Majd én ápollak (Veszélyes Henry ff.) Befejezett

2. fejezet (Henry)

Fájt a fejem, égtek a szemeim, és a nyelés is nehezen ment. Ezek a tünetek úgy jöttek, mint derült égből a villámcsapás. Egész nap semmi jelét nem éreztem, még csak egy tüsszentésem se volt, hogy azt mondhassam, hogy megfáztam. Lehet, hogy megint elkaptam Schwoz egyik szuper betegségét, amit ő kísérletezett ki? Fel kellett hívnom, mielőtt az idióta mostohahúgom megérkezik a teával. Mondjuk, a tea egész jól hangzik, talán felmelegít majd egy kicsit.

Nagy nehezen kihámoztam a takaróból a bal karom, majd dideregve felpöccintettem az óra fedelét a jobb kezemmel. Holografikusan meg is jelent fölötte Ray.

- Szia kölyök. Hogy vagy? Nem nézel ki túl jól - hajolt hozzám közelebb. Úgy nézhetett ki kívülről, mintha egy pici ember hajolna bele az arcomba.

- Nem is érzem jól magam. Mindenem fáj. Schwoz a közelben van?

- Itt jön, szólok neki. SCHWOZ! - kiabálta. Máskor olyan vicces, de most szinte fizikai fájdalmat okozott.

- Itt állok melletted, mit ordibálsz! - morogta vissza kistermetű kollégánk. Ezen is nevettem volna, de a közérzetem minden humorérzéktől megfosztott.

- Henry beszélni akar veled - mutatott felém, és végre rám is tudtak figyelni.

- Veled meg mi történt? Ilyen borzalmas állapotban még sosem láttalak - állapította meg ő is, mintha én magam ezt nem tudnám.

- Hát ez az, hogy fogalmam sincs. Délután még semmi bajom sem volt, estére meg lángolok a láztól. Ez normális? Vagy megint sikerült érintkeznem valamelyik betegségeddel?

- Neeem, tanultam az esetből. Azóta nagyon elzárva tartom a lombikjaimat. Valami mást kaphattál el. Biztos valami vírust.

- Nyáron? - lepődtünk meg egyszerre Rayjel. - Általában ősszel támadnak a vírusok.

- Ez nem jelenti azt, hogy ilyenkor nem lehet elkapni, csak kevesebb rá az esély. Próbáld kipihenni, igyál sok folyadékot, vegyél be lázcsillapítót - tanácsolta. - Sajnos a vírusokra nincs gyógyszer.

- Rendben, akkor megyek is, nehogy Piper meglásson titeket - mondtam, és abban a pillanatban már nyílt is az ajtóm, mintha csak a túloldaláról hallgatózott volna, hogy pont akkor lépjen be. Gyorsan lecsaptam az órám fedelét, és visszaraktam a kezem a takaróm alá.

- Tessék, hoztam neked citromos-gyömbéres teát sok mézzel, hogy ne csípjen annyira - nyújtotta felém. Felültem, és bármennyire is volt elegem a kiscsajból, most hálásan nyúltam a bögre felé. Átvettem tőle, és mielőtt szóvá tehettem volna, egy fekete lapocskát nyomott a fejemre.

- Te mit csinálsz?

- Megmérem a lázad homlokmérővel.

- Jó, de minek? - bukott ki belőlem indulatosan. Nem akartam, hogy elkezdjen velem foglalkozni. Nem akartam tőle semmit, mert akkor rögtön hálásnak kell lennem, azt pedig végképp nem ment.

- Hogy megtudjuk, mennyi a lázad - morogta maga elé, közben egészen közel nyomult hozzám. Kicsit sem félt attól, hogy elkaphatja tőlem? Aztán az arca látványosan elsápadt. - Basszus, ez nagyon magas. Éreztem, hogy szinte lángolsz. 39.2. Mit szedtél te össze?

- Nem tudom, és nem is érdekel. Aludni akarok - ittam pár kortyot a kellemesen meleg teából, és bár csípett, de a méz elnyomta annyira, hogy csak kicsit érezzem. A torokfájást már kevésbé. Fájdalmasan grimaszoltam minden nyelésnél. - Ez is mind miattad van, meg a hülye jégkrémed miatt - bosszankodtam, és még enyhén fejeztem ki magam.

- Ez nem igaz, de tudod, mit? Nem megyek bele a hülye vitába. Fontosabb, hogy megyógyulj. Szóval most két lehetőséged van: vagy eszel pár falatot, és utána beveszed a lázcsillapítót, vagy hűtőfürdőzől - mondta úgy, mint egy tanárnéni. Miss Shapennek szokott ilyen hanghordozása lenni.

