Mostoha Nővérek

VII. rész

Rebeka

Már két órája várunk de az orvosok még mindig nem mondtak semmit. Linda teljesen ki van, alig tudta apa megnyugtatni. Én is tiszta ideg vagyok, nem szabadott volna ott hagynom őt. Nem hiszem el, hogy Balázs kis híján megerőszakolta őt. Olyan rendes srácnak ismertem meg őt, el se tudom képzelni mi járhatott a fejében mikor megcsinálta ezt Nikivel. Ezeken morfondíroztam mikor az egyik orvos végre oda jött hozzánk.

-Túl van az életveszélyen, szerencsére időben behozták. Viszont megkell kérdeznem, hogy Niki szokott tudatmódosító szereket használni? – ez most kicsit lesokkolt, miből gondolják ezt?

-Nem, csak alkoholt szokott inni ritkán. De ez miért fontos? – válaszolt Linda még mindig könnyezve.

-Nikolett szervezetében GHB-t találtunk és ez váltotta ki nála az eszmélet vesztést – magyarázza az orvos.

-Beginázták? – csúszott ki véletlenül a számon.

-Ezért fontos tudnom, hogy Nikolett rendszeresen fogyaszt-e tudatmódosító szereket. Sajnos mi nem tudjuk megállapítani, hogy magától szedte be vagy valaki bedrogozta őt. Ha úgy döntenek, hogy feljelentést tesznek akkor az orvosi jelentés alátámaszthatja azt, hogy Nikolett magától szedte be vagy sem – mégis ki lenne képes bedrogozni őt? Hülye kérdés, már tudom is a választ. Holnap az első dolgom az lesz, hogy elmegyek Balázshoz. Ha kiderül, hogy tényleg ő tette ezt vele én esküszöm kiherélem.

-Bemehetünk hozzá? 

-Még öntudatlan állapotban van, még nem engedhetünk be hozzá senkit – ezt nem hiszem el, csak látni akarom őt.

-Köszönjük doktor úr! – köszöni meg apám az orvosnak.

- Niki biztos nem szedett be semmit. Nem erre neveltem – sírja el még jobban magát Linda. Nem akartam neki mondani, hogy az, hogy valaki drogfüggő lesz-e az nem a nevelésen múlik. Így is eléggé ki van, nem akartam még jobban letörni őt. Bár én is kétlem, ismerem már és a drogot teljesen elítéli.

-Lányok, szerintem most menjünk haza, nem engednek be Nikihez és most úgy se tudnánk vele beszélni. Pihennie kell ahogy nekünk is. Holnap reggel pedig bejövünk – vigasztalja Lindát.

-Én inkább itt maradok hátha beengednek hozzá. Vagy mondanak valamit még az orvosok. Ha bármi van hívlak titeket – biztos, hogy nem fogom őt itt hagyni. Otthon úgy se tudnék aludni. Most is azon kattogok, hogy, hogy történhetett ez meg.

-Jó de kérlek tényleg bármi van hívj fel, kérlek – simogatja meg bíztatóan a karomat Linda majd apámmal karöltve elhagyták a kórházat.

Éppen a kávéautomatához siettem, hogy igyak egy kávét mikor megcsörrent a telefonom. Dalma volt az, nem siette el a dolgokat. Már egy órák teltek el mióta behozták Nikit és még csak most hív fel. Szép kis legjobb barát mondhatom.

-Helló – köszönök kicsit sem kedvesen.

-Szia, Niki hogy van? – hallom a hangján, hogy aggódik de egy kicsit se hat meg. Vigyáznia kellett volna rá.

-Beginázták, szerinted, hogy van? – teszem fel a költői kérdést.

-Beginázták? – lepődik meg.

-Igen. Biztos, hogy nem magától vette be – magyarázom.

-Nem az kivan zárva, egész este együtt voltunk. Láttam volna ha bevesz valamit. De mégis ki tehette ezt?

-Nem tudom. De ha megtudom ki tette én esküszöm kiherélem. Vigyáznod kellett volna rá, elvégre is a legjobb barátja vagy – támadom le.

-Nem én gináztam be, mit tehettem volna? Ha tudom, hogy valaki ginát kevert a piájába akkor biztos, hogy nem hagyom, hogy megigya. De nem vagyok kereső kutya, nem tudom kiszagolni a drogot. Légy szíves ne engem hibáztass ezért, nem én tehetek róla – védekezik.

-Tudom, sajnálom. Én csak nagyon aggódom miatta – folyik le egy könnycsepp az arcomon.

-Tudom – mondja halkan mintha nem akarná, hogy meghalljam.

-Na jó, visszamegyek hátha bemehetek hozzá – zárom rövidre a beszélgetést.

-Értesíts, hogy mi van vele – teszi le a telefont.

Megittam a kávémat majd visszasétáltam a váróterembe. Egy másfél órát ültem ott mikor megpillantottam egy ismerős arcot besétálni a bejáraton. Nem hiszem el, hogy ennek a fasz kalapnak még volt képe idejönni.

-Hogy van Niki? – ül le mellém Balázs mintha mi se történt volna.

-Minek jöttél ide? Azok után, hogy bedrogoztad még van pofád idejönni és megkérdezni, hogy van. Képzeld nincs jól, kurvára nincs jól. Most pedig húzz innen a faszba – küldöm el idegesen.

-Mi van? Nem drogoztam be, miről beszélsz? – értetlenkedik amitől én csak egyre idegesebb leszek.

-Ne játszd a hülyét. Láttam mit csináltál vele. Ájulva feküdt alattad, azt hitted nem fog kiderülni te nagyon idióta? – ha tovább tagadja én megütöm.

-Nyugodjál már le, mindenki minket néz – suttogja. Körbe néztem és valóban minden szem ránk szegeződött. Hogy őszinte legyek egyébként pont leszarom. Jobb is ha hallják mekkora egy féreg valójában.

-Beszéljünk kint. Légy szíves – néz rám.

Kimentünk és rögtön elkezdett mentegetőzni, hogy ő nem csinált semmit meg ilyenek. Faszért néz hülyének?

-Kérlek Rebeka higgy nekem a legnagyobb bűnöm, hogy nem vettem észre milyen állapotban volt. Csak csókolóztunk és egy ideig teljesen jól volt, aztán bejöttél és elájult. Előtte semmi baja nem volt – és ezt persze higgyem is el.

-Örülj, ha nem mondom el Nikinek mit csináltál vele miközben nem volt magánál. Most pedig menj el innen – hagyom ott.

-Egyáltalán mit érdekel téged Niki? Eddig ki nem állhattad most meg őrző kutyásat játszol vele – ordítja utánam de én nem reagáltam már rá. Semmi köze hozzá, ez csak Nikire és rám tartozik.

A váróteremnél Niki orvosa várt. Remélem nincs komolyabb baja.

-Nikolett felébredt ha szeretne bemehet hozzá – mondani se kellett többször, az orvos bevezetett a szobájába ahol egy csomó cső lógott ki belőle. Szörnyen nézett ki. Nem szóltam semmit csak odarohantam és szorosan megöleltem. Még egy könnycsepp is lefolyt az arcomon. Annyira aggódtam miatta, ha bármi nagyobb baja esett volna én nem tudom mit csináltam volna.

-Fel kell hívnom anyukádat – húzódtam el tőle de ő visszahúzott magához.

-Kérlek maradj így – temette fejét a vállamba. Elegettettem a kérésének.