Even if it's dangerous [Jake ff]

‹1. rész›

Nehogy unatkozzak megint van valami dráma...had mutassam be mindennapi életemet, a következő eseménnyel...bár ez kicsit kilóg a megszokottból

-Egy perc és ott leszek ígérem-sietek ki a lakásból, mivel Hwan eget rengető hisztit csapva lehívott sétálni. Hogy lehet ekkora majom, hogy hajnalok hajnalán, pontosabban este 11-kor, rájön a mehetnék. Méghozzá ilyen környéken. Ez még nappal se leányálom nem hogy este.

Ahogy végre leérek a megbeszélt helyre és meglátom, odasietek. Ajánlom, hogy nyomós indoka legyen a hisztijének, mert egy szál semmiben rohantam le, csak azért mert szerinte ez sürgős.

-Na? Mivan? Mi a baj? Otthon történt valami?-mérem végig aggódva. Az ő családjánál kiszámíthatatlan minden. Gyakorlatilag egy rakat pszichopata egy helyen, de ki vagyok én, hogy ítélkezzek a családja felett. Az anyja cuki amúgy.

-hát igazából...csak rám jött a depressziózás, de nem akartam egyedül sétálni ilyenkor...-néz rám bociszemekkel mintha ez meghatna.

-halott vagy-megyek közelebb mire menekülésbe kezd, így utána eredek.-ha elkaplak nem látsz többet napfényt!-sprintelek utána és még a papucsomat is leveszem, hogy utána dobhassam, de mindketten megállunk ahogy meghallunk egy halk nyöszörgést.

-te is hallottad?-kapja rám tekintetét megfogva kezemet közben, hogy biztosítsa nem csapom meg a papuccsal.

-igen. És nem bíztató...-veszem vissza papucsom miközben ő megindul megkeresni a hang tulajdonosát-hülye vagy? Oda be ne menj!-nézek a sötét sikátorra.-emlékszel a horror fimekre amiket néztünk? Na pont ilyen helyeken halnak meg a hülye szöszik! És most festetted át a hajadat szőkére. Tuti célpont vagy!

-befogod? Mi van ha valakinek segítségre van szüksége? Te is örülnél, ha valaki segítene mert megsérültél egy sötét sikátorban.

Sóhajtok egyet és visszaveszem kezembe a papucsomat. Úgy is bemegy, ha vele vagyok, ha nem. Akkor legalább ketten legyünk ha szar van.

-Jó! Menjünk hősködni. De ha bármi történik és túléljük valamilyen csoda folytán, akkor tuti, hogy eláslak. Élve!-indulok meg duzzogva a sikátor felé amit Hwan egy mosollyal díjjaz.

Telefonunkkal világítva bemerészkedünk a sötét... és ijesztő... és csöndes... és ijesztő sikátorba, ami kihangsúlyozom rohadt ijesztő, de veszélyesen kell élni, nem igaz?!. Legalábbis amíg ki nem nyírnak minket idebent. Ahogy egyre beljebb merészkedünk, annál jobban hallható a nyöszörgés. Hwan időközben karomba csimpaszkodott és így totyorgott mögöttem, engem előre küldve. Mekkora beszari...

-te vagy az idősebb, és amúgy is te akartál bejönni. Ne legyél egy puha pöcs-mordulok rá ahogy egy kis zaj hallatán már a bőrömbe mélyeszti karmait.

-igaz... meg kell emberelnem magamat-egyenesedik ki elengedve, és magabiztosan megindul előre felé, majd kis idő elteltével futni kezd így követem még ha nem is tudom az okát, legalább is amíg meg nem látom én is a vérző srácot a földön akihez ilyen sebességgel oda sietett.

Mindketten letérdelünk a srác mellé, és rémülten végigmérjük. Csoda, hogy életben van!

-hol sebesültél meg?-veszem el óvatosan kezét hasa elől és meglátom a hatalmas vágást, így lekapva ingemet, ami alatt van póló hallelujah, rászorítom, és rákötöm, hogy elállítsam a vérzést amennyire csak tudom. Kattogni kezd az agyam, hogy mit csinálhatnék. A doktorokkal, és a kórház körein belül sokkal nyugodtabb vagyok ilyen helyzetekben, na de itt...-ezt azonnal le kell kezelni. Tudsz mozogni?-mérem végig aggódva. Elég komolynak tűnik a seb, viszont ezt nem fogom tudni lekezelni a megfelelő eszközök nélkül.

-tűnjetek el...-suttogja maradék erejével és egy csepp vér is kifolyik szájából. 

-nem hagyunk itt elvérezni!-erősködik barátnőm felállva, így én is felállok, valami megoldást keresve.

Lépteket hallunk így a sikátor másik végébe világítunk telefonunkkal, ahonnan pár srác tart felénk.Hátha tudnak segíteni, mivel egyértelműen erősebbek mint mi. Más esélyünk nagyon nincs.

 Ahogy kicsit közelebb érnek, és jobban látjuk őket, Hwan karjára fogok, és kezdem érezni, hogy eluralkodik a pánik rajtam.

-fegyver van náluk-suttogom fülébe

-f-fuss...-szorítja meg karomat és érzem rajta, hogy ő is pánikol, ami ebben a szituációban megérthető, csak engem nem nyugtat.

Mind a ketten hátat fordítva rohanni kezdünk és a szívem a torkomban kezd dobogni, ahogy meghallom a mögöttem futó személyeket. Főleg, hogy közelítenek. Esélyünk sincs lefutni őket. Az adrenalin teljesen felpörög bennem, olyan gyorsan futok ahogyan csak tudok. A szemeim könnyesek, épphogy látom merre tartok, a hallásom tompa, és a tüdőm lassan a számon keresztül fogja elhagyni a testemet. Intenzív érzés azt kell hogy mondjam.

Karomra fogva visszaránt az egyik, majd kirúgva lábaim, a földre terít. Soha nem kerültem még földre, és sohasem csattantam még ilyet betonon. Ha lehet nem is akarom átélni többet. Egyből vergődni kezdek, és próbálom levakarni magamról, de jóval erősebb mint én. Kibaszottul nem akarok meghalni, nem itt és nem így!

A srác lefogva kezeim egy rongyot szorít számra ami furcsa szagot áraszt. Esélyem sincs elkerülni a belélegzését, mivel a pánik miatt gyorsabban és nagyobb adagokban kapkodom a levegőt. Erőtlenül mellkasba verem a támadómat még utoljára, és miután mélyen szemébe néztem, lassan lecsukom szemeim, amiből kifolyik egy könnycseppem, és így sötétül el minden előttem, Hwan elfojtott sikolyait hallva a háttérben...

Eddig tartott volna az életem...?