volt reggelizni, a tegnap történtek óta nem nagyon látta senki. Tony mondta, hogy nagy valószínűséggel lent lesz az egyik sarokban, és papírhalmok között alszik majd. Nem lett igaza. Az ajtó szisszenve kinyílik, de Banner elég serényen dolgozik valamin. Meg sem lepődök már.

-Jé, te itt vagy? - lépek be az ajtón.

-Mondd - nem reagál a beszólásomra, nagyon benne van valamiben. Megállok az asztal szélén, könyökömmel megtámasztom magam. Bruce felém fordul, leveszi a szemüvegét és kérdőn pillant végig rajtam.

-Sikerült mentális kapcsolatba lépnem Pietróval - kezdem a közepén. Bruce szemei elkerekednek a meglepettségtől. - Nem tudom, hogyan sikerült, hogyan csináltam - vallom be. - De én is hallottam őt.

Semmi reakció. Gondolkodóba esik. Összerezzenek, amikor hirtelen megmozdul. Mellém siet, megfogja a kezem és maga után húz. Helyet foglalunk a legközelebbi székeken, egymással szemben. Bruce összefonja ujjait maga előtt. Nem mond semmit, vár. Kezdek zavarba jönni.

-Most mit csinálsz? - nevetek fel zavaromban.

-Én semmit, majd te fogsz - olyan mosoly terül el az arcán, amitől picit megijedek.

-Mégis mit?

-Kösd össze az elménket.

-Ez cuki - mosolygok rá vissza. - De fogalmam sincs, hogy csináltam az imént.

-Akkor majd most rájövünk - jóleső érzés fog el. Nem parancsol, nem kényszerít. Segíteni próbál. - Próbáld meg! Koncentrálj - bólintok, majd egy mély levegő kíséretében lehunyom a szemeim. Igyekszem figyelni a légzésemre, kizárom a gépek zavaró búgását. Izgatottság lesz úrrá rajtam, amit próbálok egyenletes légzéssel csillapítani. Érzem, hogy most már valami más, valami megváltozott. Egy pillanatra a fejembe hasít a fájdalom. De szinte azonnal el is múlik.

-Joyce? - Banner kérdésére ráemelem a tekintetem. Meglepettségében felszaladnak a szemöldökei.

-A szemem, igaz? - mosolyodom el.

-Igen - bólint, de a szája meg sem mozdul. - Sikerült.

-És most?

-Holnap összehívjuk a csapatot és megpróbálsz mindenkit összekötni - gyomorgörcs lesz úrrá rajtam.

-Az egész csapatot? - kérdezem remegő hanggal, de a szám továbbra sem mozdul meg.

-Igen. Nem lesz gond - küld felém egy biztató mosolyt.

-Rendben - pislogok egyet. Érzem, hogy az a különleges érzés eltűnik. Most jövök csak rá, hogy amíg összeköttetésben voltam Bruceszal, éreztem valamit. Ami most eltűnt. Vagyis az összeköttetés is megszűnt. Ezt az előttem ülő férfi bólintása is megerősíti. Mintha olvasott volna a gondolataimban.

-Pihenj - áll fel a székről. - Gyakorolhatsz még, ha gondolod, de ne merítsd ki magad! A csapatnak majd szólok én.

Elköszönök Bannertől és elhagyom a labort. Liftbe szállok. Azonban nem a lakó szint felé megyek, hanem le. Sétálni szeretnék.