A háborúk szülötte

8. Fejezet

- Üdvözlök mindenkit a ma esti viadalon! -hangzott fel a herceg hangja, ami remegett ugyan, de összeszedettnek tűnt. -Nem én fogom felkonferálni az eseményt, csak szeretném elmondani, hogy az összecsapások után megtartjuk anyám megemlékezését. Bárki részt vehet rajta - amikor kiejtette az utolsó szót leült a trónjára.
Miközben az egyik tanácsadó előlépett, hogy ismertesse a viadal menetét, Chase oldalra fordította a fejét és rám nézett. Alig volt köztük fél méter, az is csak az illendőség miatt, legalábbis a régens ezt mondta. Persze cseppet sem zavart, hogy távolabb vagyok tőle, mint szeretné. Igazság szerint azért tartózkodtam a díszpáholyban, mert megkért rá. Közben próbáltam nem a csillogó szemére gondolni, ami azonnal életre kelt, amikor észrevett. Minden kétséget kizáróan örült annak, hogy láthat. Még azt is megkérdezte, hogy mikorra rakják az én harcom, mintha a kedvemben akarna járni. Szóval megkaptam az első harcot.
- A nyitóharcon Nyare Darvin és Flora Izia fog összecsapni. Sakálváltó a varázslónő ellen. Az ellenfelek jelenjenek meg az arénában!
Felálltam és minden további szó nélkül a kért helyre teleportáltam. A másik nőre sem kellett sokat várni, ugyanis szó szerint leszaltózott az első sorból a homokba.
Tipikus sakál- gondoltam.
A fegyvere is pontosan az volt, mint amire számítottam: egy elektromos ostor. Azt tudni kell, hogy ez nem bőrből készült, hanem apró vasdarabok voltak összekapcsolva egymással. Azok közé befűzve rézszálak találhatók, amik köztudottan vezetik az áramot. A markolata gumiból volt, így a használóját nem érhette áramütés. Az ilyen ostor ritkának számított, ugyanis aprólékosan kellett kivitelezni és a ráolvasott varázslat eléggé drága.
A fegyver szikrákat vetett, miközben a sakál a földön húzta maga után.
A nő félig átváltozott. A tüskés karamell színű hajával, szőrös fülével és bajszával egészen addig aranyosnak lehetett mondani, amíg ki nem villantotta borotvaélet tépőfogait.
Kézbe fogtam a kardom, épp azelőtt, hogy megszólalt volna a kürt.
Farkasszemet néztünk egymással. A közönség feszült csendben figyelte az eseményeket. Végül az ellenfelem megunta az ácsorgást és meglendítette a karját. Az ostor mellettem csapódott a homokba. Meg sem rezzentem, mert biztos voltam benne, hogy csak meg akart félemlíteni, ami valljuk be valamilyen szinten bejött neki. Azonban ügyeltem rá, hogy az egész lényemből érzéketlenség látszata sugározzon. Ez feldühítette a sakált.
A következő csapás a nyakamat érte volna, ha nem bukom le.
- Te álszent picsa! - acsargott a nő.
Egy pillanatra ledermedtem, ugyanis megzavart az előbb kiejtett mondatának jelentése. Értem én, hogy ellenfelek vagyunk, de egy igazi harcos soha nem ócsárolja a másikat, még akkor sem, ha győzelmet arat felette, ugyanis a tisztelet alapvető feltétele a küzdelmeknek.
- Kefélgetsz a herceggel, közben pedig megtöröd a hagyományaink a hamis Medáloddal - morogta, ez alatt kitértem egy újabb ütése elől, és felemelt kézzel jeleztem, hogy fegyverszünet állt be köztünk. Megértve a célzást maga mellé ejtett a kezét. A tömeg egybe hangzóan felzúgott, így adták tudatunkra a nem tetszésüket.
- Nem. Kefélek. A. Herceggel - mondtam minden szót külön hangsúlyozva.
Hallottam, hogy Chase alig hallhatóan felmordul, de nem foglalkoztam vele.
Sajnos annyira lefoglalt a magyarázat, hogy egy másodpercre elfeledkeztem az ellenfelemről, a baj pedig azonnal bekövetkezett.
Úgy tűnt a nő lejártnak tekintette a fegyverszünetünket, mert a következő pillanatban az az istenverte ostor a feltartott csuklómra tekeredett és tekintetes mennyiségű áramot vezetett a testembe. Összerándultam, majd földre rogytam. Bár önkéntelenül rángatózott a testem sikerült magamat térdelő helyzetben tartanom.
Hallottam, hogy a tömeg őrjöng, miközben az ellenfelem csizmás lába megjelent a látóteremben. Lehajolt hozzám és vigyorogva kivette a kardot ernyedt ujjaim közül, amiket hiába próbáltam összeszorítani, nem sikerült. Az ostort lengetve állt mellettem a sakál.
Tényleg soha nem tanulok? - kérdeztem magamtól gondolatban.
Minden izmomat megfeszítve, nehezen ugyan, de lebuktam és gördültem pár métert a poros földön, így a kétélű penge csak a levegőt érhette a nyakan helyett. Az ájulással küzdve kirúgtam a nő lábát, amikor elég közel ért hozzám. Lefejelte a kardom markolatát, amitől felszakadt a homlokán a bőr.
