Mostoha Nővérek

I. rész

Niki

Gyönyörű szép reggelre ébredtünk, süt a nap, a madarak csiripelnek. Ezt a napot semmi sem ronthatja el. Legalábbis ezt hittem amíg Sándorfy tanárnő össze nem rakott párba Rebekával. Komolyan mondom az a banya utál engem.

-Ma beülünk kávézni? Elszeretnék mondani valamit – jön oda hozzám Dalma.

-Nem lehet, Sándorfy összerakott csoportmunkába Rebekával. Szóval suli után náluk leszek – mesélem el a fejleményeket.

-Hát akkor kitartást. Majd máskor bepótoljuk – elköszöntünk majd mentünk órára.

Miután végeztem az iskolában elindultam a város legelitebb környékére. Nem csoda, hogy Rebeka ennyire öntelt. Szerintem saját bejárónőjük van. Megérkeztem egy piszok nagy házhoz ami természetesen Rebekáéké volt. Gyönyörű épület ezt megkell hagyni.

Becsöngettem és Rebeka apja nyitott nekem ajtót.

-Jónapot! Rebekához jöttem, együtt csináljuk a töri projektet.

-Szia, gyere csak be. Szólok Rebekának – ezzel otthagyott és felment.

Kicsit körbe néztem amíg várakoztam és hűha. Ez a ház olyan mint egy palota. A legvadabb állmaimban sem képzeltem volna, hogy Rebeka ilyen helyen lakik. Persze azt tudtam, hogy tehetősek de, hogy ennyire azt nem.

-Reméltem, hogy nem jössz de nincs akkora szerencsém. Gyere – szólt le a lépcső tetejéről Rebeka.

-Nagyon szép házatok van – dicsértem meg a házat.

-Nem kell a nyali. Megcsináljuk aztán mindenki megy amerre lát – nehéz lett volna egy köszönömöt mondania.

. . .

Eltelt egy óra és még mindig sehol nem tartottunk. Lehet azért mert Rebeka minden egyes pillanatot megragadott, hogy beszóljon nekem. Így jó, hogy nem haladunk vele.

-Tudod mit, ennek így semmi értelme nincs. Olyan karót fogunk ezért kapni hétfőn – adom fel.

-Muszáj itt hisztizni mint valami kislány? Normálisan meglehetne csinálni ha legalább megerőltetnéd egy kicsit magad és nem mindent én csinálnék – itt telt be a pohár nálam.

-Azon kívül, hogy minden ötletemet leszóltad nem csináltál semmit. De tudod mit, ha ennyire haszontalan vagyok akkor csináld meg magad – felálltam és otthagytam őt.

Lent próbáltam úgy kisurranni, hogy még véletlenül se találkozzak Rebeka apjával. Nem akarok magyarázkodni, hogy miért vagyok ideges hiszen azt nem mondhatom neki, hogy a lánya egy egoista picsa. A szerencsém most se volt velem.

-Már mész is? – kérdezte kedvesen Rebeka apja.

-Igen, anyukám már vár otthon – kamuztam be az első dolgot ami eszembe jutott.

-Oh reméltem, hogy velünk vacsorázol, de akkor majd máskor – elköszöntem majd hazamentem.

Köszönés nélkül berobogtam a bejárati ajtón és egyenes a hűtőfelé vettem az irányt. Az anyám ilyenkor még dolgozik vagy a pasijával van akivel még mindig nem találkoztam. Nagyon remélem, hogy nem megint egy egocentrikus pöcsöt fogott ki magának. Beültem a tévé elé egy tál tökfőzelékkel és beindítottam valami random filmet amire nem kell úgy koncentrálnom. Felhívtam Dalmát, hogy elpanaszkodjam Rebeka mekkora egy seggfej de nem vette fel. Mostanában nehezen elérhető, szerintem van valami palija. Na mindegy akkor.

. . .

Éppen a holnapi matek dogára próbáltam kisebb nagyobb sikerrel tanulni mikor meghallottam, hogy nyílik a bejárati ajtó.