Mostoha Nővérek

III. rész

Niki

-De anya nekem már van programom hétvégére – szenvedtem a hír halatán.

-Nem érdekel kislányom. Egész héten csámboroghattál össze-vissza, itt az idő, hogy egy kicsit a családoddal is tölts időt – úgy látszik nem nagyon van választásom.

Gyorsan felhívtam Dalmát, hogy szóljak neki, hogy nem tudok vele elmenni a hétvégén vásárolni. Persze nem örült neki de megértette a helyzetet. A nap hátralévő részében sorozatot néztem csak egyszer hagytam el a szobámat akkor is csak azért, mert éhes voltam. Éppen készülődtem fürdeni mikor pittyent a telefonom. A képernyőn Rebeka neve szerepelt, azt írta beszéljünk. Először nem akartam visszaírni de érdekelt mit akar mondani. Megbeszéltük, hogy egy félóra múlva itt lesz értem, azt mondta tud egy csendes helyet ahol nyugodtan tudunk beszélni.

Dudálást hallottam ezért gyorsan felkaptam a dzsekimet és elhagytam a házat. Nem várt meglepetés fogadott, Rebeka egy motoron ült. Letámasztotta a motort aztán odalépett hozzám.

-Csini vagy de lehet így fázni fogsz – mért végig kicsit se diszkréten.

-Ugye nem hiszed, hogy felülök arra az izére? – tettem keresztbe a kezem magam előtt.

-Ne aggódj vigyázni fogok rád – vigyorog nagyon önelégülten majd rám rakta a sisakot.

-Jobb lenne ha átkarolnál – néz rám mikor már mindketten a motoron ültünk.

-Ne is álmodozz róla – forgattam meg a szemem.

-Ahogy gondolod, de ne mond, hogy én nem szóltam – azzal a lendülettel el is indult én meg majdnem hátra estem. Amennyire csak tudtam magamhoz szorítottam Rebekát. Életemben nem volt még ilyen halálfélelmem.

Rebeka

Hát nem mondom, hogy nem esett jól Niki ölelése. Sajnos megérkeztünk így Niki rögtön elhúzódott tőlem és leszállt a motorról.

-Közveszélyes vagy, kis híján megöltél – kezdett el panaszkodni.

-Nyugi már, szerintem nagyon is élvezted. Már csak azért is mert végig tapizhattál – erre csak forgatta a szemét.

-Egyébként is hol vagyunk? Ha nem ismernélek akkor azt hinném éppen megakarsz ölni – kérdezte.

-Gyere, mutatni akarok valamit – fogtam meg a kezét de ő elrántotta.

-Nyugi, ha megakartalak volna ölni akkor már rég megtettem volna – megpróbáltam megfogni újból a kezét és most hagyta is.

Bevezettem az erdőbe, végig az ösvényen sétáltunk viszont egy adott ponton muszáj volt letérnünk az útról. Máskülönben nem jutottunk volna el a célunkig ami egy gyönyörű erdei forráshoz vezetett. Nagyon kevesen ismerik ezt a helyet így szinte biztos volt, hogy ma este csak ketten leszünk itt.

Nikinek konkrétan leesett az álla mikor meglátta a forrást. Olyan szép ez a lány le se tudom venni róla a szemem.

-Rebeka, ez... gyönyörű – nézett mélyen a szemembe azokkal a gyönyörű szép szemeivel.

-Figyelj, én sajnálom ami aznap történt. Nem szabadott volna hagynom, hogy megtörténjen. Tudtam, hogy milyen állapotban voltál mégse tudtam magam visszafogni – nem bírtam tovább a szemébe nézni. Az önbizalmam addig tartott amíg nem kellett az érzéseimről beszélnem.

-Rebeka, én is sajnálom. Túlreagáltam és tényleg nem tettél semmi olyat amit én nem akartam – állam alá nyúlt és kényszeritett rá, hogy a szemébe nézzek.