A háborúk szülötte

6. fejezet

Kopogásra ébredtem.
Azonnal kipattantam az ágyból és a kardot magamhoz véve lábujjhegyen lopakodtam be az előszobába.
Aztán... Nem tudtam, hogy mit tegyek.
- Flora, csak én vagyok az. Eamon. Legyél szíves nem leszúrni - hallatszott az ajtó túloldaláról.
Kizártam a bejáratot, majd kitártam.
Az őr kezében egy tálcával besétált.
- A viadal második összecsapása egy óra múlva kezdődik - mondta, miközben lerakta az ételt az asztalra.
- És miért vagy itt? - kérdeztem.
Becsuktam az ajtót a lábammal, aztán letelepedtem az egyik székre. Eamon is helyet foglalt velem szemben, pont ott, ahol nem rég Chadeous ült.
- Nem egyértelmű? - amikor megráztam a fejem folytatta, közben pedig elém tolta a salátát. - Szólni jöttem, hogy ideje készülődnöd, valamint elhoztam az első étkezésed.
- A többiekhez is küldenek őröket, hogy figyelmeztessék őket? - tudakoltam szándékosan elvékonyított hangon.
- Természetesen nem - nevetett.
- Gondoltam- szólaltam meg miközben betömtem egy falatot a számba.
Végig magamon éreztem Eamon tekintetét, amíg rágtam.
- Esetleg itt maradsz, ameddig eszem? - jeleztem finomat.
- Most, hogy mondod... - vakargatta az állát.
Mérgesen ránéztem, mire kacéran elmosolyodott.
- Megyek már, megyek - mondta, majd ahogy elsétált mellettem megszorította a vállam, mire majdnem bemostam neki egyet, aztán egy intéssel eltűnt az ajtó mögött.
Felsóhajtottam.
Ezt a férfit sehova sem tudtam helyezni. Deirát és a herceget legalább besorolhattam a nem kedvelt természetfelettiek közé, de Eamon kérdéses volt számomra. Összetett személyiségnek számított, ami nem feltétlenül rossz, csak elgondolkodtató.
Az órára pillantottam.
Nagyon gyorsan oda kellett érnem az arénába különben az őrök rángattak volna el addig.
Elvégeztem a legszükségesebb teendőket, majd csatára készen a küzdőtérre teleportáltam a már oly sokat használt portál varázslatommal.
Sikeresen lekéstem a megnyitó elejét, de nem zavartattam magam, elvégre a harcra odaértem.
Egy igen hosszú bevezetés után az összecsapásokat felsorolták lerészletezve az egyes ellenfelekig.
Aztán a királynő utasított minden éppen nem soron következő nőt, hogy foglaljanak helyet az őrjöngő tömeg mellett a lelátókon.
Miközben a leghátsó sorban ültem és vártam, hogy én következzek nem tudtam másra gondolni, csak a hercegre, akivel nem egyszer összeszemeztem. Próbáltam a csatákra koncentrálni, hogy felmérjem az ellenfeleim erősségeit, és gyengepontjait, de azon kaptam magam, hogy a díszpáholy felé tekintgetek.
Ennyit az érzéketlenségről - gondoltam egy sóhaj kíséretében.
Nagyon ideje volt már, hogy szétrúgja valakinek a seggét.
Mire végre én kerültem sorra, már tiszta vér volt a küzdőtér, ugyanis egyes harcosok nem elégedtek meg azzal, hogy egyszerűen megöljék a másikat. A nép, és az uralkodó család szeme láttára megkínoztak néhány vesztest, ezzel mutatva, hogy ők bármit megtehetnek. A nézőknek tetszett a látványosság, kivéve talán pár hölgyet, urat, akik a korláton áthajolva a homokra ürítették ki gyomruk tartalmát.
A megfelelő helyre mentem, majd vártam.
Az ellenfelem egy vörös hajú vámpír volt. A fegyvere csillogott a holdfényben, ahogy felém sétált az aréna mocskos földjén. Alig, hogy megállt velem szemben megszólalt a kürt.
A nő felemelt karddal rontott nekem. A csapásait könnyűszerrel kivédtem, azonban nem támadtam vissza, csakhogy közben észrevettem, hogy nem is igazán figyel rám, ugyanis a díszpáholy felé tekintgetett, és ettől begőzöltem.
Legalább diszkréten kacérkodna a herceggel!
Kartávolságon kívülre hátráltam, hogy felkészülhessek a végsőcsapásra, ám ahogy előre lendültem a nő eltűnt.
Egy pillanatra meghökkentem, viszont gyorsan összeszedtem magam. Nem szoktam hozzá, hogy valaki harc közben teleportál. Lassan körbe fordultam a tengelyem körül, hogy szemmel tarthassam az összes lehetséges végpontot, de nem bukkant fel sehol.
