Veszélyes Vizeken- Mha ff. /SZÜNETEL/

Prológus

Ha hiszed, ha nem, sellők léteznek. Köztünk vannak, többen, mint gondolnád. Csak észre kell venni őket.

Sokfélék, mint az emberek: félvérek, tisztavérűek, alakváltók és még sorolhatnám. Én az utóbbiak közé tartozom, közülük is én vagyok az egyetlen túlélő. 13 éve, hogy a kalózok meglelték a falunkat, és lemészárolták az összes lakost.

Kivéve engem. Nekem sikerült elmenekülnöm.
Na igen, itt jöttek a problémák. A "típusok" nincsenek túl jó kapcsolatban. Nem fogadják be, és nem segítik azt aki egy kicsit is különbözik tőlük, tisztára mint az emberek. Így hát nem volt hova mennem. Ekkor jött a képbe a sziget ahova a szüleimmel a legtöbbször elbújtunk a világ elől. Akkor, ott együtt, úgy éreztem nincs mitől félnem, de már ezek az alkalmak is csak szép emlékek ebben az erősen elcseszett világban. Ez a szép, nyugodt, csendes sziget lett a menedékem, ami elrejtett a sok kíváncsi szempár elől, a vadászok elől.

Mióta az eszemet tudom vadásznak ránk, rám. Kerek 16 éve nem hagynak nyugodni. Nem elég nekik, hogy az összes fontos embert az életemben eltűntették. Nem, messze nem elég. Engem is akarnak, mert balszerencsémre aznap éjszaka éppen, hogy észrevették türkiz uszonyomat megcsillanni a holdfényben. Azóta nincs pihenés, már három éves koromban is a menekvésről, bujdosásról szólt az életem. Addig üldöznek míg el nem kapnak, s híresztelik el, hogy az utolsó aranyvérű sem rontja már a vizeket.

Mindennek ellenére nap, mint nap járom a vizeket és figyelem a halász-, kereskedő-, vagy esetleg kalózhajókat. Az utóbbiakkal általában jobban vigyázok, de csak néha vesznek észre, akkor is későn eszmélnek fel kábulatukból. Nem félek attól hogy elkapnak, túl nagy falat vagyok nekik. De ha mégis sikerül, akkor sincs mit vesztenem. Szóval mondhatjuk úgy, hogy a mának élek.

Mint az előzőek, amai napom is hasonlóan indult. Ekkor még nem is sejtettem mi vár rám a korallzátonyon túl...

^^^^^^^^^^^^^^^^^^