Szerelmes Vizeken ☆mha fantasy au☆

☆7☆

Reggel szokás szerint korán keltem. Ki akartam volna kelni az ágyból, de valami nem engedett. Felnéztem, mire egy alvó Dabiban akadt meg a tekintetem. Csak aranyosan fujtatott, amitől elmosolyodtam, majd óvatosan megpróbáltam felkelni. Amint ez sikerült, még egy kicsit néztem, ahogy alszik, végül egy puszit adva az arcára, ki mentem a fedélzetre. Hűvösek voltak még a kora reggeli órák, de mit sem törődve azzal, a hajó orrához sétáltam és leültem napfelkeltét nézni. Hallgattam a tenger csobogását, a madarak csicsergését, ahogy a lágy szellő fújja a fáknak lombjait. Elbambultam, ezért eléggé megijedtem mikor egyszer csak valaki derekam köré fonta karjait és fejét nyakhajlatomba fúrta. De azonnal le is nyugodtam, mivel a mozdulatokból ki tudtam találni, hogy ki is az.

-Hogyhogy ilyen korán fent vagy? - kérdezte Dabi rekedtes hangon.

-Mindig ilyenkor kelek. - tettem egyik kezem az arcára.

-Minek? Miért nem alszol még mellettem? - nyűglődött.

-A napfelkelte miatt. - válaszoltam. - Egyszerűen nem bírom kihagyni, annyira hozzá szoktam már, hogy állandóan felkelek, hogy láthassam. - mosolyogtam.

-Én meg téged akarlak látni, mikor felkelek. - puszilt bele a nyakamba.

Csak kuncogtam egyet, majd adtam egy puszit az arcára, utána fejemet övének döntöttem. A következő pillanatban Dabi elengedett, majd le ült mellém úgy, hogy velem szemben legyen. Kicsit még nézett engem aztán megtörte a csendet.

-Hogy aludtál? - mosolygott fáradtan.

-Jól, és te? - néztem rá. - Fáradtnak tűnsz. - kuncogtam egy kicsit.

-Hát nem éppen a reggel fél hatos keléshez vagyok szokva... - rántotta meg a vállát, mire elnevettem magam. - De attól még jól aludtam. - kuncogott.

-Akkor miért nem fekszel vissza?

-Ha nem vagy mellettem, akkor mi értelme? - fogta meg a kezem, mire oda néztem.

Kicsit elgondolkoztam. Mi is van köztünk pontosabban? Én csak annyit kértem tőle, hogy mutassa meg, hogyan kell valakit megcsókolni, nem azt, hogy legyen velem. Mármint... jól esik a közelsége és meg kedveltem az el múlt napokban, de bizonytalan vagyok, hogy ő is azt érzi irántam mint én, vagy csak hírtelen felindulásból csinálja most ezeket. Gondolataimból az szakított ki, hogy államnál fogva, felemelték a fejem. Tekintetem két türkizkéken égő szempárban akadt meg, így visszatértem a jelenbe.

-Min gondolkodtál el ennyire napsugaram? - kérdezte Dabi miniméterekre az ajkaimtól.

-Semmin, csak... - néztem mélyen szemeibe.

-Csak? - hajolt egy picivel közelebb.

-Csak bizonytalan lettem... - vallottam be.

-Mármint mitől? - emelte el rögtön a fejét enyémtől.

-Attól, hogy mi van pontosan is köztünk most... - hajtottam le a fejem.

-Megértem... - sóhajtott Dabi. - Össze vagy zavarodva, igaz? - mosolygott gyengéden, mire bólintottam.

-Meg talán... - mondtam halkan. - attól is félek egy kicsit, hogy... te nem úgy érzel, mint én... - halkultam el a végére.

Ujját újra államra helyezte, majd megint felemelte fejemet. Észhez se tértem, de már Dabi puha ajkait enyéimen éreztem meg. Nyelvét végig húzta alsó ajkamon, mire egy kis hezitálás után, de számat résnyire kinyitottam. Érzékszerve átcsúszott, végül egy lágy csókba hívott. Ez a csók nem olyan volt mint a többi. Ez sokkal szenvedélyesebb és méllyebb érzemekkel volt tele. Kezét arcomra tette, onnan pedig hajamba vezette. Hamarosan levegő hiány miatt el kellett, hogy váljunk, majd tekintetét enyémbe mélyesztette.