A dzsungel hercegnője Bakugou x Reader

9. fejezet

- Fent, a fák közt élt egy lányka. Igaz valóját már rég elzárta. Zöld lombok közt tudta, szíve nem lel majd örök nyugalomra. A magány úgy is megtalálja. – énekelte egy fán [Név], miközben az egyik nyílvesszőjének hegyét élesítette egy kővel. – Fent, a fák közt élt egy lányka, ki tudta a sorsa valahol el van zárva. Magányában az igazat keresve, meglelte igaz boldogsága. – állt fel az ágon, és ereszkedett le az egyik indán. Szépen, nyugodtan ért földet. Bőrkeményedéses lábát, csiklandozta a fának a mohája. Az érdes kérge. Folytatta tovább az élezést, miközben a fának kiálló, hatalmas gyökerén járt. - A fák közt élt egy lányka, az örök megváltásra várva...- megállt, majd feltekintett az égre, mintha onnan várna válaszokat a fejét elárasztó, furcsa és idegesítő kérdéseire. A nyílvesszőt berakta a tartójába a hátára, majd leugrott a gyökéről. Ugrott még párat az avaron majd futni kezdett. Tudta, hogy gyorsabb lenne, ha az indák segítségével haladna, de leginkább ezzel tudta elterelni a figyelmét saját magáról. Miért gondolok folyton Őrá? Miért akarom látni? Miért nem félek tőle? Miért tartózkodom tőle? Miért szaladok? Megállt egy pillanatra. Kapkodta a levegőt. Lába is remegett. A fél szigetet átfutotta, mire észbe kapott, hogy az idegeneknél kötött ki.

Távolból figyelte, ahogy a kis csoport vagy a tűz körül beszélget, miközben a nemrég elfogott madarat sütötték, vagy épp a vízen lévő, furcsa, közlekedést elősegítő eszközbe visznek valamit. Felmászott az egyik fára, majd arról egy másikra, hogy jobban beláthasson Katsuki kabinjába, a nyitott ablakon.

Bakugou épp a székében ült, és azon gondolkodott, hogyan tudna közelebb kerülni a lányhoz. Többet akart tudni róla. Meg akarta ismerni, ami igen csak szokatlan volt tőle. Az örömlányokat, akiket megismert a kalózok gyülekező, titkos szigetén, Helliosban, nem akarta megismerni. Vagy akikkel eddig csak találkozott. Még a király lánya sem kelltette fel úgy a figyelmét, hiába volt ő a világ szépségének beállítva. Idegesítette a gondolat, hogy pont egy ilyen dzsungellakó ragadta el a gondolatait. Valahányszor a lány [Szemszín] színű íriszeibe nézett, olyan titokzatosságot vélt felfedezni benne, hogy a megfejtése, még a legeldugottabb kincsek rejtélyeihez sem ért fel. Ami még fúrta az oldalát azaz, hogy Monoma miben sántikálhat? Minek neki az a bizonyos „Mag"? Milyen erővel bír, amit [Név] és a többi szigetlakó is őriz? Előre dőlt a székében, két kezébe temette az arcát, majd lassan hátra simította bozontos, szőke haját, miközben hátradőlt a székkel. Mikor az ablak felé tekintett, majd kiesett a székből döbbenetében. A lány ott ült az ablakban, törökülésben, aki eddig Bakugou hátát szuggerálta komoly tekintetével. Bakugou nyugodt, kimért léptekkel halad a lány felé, majd megállt előtte és a szemébe nézett, mintha a lánytól várna valamilyen választ. De az csak ült ott, meg sem szólalva, és mélyen a vörös íriszekbe nézett. Hirtelen megragadta Bakugou fehér inggallérját és olyan közel húzta a fiút, hogy az orruk majdnem összeért. Bakugou annyira meglepődött, hogy egy másodpercre még levegőt is elfelejtett venni. Mivel a lány kisebb volt nála, és lehúzta, így egymagasságba volt az arcuk, viszont olyannyira lendült előre, hogy meg kellett támaszkodnia két oldalt az ablakpárkányon. Érezték egymás lélegzetét és illatát. Kis idő elteltével, a lány szólalt meg, komoly hangnemet megütve.

- Mikor fogsz te, meg a csordád eltűnni a horizonton?

- Miért akarod ennyire, hogy elmenjek? Eddig egyetlen lány sem tudott ellenállni nekem. - hajolt közelebb a lányhoz, mire az hátrébb tolta.

- Ne villogtasd itt nekem a hímvonásaidat, mert nincs rám hatással! El kell mennetek, különben az őrzők fognak végezni veletek!

- Jöjjenek csak! A tigris barátoddal is elbántam. - felelte Bakugou, miközben megkísérelte azt, hogy még egyszer közelebb hajolt a lányhoz, hogy ráijesszen egy kicsit. Látta már a lányt bátornak és hidegnek lenni. Tüzesnek és elveszettnek, de soha nem látta még úgy igazán elveszettnek, vagy félősnek. Látni akarta a lány kipirult arcát. Hallani akarta a hangját, más- más állapotban. A vágy, ami hatalmába kerítette, amint meglátta az ablakában, egyből úrra lett rajta. Ráfogta ezt az egészet egy fellángolásra. Hogy amióta börtönbe került, hogy amióta hajóra lett kényszerítve, és „rabszolgamunkára" ítélve, nem volt nővel. Ráfogta, hogy ez csak kíváncsiság, hogy mi lesz, ha...? Egyre-egyre közeledett a lányhoz, már majdnem összeérintette az ajkát az övével, mikor is [Név] elengedte az ingét majd hátravetette magát a vízbe. Kiegyenesedve és szépen, akrobatikusan ért a vízbe, majd elúszott, olyan gyorsan akár egy hal. Bakugou pislogva nézett utána, hogy megint kicsúszott a lány a markából, ráadásul ugyanúgy az ablakon át. Ezen nevethetnékje támadt. Mostmár mégjobban meg akarta kaparintani a lányt.