Állóhelyzetbe tornáztam magam. Az ellenfelem szintén. Az egyetlen különbség csak az volt köztünk, hogy ő biztosan állt a lábán a fejsérülése ellenére is, míg én jobbra-balra dülöngéltem és annyira szédültem, mintha egy hordóba dugva végig görgettek volna a Carseus-folyó mentén, ami Lidma legnagyobb természetes folyama. Be kell vallanom, hogy nem gyakran eresztettek belém áramot, így a szervezetem nem volt felkészülve rá, hogy egyszer találkozni fogok vele, és ismeretséget kötünk egymással, ezért érintett ilyen rosszul.
A kardom meglendült. Egy ostoba ötlettől vezérelve elkaptam a pengét. Azonnal éreztem, hogy belevág a tenyerembe, de a fájdalom jótékony hatással volt rám, hiszen megtisztította a fejem a kavargó gondolatoktól. Magam felé rántottam és elvezettem a derekam mellett a halálos fegyvert. Pont ahogy számítottam, a sakál nem engedte el a markolatot, ezért ő is jött a karddal együtt.
Amint kartávolságon belülre ért bemostam neki egyet, amitől hátra tántorodott, a feje pedig furcsa szögben elhajlott. Biztos voltam benne, hogy eltörtek az ujjaim, de még mindig jobban jártam, mint a nő, ugyanis megfordítottam az immár szabad fegyverem és hasba szúrtam vele. Ő azonban nem adta fel. Mellkason rúgott, pedig a kard még a gyomrában volt, és mindezt olyan lendülettel, hogy majdnem hátra estem, de a kardot bölcsen nem engedtem el. Nincs az az élethelyzet amiért megválok tőle ismét.
- Halj már meg! - leheltem alig hallhatóan, miközben kihúztam a pengét a testből. Sajgott a tüdőm, mert nem kaptam rendesen levegőt, mégis talpon maradtam.
A sakál oldalról rám vetette magát. Nem volt időm felemelni a fegyverem, így könnyedén az aréna falának dobott, mintha nem is lett volna súlyom. Mielőtt bármit is tehettem volna előttem termedt és a fogait a nyakamba mélyesztette, majd marcangolni kezdte a húsom. Átengedte magát az állati énjének, ami azt jelentett, hogy elborult az agya. Két dologra fókuszálnak ekkor a váltók. Első: Étel. Második: életben maradás. Az utóbbihoz szorosan kötődik a gyilkolásivágy.
Felkiáltottam, majd minden megmaradt lélekjelenlétemet összekaparva felemeltem az ellenfelem háta mögött a kardom. Egyik kezemmel a pengét, a másikkal a markolatot szorítottam, közben pedig abban reménykedtem, hogy a fegyvert magamfelé rántva le tudom fejezni a nőt anélkül, hogy a saját életemre törnék.
Nem sok időm volt gondolkodni, így megtettem a végzetes mozdulatot, mire az ellenfelem mozdulatlanná vált, aztán eldőlt a földön. A kard élén egy pillanatig még egyensúlyozó fej, megkésve ugyan, de követte a testet a porba.
Visszadugtam a hüvelyébe a fegyvert, majd lecsúsztam a falnak dőlve a sakál mellé.
A nézőtéren síricsend honolt, Mintha megállt volna az idő. Lehunytam a szemem és kiélveztem a pillanatnyi nyugalmat.
Minden porcikám fájt, valamint mérhetetlenül fáradtnak éreztem maga. Ha így folytatom lassan vért kell majd innom, ami itt nem igazán megoldható.
Fogalmam sincs mennyi idő után hangokat hallottam.
- Tudsz járni? - kérdezte egy idegesítő hang.
Felnéztem az illetőre, aki a kezét nyújtotta.
Eamon.
- Igen - válaszoltam, majd megengedtem magamnak azt a luxust, hogy felhúzzon a földről.
Azt akarta, hogy rátámaszkodjak járás közben, de az önérzetem nem engedte, ezért csak mellettem haladva lopva figyelte, ahogy néha megállok pár másodpercre egy-egy szédülés miatt. Végül minden különösebb gond és tekintélyvesztés nélkül eljutottam a díszpáholyba.
A herceg magánkívül volt. Gyógyítót akart hívatni, hiába magyaráztam neki, hogy nem szükséges.
- Chadeous, Flora most nyert meg egy kemény összecsapást. Ha most gyógyítót hívatsz hozzá, akkor lealacsonyítod a győzelmét és az sugallod a többi harcosnak, hogy nem tudja elrendezni a gondjait, így találni fognak egy sebezhető pontot rajta, amit fel is fognak használni ellene. Szóval jobb, ha hallgatsz rá - szólalt meg Deira mereven előre nézve. Úgy tett, mintha az éppen zajló küzdelmet nézné, de tudtam, hogy fél szemmel minket les.
Chase lassan lenyugodott, miután megértette az indítékaim, viszont még így is feszültnek tűnt. Folyton oldalra pillantgatott, és dobolt a lábával, ami felettébb idegesítőnek bizonyult.