- Hogy mit csinálok? Mi az, hogy hűtőfürdő? Bele akarsz ültetni egy kád hideg vízbe? - jöttem rá magamtól is, mire Piper bólintott. Hirtelen nem is tudtam eldönteni, melyik lehet a rosszabb: egy kádnyi hideg vízben ücsörögni, vagy pucérra vetkőzni előtte. - Inkább eszem valamit, bár semmi étvágyam, és a rágás gondolata is megrémíszt.

- Mindjárt főzök neked egy kis tejbegrízt, azt csak nyelni kell. Addig idd meg a teát - adta ki parancsba. Elemében érezte magát, hogy anyáskodhat felettem, de erőm nem volt ellenkezni, és a tea tényleg jól esett. Ahogy újra magamra hagyott, a párnámnak dőlve kortyoltam tovább a bögrém tartalmát. Csak lassan eresztettem le a torkomon minden cseppjét, úgy kevésbé fájt. Viszont jobban mart, de legalább meleg volt. Az is valami.

Az utolsó kortyoknál járva jöttem rá, hogy milyen felelőtlen voltam. Mi van, ha kevert bele valamit, én pedig jóhiszeműen megittam, és pár óra múlva itt fogok feküdni holtan, mert megmérgezett? Simán kinézem belőle, a kis ártatlan tekintete mögött egy igazi démon lakozhat.

Hosszú percekig vártam, közben elképzeltem, ahogy a méreg lassan szétárad a testemben, éreztem a remegést, és a végtagjaimba toluló fájdalmat, de rájöttem, hogy csak a láz teszi ezt velem.

- Meghoztam a vacsorát, ami nem más, mint minden kisgyerek kedvence, és persze a betegeké is - tette hozzá, amikor elővettem a legszúrósabb tekintetem, amit jelen körülmények között csak kihozhattam magamból. Elvette tőlem a kiürült poharat, majd átadta tálcástul, ami rajta volt. Még sosem láttam ilyet, igazából ilyen furcsa fehér, darás cucc volt a müzlisedényemben tálalva.

- Ez mi? - kavargattam gyanúsan a kanállal.

- Tejbegríz, már mondtam. Kóstold meg, nagyon finom, és tettem bele vanilíát, hogy kárpótoljalak a fagyiért. Az tényleg szemét dolog volt.

- Ugye? - háborogtam szintén csak annyira, amennyit kihozhattam magamból, majd óvatosan a számhoz emeltem belőle egy kanállal.

- Nyugi, már nem forró, és megmérgezve sincs. Kettőnk közül te nem bírsz engem - mondta szemrehányón, majd kiment a szobámból. Egy pillanatra elszégyelltem magam, hiszen tényleg mindig én bántottam őt, majd dühösen megráztam a fejem, amibe jócskán bele is szédültem.

Most nem kezdhetem el sajnálni, ezt biztos csak a betegség teszi velem, és a további agyalás helyett ettem egy kanállal ebből a miacsudából. És basszus rohadt finom volt! Krémes, édes fehér csoda, csak ne menne olyan borzasztóan a nyelés.

Ezt is apró nyelésekkel fogyssztottam el, akárcsak a teámat, és mire a végére értem, úgy szerettem volna előlről kezdeni.

- Esetleg van még belőle? - kérdeztem reménykedve tőle, amikor feljött a tálcámért. Már ott volt a kezében egy pohár víz és a gyógyszer.

- Sajnos nincs, pont megettem a végét, csak három kanállal maradt. Holnap többet főzök. - Kedvetlenül vállat vontam, bevettem a gyógyszert és ittam rá egy kis vizet. - Jól van, most magadra hagylak, ha bármi baj van szólj - mondta, nekem meg érdekesen felszökkent a szemöldököm.

- Úgy nézek ki, mint egy gyerek?

- Nem, de ha az ember beteg, hajlamosak vagyunk kicsit elanyátlanodni. Bocsánat - tette hozzá, amikor rájött, hogy mennyire beletrafált, és további magyarázkodás helyett kisietett a szobámból.

Addigra már úgy éreztem magam, mintha be lennék csiccsentve, imbolyogva keltem ki az ágyból. Elmentem pisilni, pizsamába öltöztem, és visszafeküdtem az ágyamba. Jól esett az égő szemeimet lehúnyni.

Folyt. köv.