A dzsungel hercegnője Bakugou x Reader

14. fejezet

Bakugou meglepődött. Látta a szarvast azon a gyülekezeten, de a kiállása, az agancsa miatt azt hitte rá, hogy hím, és nem olyan kis törékeny lány, mint aki előtte állt.

Rufus, egy fapohárkából ivott valamit, az illatából ítélve tea lehetett az. Miután letette az asztalra, nyugodtan Bakugoura nézett.

- Megtudta? – kérdezte.

- Mit? – kérdezett Bakugou is.

- A múltját. Hogy annak a fiúnak a testvére, és annak a nőnek a gyermeke. – felelte nyugodtan.

- Te tudtad?

- Nem csak a Mama őrzője vagyok, hanem az emlékeké is. Rég őrzöm már a Mama titkát. Hogy nem ő a Főőrző. Hogy megölte az előző Főőrzőt, majd a testvérét is, hogy ő lehessen a következő. Csak azzal nem számolt, hogyha megöli a Főőrzőt, nem csakhogy nem tűnik el, de még az erejét sem birtokolhatja teljesen. – Bakugou összerezzent.

- Hogy lehet akkor, hogy mégis olyan, mintha az lenne?

- Egy varázslat segítségével tartja fent a mágiáját. Csak a Mag és a Főőrző segítségével tudja ezeket kordában tartani. És itt van {Név} is, akivel nem számolt.

- Ezt meg hogy érted?

- Elkezdett feléledni benne az öröksége. Ő lesz a következő Főőrző. És ha ez bekövetkezik, őt is megöli, majd újból kitörlik az emlékeinket.

- Te hogyhogy emlékszel?

- Igaz, az én memóriámat is sikerült neki megváltoztatni, de mivel az emlékek őre vagyok, így csak egy kis ideig tartott a varázsa alatt. A többieknél nem észleltem ilyen változást, mikor az elméjükbe néztem. – vett egy mély levegőt, majd folytatta. – A mérget is hatástalanította a kezedben, igaz?

- Igen, de honnan tudtad, hogy egyáltalán egy gödörben ragadtunk?

- Éreztem a patáimban, hogy valami nem stimmel a föld alatt. Elkezdtem követni a rezgéseket, mikor eljutottam Al teteméhez. Onnan meg nem volt nehéz dolgom megtalálni titeket, ahogy összebújva fekszetek egymáson. – kuncogott a végén, mikor visszaemlékezett arra, hogyan találta őket összebújva, mintha nem akarnák egymást elengedni. Bakugou egy kicsit zavarban érezte magát, mert nem volt hozzászokva, hogy álmában meglessék, mikor a szerelmével van. Hm, szerelme. Még most is fura, ha belegondol, hogy annak tekintette a lányt. {Név} felé fordult, aki még mindig aludt. Megnézte, hogy még él-e. Rufus ott termett mellette, mire Bakugou majdnem hátra esett. Majdnem meg is ütötte a lányt. – Nem kell aggódnod miatta. Kimerítette, hogy a mérget eltüntesse, és a sérüléseidet is ellássa egyszerre, ami nem kis energiát vesz el tőle. Most a természetből nyeri vissza mindezeket. Olyan szépek az életvonalak, amik körül veszik őt. - nézett az alvó lányra, aki körül kék fonalakra emlékeztettő életenergia keringett.

- Az életvonalak?

- Igen. A természet vonalai. - Bakugou még mindig nem értette. - Elmagyarázom. Képzelj egy fát. Na, ő {Név}. Ahhoz, hogy ez a fa virágozzon és otthont adjon energiára, vagy úgymond tápanyagra van szüksége, amiket a gyökerein keresztül szív fel magába. Eddig tudod követni? – Bakugou bólintott és figyelmesen hallgatta tovább az agancsos lányt. – Ezek a gyökerek az ő esetében az életvonalak. A természet hangjai, varázsa és energiája. Amíg ő él, addig otthont és biztonságot tud nekünk, kicsi lényeknek nyújtani. Erre vannak az őrzők. Hogy ezt az otthont védjék. Erre van a Főőrző, hogy minket és a természet rendjét védje.

- Mi történik, ha meghal?

- Aris kiválaszt egy új őrzőt, de ő maga, mint lélek, nem születik újjá. A Főőrzőknek csak egy lelke van, ami utódról utódra száll. Megkapják az előző Főőrző emlékeit és tapasztalatait, de ez nem befolyásolja őket érzelmileg. Mégha most szeret is téged, nem biztos, hogy a következő is fog. Te meg, ha ébren vagy, kellj fel, mert a frászt hozod az udvarlódra. - nézett újra {Név}-re, aki háttal volt nekik.