Beyond the upside down

IX. fejezet

-Na nem biztos, hogy nem - mondta Robin

-Én mondtam - mondta Steve

-Robin, csak a kedvem ért. Most ugy kell öltöznöd mint egy stréber akinek a legfőbb dolga az egyetem, és az a ruha olyan

-Nem, ki van zárva - tiltakozott

-Kérlek - könyörgtem - egyszer be viszlek az örsre

-Jó, talán felveszem - vette el a ruhát

-Ez az

-De be viszel - mutatott rám

-Steve életére esküszöm - emeltem fel a kezem

-Most miért? - nézett rám furán Steve

-Gyere - toltam ki a szobából - had öltözzenek

-Most miért az én életemmel játszunk

-Izgi - vigyorogtam, majd leültem a fotelbe, Steve pedig Dustin mellé

-Ne ennyire feltűnőem - sugtam oda nekik

-Tudom, hogy néztek - szólalt meg Max

-Mi? Dehogy - monda mind a három fiú szinkronba - mi csak lazulunk

-Nem tudom, szerintem azzal, hogy bámultok nem védtek meg a Vecnától, de ti tudjátok - állt fel az asztaltól, s oda jött - ide nézhettek - szólt rájuk Max

-Köszi - mondták

-Ez a tiéd Dustin - nyújtott át neki egy levelet - ez a tiéd - majd Stevenek is - Lucas - ő is kapott egyett - ez pedig a tiéd Alice - adta a kezembe a boritékot, nem értem - ezeket adjátok át majd Mikenak, Tizinek, és Willnek - adott még 3 levelet - ha eléritek őket -Mit csinálsz? Ne most nyisd ki! - szólt rá Dustinra - majd később

-Oké - tette vissza a boritékba a papírt

-Vá-vá-várj ezek most búcsú levelek? - kérdeztem

-Biztosíték, későbbre ha nem ugy alakulnak a dolgok..

-Tehát búcsú levél - mondtam

-Max, minden rendben lesz - mondta Lucas

-Nem! - tiltakozott - ne nyugtatgass, hogy mindem rendben lesz. Szinte egész életben ezt mondták, de sose jött be. Soha. - emelte meg a hangját - Persze hogy engem átkoz meg ez a seggfej! Nem kellett volna meglepődjek! - ment az asztalhoz - ezzel elérjük a Pennhurstöt, kelet-Hawkinsból? - emelte fel az adó vevőt

-Igen, persze - helyeselt Dustin

-Mit akarunk kelet Hawkinsba? - kérdezte Steve, majd mindenki rá nézett - Nem! Nem! Nem! - indult ki Max - Max! Komolyan, nem viccelek, oké? Nem viszlek el sehová! - szólt rá

-Azt hiszed, hogy életem utolsó napján Mike Wheeler pincéjében fogok kuksolni. Mert akkor nagyon tévedsz - ment a kocsihoz - szóval vagy elviszel, vagy megkötözöl ami gyakorlatilag kis korú elrablásnak minősül. És a túlélem a holnapi napot, istenre esküszöm, hogy beperellek - nyitotta volna ki az ajtót - nyisd ki!

-Nem - mondta nemes egyszerűséggel

-Van ügyvédem, és velünk van egy rendőr is - nézett rám

-Steve - szóltam rá

-Henderson remélem a rádiód elér a Pennhurstig - vette elő a kulcsot - Alice te pedig jössz nekem egyel

-Kettővel is - kacsintottam rá, majd be száltam a kocsiba

Robin Buckley

-Alig kapok levegőt, és mindenem viszket, mindenem - panaszkodtam

-Nem minden a kényelem - mondta Nancy - kutatók vagyunk!

-Akik egy ünnepi ebédről jönnek - mondtam - és a melltartó amit Alice adott, szúrja a mellemet...

-Megkérhetlek arra, hogy a dumálást rám bízod?

-Egyenesen lehetséges, mert mindjárt meg fulladok - kapkodtam a levegőt, majd bementünk az épület be egészen az igazgatóhoz ahol bemutatkoztunk majd elkezdte a mappáinkat olvasni.

-Jeles tanulók - mondta - mindkettőjük, lenyűgöző - tette le a mappát

-Itt van Brantley professzor ajánlólevele

-Igen, ismerem Larryt - vette el a lapot, majd olvasni kezdte - ismerik a mondást: "Aki nem tudja, tanítja". - nevettünk kínosan

-Amm ezért vagyunk itt - mondta Nancy - az előadásokon nem tanulhatunk meg mindent...

-Őszintén, együttérzek önökkel, de a Victor félék látogatására komoly szabályok vannak. Kérvényezni kell. Ezután átvilágítás, s csak utána dönt a testület - tolt élénk a mappát - látom most csalódottak, de körbe vezetem önöket, ha ez megteszi. Talán az alacsonybb biztonságú szárnyaban lévó betegekkel is beszélhetnek

-Ez....szuper - mosolyogtunk - de egy hónap múlva le kell adnunk a szakdolgozatokat...

-Akkor kifutottak az időből. És ez kinek a hibája? - kérdezte

-Abszolút a miénk, és bocsánatot kérünk ezért...

-Ruth! Ne kérj bocsánatot - mondtam - már régen beadtuk a kérvényt, de elutasították, majd újra le adtuk, de semmi. És azért jöttünk, hogy az utolsó pillanatban meg mentsük a diplomamunkánk.....nem kapok levegőt ebbe az izébe - suttogtam Nancynek

-Lehet, hogy friss levegőre kéne menned Rose

-Lehet, kikéne mennem Ruth, mert kezdem azt hinni, hogy hiba volt ide jönni - álltam fel - fáj mindenem, és elmondom az igazságot Antony. Hivhatom igy? - kérdeztem de nem hagytam válasz időt - ezek nem az én ruháim, kölcsönkértem, csak hogy biztosan komolyan vegyenek minket, mert ezen a pályán nem veszik komolyan a nőket. Talán azért mert nem vagyunk elég meggyőzőek. De hadd mondjak el valamit! '78ban nyári táborban, Drew a csapatvezetőm elmesélte mindenkinek Victor Creel mészárlását, és a kis Petey McHew....emlékszel rá, ugye Ruth? - kérdeztem

-Hát persze - helyeselt Nancy

-Nos, Petey azonnal elkezdett zokogni, mindenki szeme láttár, alig kapott levegőt. A többi táborozóval hetekig nem tudtak aludni, és én sem. De nem azért mert féltem, hanem azért mert nem hagyott nyugodni a kérdés, hogy mi váltotta ki belőle ezt az egész szörnyűséget - daráltam a sok hazugságot - a többi gyerek focista, űrhajós, és pompom lány akart lenni. De én olyan akartam lenni mint maga. Pont olyan. És bocsássa meg, ha mindent bevetek, bele értve ezt a hülye hacukát is - fogtam meg a szoknyám - hogy, beszélhessek azzal a személlyel akinek köszönhetem a szenvedélyem, és megtudjam, hogyan működik a beteg, de lebilincselő agy - meglepő, hogy tudok így is beszélni - szóval, valóban nincs hivatalos engedélyünk, de ne mondja meg nekem, hogy a bőgőmasina Petey McHew, nem mehetett volna be bármikor Victorhoz, ha szépen kéri, mert mindenki aki itt van ebbe a szobába tudja, hogy de. - fejeztem be a mondandóm - 10 perc Victorral, csak ennyit kérünk