A háborúk szülötte

2. fejezet

Még sosem jártam Delsben, azonban annál több pletykát hallottam róla. Ebben a Birodalomban a nőket tartották az erősebb nemnek. Éppen ezért rendeznek olyan viadalt, ahol a herceg kegyéért harcolnak. Szerintem ez egy kicsit túlzás, főleg ha a másik históriát is figyelembe vesszük. A Bearanyozottat, aki bizonyos értelemben egy adott férfi lelkitársa. Na a hercegnek azzal kellene foglalkoznia, hogy megtalálja az övét, nem pedig viadalokat kéne szerveznie. Mondjuk ez nem tartozik rám. Ha a hercegnek ez jó, hát legyen.
Végre én kerültem a sor elejére. Odaléptem a két jól megtermett férfihez. Végig mértek, majd sokatmondó pillantást váltottak egymással. Kiábrándító.
- A nevét szabad? - kérdezte az alacsonyabb kopasz.
- Flora Izia- válaszoltam egyszerűen. Mindig ezt az álnevet használtam, ha be akartam épülni a nép közé. Izia volt Abigail családneve. Így szerettem volna örökké emlékezni rá.
- Állampolgársága?
- Stetián - ebben nem is hazudtam, mert ott születtem.
A két határvédő mostmár egymásra is vigyorgott. Gondolom azért, mert a stetiai nőket "tüzes ördögöknek" tartják.
- Fattyú?- ezt a magasabb kérdezte. Mély hangja volt. Túlságosan is.
- Varázslónő - ez a válaszom még jobban tetszett nekik, pedig még csak igaz sem volt, bár ezzel nem lehettek tisztában.
A férfiak szerint két lábon járó szexbomba vagyok. Ez nem is állhatna messzebb az igazságtól. Szinte kézzel fogható volt az izgalmuk.
- A tetoválást legyen szíves! - tartotta felém a szkennert a kopasz.
Odanyújtottam neki a bal kezem, amire anyám vérvonalának címere volt ráégetve. Szerencsére nem követték, hogy melyik jelkép nemesi, és melyik nem.
A gép zölden villant, amikor felismerte a kacskaringós mintát, ezzel jelezve, hogy a jel megtalálható a rendszerben, így nem hazudtam.
Mindkét férfi bólintott. El akartam lépni mellettük, de az egyik megragadta a karom nem sokkal a könyököm felett, és visszarántott.
- Akár maradhatnál is kicsit szórakoztatni minket! - azzal húzni kezdett a szobában lévő egyetlen ülőalkalmatosság felé. Megvetettem a lábam. Ezzel kívántam jelezni, hogy nem akarok ott maradni. A kopasz nem is törődött velem.
- Ne makrancoskodj! - vetette oda nekem foghegyről. - Te is akarod!
Nem akartam bántani őket, ezért mentő ötlet gyanánt felemeltem a Medálom.
- Ugyan már - mondta a kezemet szorongató. - Hamisítvány!
Megráztam a fejem. A szótlanságom miatt azt hitték, hogy megijedtem, így még nagyobb önbizalmuk lett.
- Akkor büszkén fogom viselni! - szólalt meg a hátam mögött álló, miközben magához rántott, és átölelte a csípőm.
Meglendítettem a táskát tartó jobb kezem, arcon találtam a kopaszt. Azonnal elengedett, ezért megpördültem a másik férfi karjaiban, és jó erősen tökön rúgtam.
- Hülye cafka - köpte oda nekem a szavakat a földön fekve.
A karomat rángató hátulról lefogott, én pedig egy egyszerű mozdulatsort követve ráléptem a lábára, majd hátra fejeltem. Hallottam a reccsenést egy ordítás kíséretében. Valami nedves csöpögött a hajamra, de a férfi nem engedett el. Sajnos nem használhattam úgy a testi erőm, hogy ne lepleztem volna le Fattyú mivoltom, így csak az ügyességemre támaszkodhattam. A pasi valószínűleg valami ragadozó alakváltó, mert nagyon harcias.
Épp alkalmazni akartam az váltók egyik gyengepontját súlyosan felhasználó technikámat, amikor ránk rúgták az ajtót.
A tekintetem azonnal a földön fetrengő férfit kereste. Sehol sem találtam. Pár pillanattal később az íróasztalnak dőlve találtam meg. Egyik kezével még mindig azt a bizonyos testrészét szorította, a másikkal egy öklömnyi méretű piros gombot püfölt, amíg meg nem látta az újonnan érkezőket. Akkor felém fordult, és egy gúnyos mosoly kíséretében kivillaltotta éles fogait. Azt hinné az ember, hogy az ilyen nagy piros gombok csak a buta, régi filmekben vannak. Erre viszont nem értem rá, ki kellett szabadulnom.
Majdnem harminc harcos tömörült be az apró helyiségbe. Sokkolók voltak náluk. Azok a kicsikék százharminc volt erősségű áramot vezetnek az áldozatukba. Az ilyen mértékű áramerősség már halálos az emberekre nézve, minket pedig közel két napra kiüt. Ezt nem akartam megkockáztatni, mert oda kell érnem a viadalra, és csak hat napom van rá.
