Beyond the upside down

XXX. fejezet

Tizi

-Ha még egyszer hozzáérsz, még egyszer megöllek - mondtam Henrynek

-Mert szerinted az történt? - kérdezte - megöltél? Úgy örülök, hogy itt vagy, Tizenegy. Egy egyszerűen gyönyörű lesz. - emelte fel a fadarabokat - annyira gyönyörű! És ezt mind neked köszönhetem. - irányította felém, de én elküldtem a másik irányba. De ellökött, igy neki estem a Dj pultnak, majd végig az asztalokon. Max neki akarta menni, igy volt egy kis id, hogy végezzek vele, de túl hamar vett észre. Felemelt a földről, majd maga elé vonszolt - mielőtt megöllek, szerteném, ha ezt látnád! - lökött át egy másik világba ahol indák fonódtak a kezemre s húztak valahova ahova ki lettem veszítve.

Körülnéztem, s mindenhol eldeformálódott halott emberek testét láttam az oszlopokra erősítve. Órák, fa, és fal darabok lebegtek a levegőbe. Majd meg láttam Őt ahogy Maxet cipeli, s egy ajtó elé dobta ahol indák feszítették ki őt is.

-Papa meghalt - mondtam, majd felém fordult - tudom, hogy mit művelt veled. Te más voltál, mint én. És bántott téged, ő tett téged ilyenné. Ő a szörnyeteg, Henry. Nem te. - jött közelebb - nem te.

-Igazad van - értett velem egyett - te meg én, mi mások vagyunk. És Papa tényleg bántott engem. - vallotta be - de nem ő volt a szörnyeteg. Ő csak egy ember volt. Egy átlagos, középszerű ember. Ezért másokom keresztül próbált kiteljesedni - mondta - rajtad keresztül, és rajtam keresztül - folyt le a kömnyem amit letörölt - de végül nem tudott irányítani minket. Nem tudott átformálni. Nem tudott megváltoztatni minket - sorolta a millió okot - Nem látod, Tizenegy? Nem miatta lettem ilyen. Hanem miattad.

Emlékeztetett vissza, mikor át küldtem egy másik világba, ezzel megnyitva a kaput.

-Először azt gondoltam, a halálba küldtél. A purgatóriumba. De tévedtem, egy új helyre kerültem. Elkezdtem felfedezni. Egy ember által érintettlen világ tárult elém. Rengeteg dolgot láttam. És egy nap valami lenyűgözőt találtam. Olyasmit, ami mindent megváltoztatott. Megtaláltam a módját annak, hogy kiteljeseden a tehetségem. Meghaladhattam az emberi mivoltomat. Végre ragadozóvá válhattam, ahogy az el volt rendelve. - mutatta meg hogy, hogy alakotta az elmenyúzót

-Végig te voltál az. - jöttem rá - mindig is te voltál az.

-Csak az kellett, hogy valaki kinyissa a kaput. Te megtetted ezt nekem. Észre se vetted. Nem igaz? - kérdezte - amikor pedig rájöttél, inkább ellenálltál. - hozta fel azt a pillanatot mikor bezártam a kaput - ugyhogy kerestem a módját, hogy saját kapukat nyithassak. Kerestem....a te erődet. - jött fel a Billyvel való harcolásom, hisz mindvégig ő beszélt belőle - nem látod? Megint kiszabadítottál.

-Nem kell ezt tenned - mondtam neki - még megállíthatod - probáltam hatni rá

-Vége, Tizenegy. A barátaid veszítettek. - sirtam el magam. Hisz megmutatta ahogy Lucas és egy fiú verekednek, valaki más a denevéreivel harcol - nem tehetsz.....semmit, hogy megállíts. Hawkins a lángok martaléka lesz. Akárcsak ez az értelmetlen, romlott világ - láttam, hogy Steve, Nancy, Robin, és egy ismeretlen lány küzdenek az életükért - és én ott leszek. Ott leszek, hogy újjáépítsem a romokból. Egy gyönyörű új világot hozok majd létre - törölte le a könnyeim - volt idő amikor reméltem mellém állsz - jött az arcomhoz közelebb - de most már csak azt akarom, hogy nézd végig - ment el s egy inda a nyakam köré csavarodott. Max felé ment.

-Ne félj! - mondta neki - probálj meg nem mozogni! - utasította

-Ne! - tiltakozott Max

-Hamarosan vége - emelte felé a kezét

-Max! - kiabáltam

-Tizi menekülj! Hallod Tizi! - hallottam Mike, és Will hangját - Ébredj fel! Tizi! Tizi hallassh engem? Tizi!.... Tizi! Nem tudom hallasz-e engem, de ha igen, tudnod kell, hogy itt vagyok, jó? - mondta Mike - itt vagyok veled. És szeretlek. Hallasz engem Tizi? Szeretlek! Nem azért nem mondom gyakrabban, mert félek tőled. Sose féltem tőled. Soha! De félek, hogy egy nap rájössz, hogy nincs már szükséged rám. - folytak le a könnyeim - és úgy érzem ha elmondom, hogy érzek, az a nap még fájdalmasabb lesz. De igazából nem tudom elképzelni nélküled az életemet. Az életem a találkozásunk napján kezdődött. - emlékeztem vissza - egy sárga Benny Burgerezője-póló volt rajtad. Alig látszottál ki belőle - nevettem - abban a másodpercben, akkor és ott beléd szerettem. És azóta rendületlenül szeretlek. Szeretlek a jó napokon. Szeretlek a rossz napokon. Szeretlek a képességeiddel és anélkül. Azért szeretlek, amilyen vagy. A szuperhősöm vagy. És, nem veszíthetlek el. Hallod? Nem veszíthetlek el! Bármire képes vagy! Hiszek abban, hogy ha kell, hegyeket mozgatsz meg. Tényleg hiszek benned! De most muszáj harcolnod. Rendben? Tizi! Hallasz engem? Harcolnod kell! - néztem rá Maxre - Harcolnod kell! Harcolj! - nagy levegőt vettem, majs éreztem a nyakam kezd meg könnyebbülni - Harcolj! - a kezem és a lábam is szabad lett

Hatalmas erővel löktem el Maxtől Henryt. Az oszlophoz kényszerítettem, majd hagytam, hogy a saját erőm miatt szenvedjen. Szenvedjem.