Az egybegyűltek felhördültek, mire felkaptam a fejem. Láttam, hogy többen felálltak a helyükről, és mind egy irányba néztek, így hát követtem a tekintetüket.
Az ellenfelem a díszpáholyban állt.
A vér meghűlt az ereimben, ahogy észrevettem, hogy mit tett. Az egész aréna lefagyott, és vele együtt én is, ám amikor Chase a gyilkos felé mozdult megjött a jobbik eszem.
A páholyba teleportáltam. A nő előttem állt, nekem háttal. Éppen kihúzta a kardját a királynőből. Az élettelen test a földre zuhant közvetlen a vámpír lába elé.
Nem várhattam tovább.
Meglendítettem a fegyverem...
Viszont rohadt gyorsan hátra is estem a korlátnak, mert Deira az ellenfelemmel együtt engem is majdnem lefejezett. A kardom csörömpölve a járólapra hullott, miközben ijedtemben levegő után kapkodtam.
Ez közel volt - gondoltam.
- Mégis mi a fenét képzeltél?! - ugrott nekem Fodros, az ujjával a szegycsontom bökdöste. Arca eltorzult a méregtől, emiatt a szavakat szinte köpte.
- Én? Te magánakciózol! - válaszoltam felháborodottan.
-Simán leterítettem - húzta ki magát.
- Azt látom, csak későn - mutattam a királynő teste felé, ami mellett Chadeous térdelt. Kétségbeesetten próbálta életre kelteni az anyját.
Összeszorított szájjal néztem a jelenetet.
A gyógyítók persze szinte azonnal megjelentek, de mindössze annyit tudtak megállapítani, hogy nem lehet visszahozni. A kard a szívét érte, és az halálos minden természetfelettire nézve.
- Maga jól van? - lépett hozzám az egyik férfi.
Értetlenül néztem rá, ő pedig a nyakam felé nyúlt. Azonnal elléptem mellőle.
- A nyaka oldalán van egy vágás - mondta nyugodt hangon.
Összevont szemöldökkel tapogattam végig a torkom. Valóban húzódott ott egy vágás, viszont nem volt mély. Minden bizonnyal Deira kardja okozta, de estére már nyoma sem lesz.
- Nem érdekes - hessegettem el a gyógyítót, aki magamra is hagyott.
Időközben elvitték a Chamberlein holtestét a gyilkoséval együtt.
A herceg a trónján ült. Teljesen úgy nézett ki, mint aki összetört. Vártam, hogy majd valaki odamegy hozzá, de az egyedüli személy a közelében az egyik tanácsadó volt, ő is csak annyit közölt vele, hogy a viadalt folytatni kell.
Elszántam magam.
Bármennyire is tiltakozott az agyam mellé léptem.
- Chase - szólítottam meg olyan barátságosan, amennyire tőlem telt.
Felém nézett vörös, dagadt szemeivel.
- Sajnálom - suttogtam letérdelve elé. - Tudom milyen érzés. Pontosan tudom - vesztem el egy pillanatra a múltban. Szerencsére hamar visszatértem, és folytattam. - Nem hagyhatod, hogy ez legyen a legmeghatározóbb élmény az életedben. Valamint eszedbe ne jusson magadat hibáztatni!
- Valahogy biztos megakadályozhattam volna. Mondjuk, amikor...
- Chase.
- ...teleportált. Előre tudnom...
- Chase! - emeltem fel a hangom, így kénytelen volt rám figyelni. - Nem tehettél semmit - osztottam meg vele a mantrám.
Megszólalt a kürt, így a szavaim egy része beleveszett, de biztos voltam benne, hogy hallotta.
Mivel a viadal folytatódott, ezért nem éreztem helyesnek, hogy a díszpáholyban ülve vigasztalni próbálom a herceget az együttérzésem utolsó morzsáit előkaparva.
- Azt hiszem ideje mennem - kezdtem, viszont ahogy féltérdre tornáztam magam Chadeous megmarkolta a csuklóm. Majdnem kirántottam a kezem, azonban gyorsan észbe kaptam.
- Maradj... kérlek... - motyogta el-el akadó lélegzettel.
Visszatérdeltem és leültem a sarkamra. Ha hallani akarnám a választ, akkor megkérdezném, hogy mit tehetnék érte, de mivel nem igazán szerettem volna hallani a választ, így inkább csendben néztem a csuklómat szorongató kezét.
Végül megnyugodott, az utolsó harcok pedig lezajlottak.
Kínszenvedés volt végig nézni, ahogy Chadeous összeomlik alig pár centire tőlem, én viszont képtelen vagyok megvigasztalni.
