Kaland Németországban, vagy sem?...

3.rész (Családi vacsora)

Kb 40 perc kommentolvasás és válaszolás után kiléptem és felraktam a laptomomat tölteni. Körülnéztem a szobámba és rájöttem hogy még jóformán semmi sincs összepakolva. Az ágyamról szinte felugrottam majd rohantam a szekrényemhez mint akit üldöznek. Kiválogattam a legfontosabb ruháimat amik velem jönnek Németbe. Hát mit ne mondjak nem volt kevés ruha amit magammal akartam vinni, de most na, lányból vagyok és minden megjelenéshez kell valami más szett.
A ruhákat nagyjából sikerült is elrakni.
Mivel nyár van ezért furcsa lenne ha pulcsikkal is telraknám a bőröndöm.
Pedig pontosan ezt tettem, hátha rosszabb idő is lesz sose lehet tudni, meg engem nem érdekel ha nyár van akkor is szeretek fekete ruhákat felvenni.
Kicsit sokat tanakodok a ruhákon nem?
De! Nagyon is sokat..

~ 2 nappal később ~

Holnap indul a gépem és már nagyon izgatott vagyok. Már tényleg minden össze van készítve az induláshoz. Ez a nap búcsúzkodással fog telni de számítottam is rá, nem engednek el csak úgy a rokonaim.
Anyáék kitálalták a rokonoknak hogy a "kis" Lana vagyis én megyek Németországba és ennek ünneplésére tartsunk egy búcsúvacsora szerűséget. Hát így is tettek a szüleim, meghívták a nagyszüleimet estére, öcsém is hazajött végre. Anya még mindig nem akarta elhinni hogy egyedül megyek, de én ragaszkodtam ehhez, és alapból csak engem hívtak meg nem engedtek volna meg egy plussz vendéget sajnos...

-Na de ne szomorkodjatok, nem évekre megyek el, -álltam fel az asztaltól a családtagjaimra nézve. - csak pár hétre szerintem.

-Pár hét? Az nagyon sok! -aggodalmaskodott a nagymamám.

-Nyugi nem kell aggódni, meg még amúgysem tudom hogy meddig maradok. Lehet hogy lemegy az a bemutató aztán rá pár napra már itthon is leszek. De szeretnék körülnézni a vàrosba is ha már ott vagyok! -fantáziálgattam boldogan.

-Biztos sok látnivaló van ott, biztos tetszik majd neked! -bíztatott a keresztapám.

-Hát ja, biztos... -erőltettem egy mosolyt az arcomra, pedig legbelül még mindig egy kicsit féltem az idegen várostól.

-Anyaa, mikor eszünk már?? -kezdett el nyavajogni az öcsém.

-Mindjárt kincsim! -nyugtatta meg anya.

A vacsora zökkenőmentesen és békésen telt, nagymamámék még kérdezgettek pár dolgot, én nyugodtan válaszoltam a kérdéseikre. Miután mindenki megvacsorázott anyu lépett elő egy tál sütivel amit nekem csinált, a kedvencemet. Imádtam a sütiket szóval nem volt kérdés hogy az útra is vigyek belőle. Mindenkit megkínáltam a sütiből, majd koccintottunk egyet (üdítővel).
Összeségében a családom a vártnál jobban fogadta a hírt, én meg arra számítottam hogy lesznek ellenvetéseik. De szerintem már ők is beletörődtek a dologba miszerint amit én a fejembe veszek, arról nagyon nehéz lebeszélni ezért feladták a dolgot már az elején és aggódóan de elengedtek. Nem is tudtam volna jobban örülni, jobban örültem annak hogy a családom végre valamiben velem is egyetért mint magának az utazásnak, na jó ezért ez kicsit túlzás..