Hagytam a lábaimat összecsuklani. A pasi már nem szorított elég erősen, így könnyedén kicsúsztam a kezei közül. Guggoló támaszba helyezkedtem, és még mielőtt bármit is felfoghatott volna egy lábsöpréssel a földre küldtem. Azelőtt, hogy végig gondolhattam volna a történteket, már három férfi feküdt öntudatlanul a közvetlen közelemben. A testem átvette az irányítás az agyam felett.
A szobában lévők felét levertem, mikor egy csaj lépett be az ajtón. Rövid, szőke haja volt. Kék tüllszoknyát viselt. Egy pillanatra ledermedtem a mozdulatsorom közepén, de amikor felém fordult azonnal láttam a tekintetéből, hogy mit akart csinálni, gyorsan lebuktam, és kigáncsoltam. A hátára esett egy sikkantás kíséretében. A fejét hangos koppanással verte bele a járólapba.
Szúrást éreztem a jobb vállamnál, majd elöntött a fájdalom. Az egész testem összerándult. Még volt annyi lélekjelenlétem, hogy kihúztam a francos tűket, és rávicsorogtam arra aki belém vezette az áramot.
Hiába zártam ki a fájdalmat az agyamból, attól a fizikai valóm nem engedelmeskedett a parancsaimnak.
- Fogjátok le - vakkantotta valaki. -, valamint nézzétek meg, hogy Lady Deira jól van-e!
- Nincs gond! - szólalt meg azonnal egy női hang.
Ketten a karomnál fogva felrángattak, és térdre kényszerítettek. Mivel a testem még mindig rángott, ahogy az áram szakaszokban végig száguldott rajtam.
El-el homályosodó látásommal felfigyeltem a lányra. Ott állt fölém magasodva. Kissé kétségbeesetten próbáltam ismét a magam ura lenni. Francos szuper fejlett fegyverek!
- Egész szép teljesítmény volt - nyúlt az állam alá Fodros, és fordította maga felé a fejem. - Kár érted. Jó harcos vagy. Miért támadtál rájuk?
Szorosan összeszorítottam az ajkaim. Végre alábbhagyott a remegés. Látta, hogy nem fogok válaszolni, így elengedett.... majd a Medálomért nyúlt. Komolyan idegesítő már ez a téma!
- Érdekes - suttogta. - Tudod mit gondolok? Nem vagy stetiai. A ruháid alapján talán Lidmára voksolnék. Mivel nem rég hadat üzent a királynőjük, így te csak kém lehetsz... A Medált viszont nem értem.... Hány éves vagy?
Természetesen nem válaszoltam. Odabólintott az egyik őrnek, mire az előre rántotta a fejem, és a hajamat félrekotorva megszámolta a bőrömbe vésett vonalakat.
- Huszonkettő.
- Ó... Ezek szerint biztosan nem lehetsz stetiai. Ott van az a bizonyos tizenhetedik születésnap - lassan hátrálni kezdett tőlem.
Mi a fenének kell ilyen tájékozottnak lennie?!
- Én éltem Stetiában. Veled ellentétben. Így tudom, hogy mennek ott a dolgok.
Elég! - akartam kiáltani, de helyette elbuktattam a jobb karomnál álló őrt, majd felpattantam. A másikat lefejeltem. Mielőtt bárki is megszólalhatott volna a lány előtt termettem, és a bakancsomból előhúzott kést a torkához nyomtam. Őt magát élő pajzsként magam elé húztam. Felnyögött meglepetésében, a szívverése pedig felgyorsult.
Ám ez az egész nem úgy sült el, mint ahogy terveztem.... Kis nyomást éreztem a hasam egyik oldalán. Egy pisztoly volt. Nem is olyan menthetetlen a csaj, mint ahogy képzeltem.
- Patt helyzet - morogta.
El akarta terelni a figyelmem, hogy kiszabadulhasson. Ezért nem foglalkoztam vele.
- Ismerős a stílusod - magyarázott tovább.
Elkerekedett a szemem. Az egész szoba megdermett. Senki sem mozdult. Mindenki minket nézett. Arra vártak, hogy hibázzak. Aztán el is követtem azt a hibát. Ellöktem magamtól a csajt, aki azonnal megpördült a saját tengelye körül.
- Nem ismerhetsz - motyogtam. Teljesen lekötötte a figyelmem ez a gondolat.
- Pedig már pontosan tudom, hogy ki vagy - suttogta, majd felemelte a fegyverét, és meghúzta a ravaszt. Nem volt időm félre ugrani.
Fájdalom szaladt szét az egész testemben. Elektromos lövedék. Miért kell mindenbe áramot vezetni?!
Szinte öntudatlan állapotban még hallottam a hangzavart. Éreztem, ahogy megragadnak, összekötik a kezeim.
Felhorkantam.
- Üssétek már ki! - kiabálta Fodros.
Egy újabb adag elektrosokk szaladt végig minden porcikámon.... És ennyi volt.