A dzsungel hercegnője Bakugou x Reader

16. fejezet

Fey és Arisa közelebb álltak egymáshoz, mint a testvérek. Összetartóbbak voltak, mint a legjobb barátok. Úgy szerették egymást, mint a szerelmesek. Teljes szívűkből.

Mikor vadásztak, jobban összedolgoztak, mint a legjobb farkas falka.

De megesett, hogy Fey néha elment. Mire elérte a tizenhat éves kort dőlt el, hogy a következő Főőrző ő lesz. Arisa azt hitte, hogy azért tűnik el folyamatosan, hogy keményebben eddzen erre a megtisztelő feladatra.

- Te leszel a következő Főőrző Fey. Ennél nagyobb megtiszteltetés nincs a világon. – örvendezet Arisa egy fa tetején, miközben Feyel a csillagos eget nézték. – Olyan irigy vagyok.

- Szerintem van ennél nagyobb megtiszteltetés is, te nem így gondolod? – kérdezte Fey, miközben testvére kezét fogta, de nem felnézett, hanem le. – Én nem vágyom az egekbe hasítani, hogy aztán nagyobbat essek, ha hibázok.

- Te biztos nem fogsz. Te vagy a legjobb vadász és gyógyító. Ráadásul látod az élet fonalakat. Egyértelmű, hogy a nagy Aris téged választott meg a következő Őrzőnek. – ölelte boldogan nővérét, mire ő visszaölelte. – Jut eszembe. Ne menjünk el a kedvenc helyünkre? Tudod, ahol az a fa is van.

- Persze, menjünk.

Nővérek mindörökre. Semmi sem választhat el minket,

Csakis ha Aris és a sors úgy kívánja.

Senki sem sejtette, hogy ez az ígéret egyszer meg fog törni kettejük között és a végén esküdt ellenségekké válnak.

Arisa egy idő után nem tudta elfogadni, hogy nővérét jobb előnyben részesítették, mint őt. Ha Feyben a fény és a reményt látták, akkor benne a sötétséget és a reménytelenséget. Arisa nem vehetett részt fontosabb gyűléseken, így egyre elhanyagoltabbnak érezte magát.

Mikor egy nap nővére nélkül járta a dzsungelt, aki már kilenc hónapja nem került elő, meglátott egy mocorgó árnyat, ahogy egyre gyorsabban és gyorsabban mozog az avarban. Arisa gyanúsnak vélte és követte.

Egy barlanghoz értek.

Oda is követte.

- Nem tudom tovább titkolni. – hallotta meg Arisa nővére, Fey hangját. – Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy várandós vagyok. Ha meglátnak és rájönnek árulással fognak vádolni és kivégeznek minket. – Arisa elbújt a kövek mögé és tovább hallgatózott. – Mit tegyek Zion? – Arisaban és {Név}-ben is megfagyott a vér a név hallatán. Zion, a Kráken.

- Meneküljünk el! Egész eddigi életemben azt a nyavalyás Magot őriztem. Amíg meg nem jelentél, nem találtam értelmet az életemben. Ha kell, a legerősebb viharokon is átúszom, csakhogy boldog légy. Szóval szökjünk el.

- Nem lehet. Ha elszököm, akkor a Mag el fogja pusztítani a világot. Ne felejtsd el, hogyha valaki nem őrzi, akkor katasztrófát hozz mindenkire.

- Akkor add át Arisának ezt a kötelességet.

- Azt sem lehet.

- Miért nem?

- Mert ahhoz meg kellene ölnie engem. Akkor sem pusztulok el teljesen, és akkor viselheti majd magán az átkot, melyet a nagy Aris szór rá a megszentségtelenítésért. A sötétség nem uralkodhat a jó felett. Arisa nem lenne megfelelő Főőrző. – ekkor elpattant valami a lányban. A saját nővére nem tartotta őt valami nagyra a kezdetektől fogva. Mindig is érezte, hogy benne több az erő, de arra nem gondolt, hogy a nővére vette el tőle. Gyűlölet járta át a szívét. Ott hagyta a barlangot. Megfogatta magában, hogy minden hatalmat megszerez, csakhogy nővére megfelelőnek találja, és hogy lábai elé borulva bocsánatot kérjen tőle és könyörögjön az életéért.