Szabadesés

Tíz

Edward Lorenz szerint a váratlan történések részét képezhetik a normális viselkedésnek. Például amikor az ember békében éli az unalmas kis életét, erre jön egy hülyegyerek, rárúgja az ajtót a szívére, ott ledobja magát a legkényelmesebb fotelba, és többé ki sem mozdul belőle. Azt hiszem, ezt akár úgy is lehetne nevezni, hogy végzet. Az én végzetem pedig Thomas Gillespie volt, egyértelműen.

Úgy éreztem, bármit is tervez, az számomra nem sok jót ígérhet, mégis felkeltem, beletömtem a hátizsákomba a kisplédemet, megettem egy szendvicset, és elballagtam a bilikék vityillójukhoz. Az érkezésem az előzőhöz megtévesztésig hasonlóan történt: a kiakasztott bizbasz lefejelése, jobb híján kopogás, falrengető kutyaugatás, Sarah bordarecsegtető ölelése, majd Tom gúnyosan elégedett tekintete.

– Alice, viselkedj! Nem is hiszed, milyen boldog vagyok, hogy elvállaltad ezt a feladatot, Kyle! – lelkendezett Sarah. Már majdnem megkérdeztem, hogy „milyen feladatot?", amikor a tekintetem Tom merev, jelzésértékű mosolyára tévedt, és a kérdés bennem rekedt. – Tom azt mondta, szinte magad ajánlkoztál.

– Hát...

– Nem kell szerénykedned, tudom, hogy rendes fiú vagy, ez már korábban is kiderült, ezért is bízom meg benned.

– Én igazán...

– És bátor is vagy. Attól tartok, nem sokan vennék a nyakukba ezt a felelősséget. – Megint Tomra néztem: ő csak vigyorogva vállat vont. – De hiszek benne, hogy te képes leszel kézben tartani a dolgokat.

– Ez csak természetes – feleltem, amikor már kínossá vált a várakozásteljes szünet.

– Igazából csak rád számíthatok. Mint gondolom, tudod, a fiamnak nem sok barátja van, de téged kedvel. És akit kedvel, arra hallgat. Remélem, hogy rád is hallgatni fog, mert erre most nagy szükség lesz. Sokat gondolkodtam, hogy meg merjem-e ezt tenni, hiszen Tom még csak tizenhét éves, és hajlamos ostobaságokat csinálni, meg bajba keveredni...

– Sarah – szólalt meg Tom.

– Nem könnyű őt a helyes útra terelni, de rövid pórázon sem tarthatom a végtelenségig. Azon kívül... nyaralni sem voltam már tíz éve... – folytatta szégyellősen. Összeállt végre a kép. – És most, hogy megnyertem bingón ezt a wellness hétvégét abba a flancos hotelbe, nem is tudom, egyszerre lettem boldog és kétségbeesett.

– Nem kell ezt így túllihegni – legyintett Tom. – Csak menj, és kapcsolódj ki végre.

– Nagyon kedves vagy, de tudom, mire megy ki a játék. És Kyle nem fogja hagyni, hogy megint hülyeséget csinálj – sziszegte Sarah.

– Öm, persze, hogy nem – mondtam a legmegnyugtatóbb hangomat elővéve, miután felismertem, hogy ez itt egy újabb megszólalásom helye.

– Köszönöm Kyle, amit értünk teszel. Nem is tudom, hogyan háláljam meg – érzékenyült el Sarah, és viharosan megölelt.

– Csak érezze jól magát – motyogtam a szőke hajtömegbe.

– Hagytam ennivalót a hűtőben, csak meg kell mikrózni, és ha bármi történne, ott vannak a telefonszámok a hűtőre kiragasztva.

– Jól van, menj már, lekésed a buszod – szólt közbe Tom.

– Istenem, még most sem tudom, hogy ez jó ötlet-e.

– Csak életben tudok maradni két napig nélküled. És most már Kyle is itt van, szóval menj – ragadott meg Tom egy kopott, lila bőröndöt a sarokban, amit addig észre sem vettem.

– Hát jól van, megyek. Sziasztok, drágáim, vigyázzatok magatokra, meg egymásra. És ha bármi történne...

– Tudjuk, ott vannak a telefonszámok.