MELLÉKHATÁS /B.C./

Episode Nine

/mániákus/

Nem kerestem anyáékat amióta ismét a lakásomban vagyok. Annyira jól esik a komfortban felkelni, amikor a lelkem is jól érzi magát. Szemeimet lassan nyitogatom a fehér ágyneműmbe süllyedve, miközben képtelen vagyok nem elmosolyodni. Újra itt, a jól megszokott, kényelmes helyen.

A telefonomat veszem a kezembe, ahol egy Felix által kapott üzenet áll. Nagyot dobban a szívem a barátom neve láttán, akinek rövidke üzenetében az áll, hogy ha nekem megfelel, itt aludna ma nálam, előtte pedig elvinne vacsorázni. A pulzusom az egekbe szökik és széles mosollyal az arcomon gépelem neki a választ, miszerint természetesen.

Az órára pillantok, ami hűségesen jelzi nekem, elmúlt már délután negyed három is. Egész éjjel a dobozokat pakoltam mindaddig, ameddig kész nem lettem. Csak azután voltam hajlandó lefeküdni.

Mivel Hyunjin említette, hogyha van időm nézzek be hozzájuk a Danceracha próbájára, ami miatt a kis lustaságom után feltápászkodom az ágyból és el kezdek készülődni.

A forró víz jól esően halad végig a testemen, miután lemosom magamról a barack illatú tusfürdőmet, majd a törölközőmet magam köré tekerve kibontom a hajam, átfésülöm és kivasalom, hogy aztán hagyhassam a vállaimra omlani. Sminkem szokás szerint egyszerű, semmi változást nem teszek, a megszokott termékekkel életet varázsolok az arcomra, majd egy fehér fodros ruhát veszek magamra, aminek fűzős beütése hatására nagy hangsúlyt fektet melleimre. Ártatlanul vonok vállat, amolyan "jó lesz az" módon és a masnis combharisnyámhoz egy fehér platformos szandált választok. Elégedetten pislogok a tükörképemre. Sokkal kipihentebb vagyok, mint az elmúlt hetekben, ahogyan odakerültem apáékhoz.

Taxit hívok, ami nem sokkal később meg is érkezik, én pedig a szintén fehér táskámat a kötelező dolgokkal telepakolva lesietek a kocsihoz, majd a címet bediktálom és elindulok a stúdióba.

Az üvegajtón belépve felemelem a belépő kártyám a recepciósoknak, akik kedves mosollyal az arcukon köszöntenek. Liftezek egyet és egyből a próbaterem felé veszem az irányt, ami elé érve kifújom a levegőm. Egy számomra ismeretlen zene tompa zaja szűrődik ki a folyosóra, így habozva nyúlok a kilincsért is. Mi van, ha megzavarom őket?

– Yas? – hallok meg egy számomra ismeretlen mély tónust, amire kérdőn fordulok a hang irányába. Legnagyobb meglepetésemre Chan áll velem szemben, aki felé halvány mosolyt küldök. – Mit csinálsz itt? – érdeklődik közelebb lépve hozzám.

A közvetlen mellettem levő ajtó felé biccentek. – Hyunjin szólt, hogy lepjem meg Felixet a Danceracha próbán, így gondoltam eljövök. – vonok vállat izgatott vigyorral. Nagyon boldog vagyok az este miatt, annyi ideje várok már erre.

– Mire ez a nagy öröm? – derül fel az arca, miközben a falnak dönti a vállát.

Visszafojtom kuncogásom. – Felix elhívott vacsorázni, aztán ma nálam alszik! – avatom be az újdonságokba, azonban reakciója nem éppen az, amire számítanék. Szemöldökét felvonja, izmai megfeszülve hajolnak előre, miközben ajkaira keserű mosoly ül ki. – Mi..

– Azok után, hogy annyiszor faképnél hagyott, te az első lehetőségnél képes vagy beadni a derekad? – mér végig lesajnálóan, amire számat elönti a keserűség. – Alapból is mutatni akartam valamit. – hangjában élt érzek, miközben megragad és a stúdiója felé kezd igyekezni, velem együtt. Hatalmas tenyerében szinte elveszik apró kézfejem. Hüvelykujjába kapaszkodom, ahogyan behúz a zöld helyiségbe és becsukja maga után az ajtót, majd a laptopja elé ül.