A második étkezés során nem változott a helyzet. A legtöbb kérő úgy tömte magát, mintha semmi sem történt volna, ami nem csoda, hiszen így, ha megnyerik a viadalt azonnal királynévá avanzsálódnak. Viszont nem mindenkit érdekelt a hatalom, ugyanis néhányan szánakozva méregették a herceget, aki egyik italt a másik után döntötte le.
Az asztalra néztem, amin a húsok mellet zöldségek, gyümölcsök is sorakoztak. Rettentően éhes voltam, de egy falat sem ment le a torkomon.
Amikor megszólalt a csengő a terem elkezdett kiürülni. Én a helyemen maradtam, miközben a királyi asztalnál kialakuló konfliktust figyeltem.
Deira kivette Chase kezéből a démonfőzetes korsót, ami nagyon nem tetszett a régensnek.
Fodros észrevett, és odaintett magához, az alkoholt lerakta az asztalra, mire a herceg azonnal felhajtotta.
Grimaszolva felálltam.
Nem akartam vele beszélni, mivel még mindig elevenen élt bennem, hogy majdnem LEVÁGTA A FEJEM!
Elindultam feléjük, ám Deira elém sietett.
- Talán te rá tudod venni, hogy hagyja abba az ivást - hadarta egy szuszra, olyan halkan, hogy a herceg véletlenül se hallja.
- Jó vicc - suttogtam ingerüklten.
- Ne legyél hülye! - csattant fel. - Te vagy az egyetlen, akire odafigyel... magán kívül persze. Szóval érd el, hogy lefeküdjön!
Rengeteg egymásnak ellentmondó érzelem cikázott bennem. A nagy részét nem is tudtam hova tenni.
- Rendben megpróbálom - jelentettem ki komolyan.
Mikor megálltam a herceg előtt, ő felemelte a fejét. Amint meglátott felragyogott az arca.
- Szia -makogta, majd csukott egyet, és nevetni kezdett.
- Chase - kezdtem. Csak remélni mertem, hogy nem csinál semmi hülyeséget. - Add azt ide - intettem az épp aktuális korsó felé.
Azonnal elkámpicsorodott.
- Mi lesz, ha nem akarom? - kérdezte, majd ivott egy kortyot.
Összeszorított szájjal nyújtottam ki a kezem.
A tekintete ide-oda cikázott a szemem és az ujjaim között, aztán egyik pillanatról a másikra odaadta a démonfőzetet, amit a személyzet egyik tagja elvitt.
- Sokkal jössz érte - fenyegetett meg Chadeous mély hangon. Cseppet sem hangzott félelmetesnek a hangsúlya.
Fodros meglökte a vállam, mire felhorkantam.
- Az lenne a legjobb, ha elmennél lefeküdni. Holnap hosszú napod lesz...
- Tisztában vagyok vele, hogy mire megy ki a játék - nézett Deirára, aki megvonta a vállát.
- Ez nem vezet semmi jóra.
- Tudom.
- Szóval, akkor visszavonulsz? - tudakolta Fodros.
A herceg tekintete valamelyest kitisztult.
- Csakis akkor, ha Flora segít - alig hagyták el a szavak az ajkát, én sikeresen félre nyeltem, és köhécselni kezdtem. Próbáltam álcázni a dolgot, de nem voltam rá felkészülve.
- Tessék? - kérdeztem két köhögőroham között.
- Ez a feltételem - dőlt hátra önelégült fejjel, miközben az arcomat fürkészte.
- Legyen - egyezett bele Deira buzgón.
Kitöröltem a könnyeket a szememből, majd cseppet sem vidáman a lány felé fordultam.
- Nem - olyan határozottan ejtettem ki ezt a szót, hogy még magam is meglepődtem, de Fodros nem zavartatta magát.
- Igenis megteszed - tette csípőre a kezét. Ebben a pózban egy durcás óvodásra hasonlított leginkább.
- Nincs az az isten - morogtam természetfeletti hangon. - Egyébként is, miért nem nyalábolja fel valamelyik, és viszi a lakosztályába? - intettem a falnál sorakozó őrök felé. - Úgysem fog emlékezni rá.
- Ugyan már - vigyorgott a herceg. Annyira neki dőlt a szék támlájának, hogy ha Eamon nem kapja el hanyatt esett volna.
Meg akartam neki mondani, hogy csak akkor teszem meg, ha moderálja magát, de sokan voltak körülöttünk, és az, ami köztünk történt nem tartozik rájuk.
Lassan, megfontoltan ejtettem ki a következő szavakat:
- Elkísérlek a szobádig. Kizárólag addig, nem tovább! - néztem mélyen a szemébe, abban bizakodva, hogy megérti a célzásom.
Amikor az a jól ismert mosoly elterült az arcán, már tudtam, hogy hibáztam.