Majd én ápollak (Veszélyes Henry ff.) Befejezett

14. fejezet (Henry)

- Ti mit kerestek itt? - néztem legjobb barátaimra felváltva. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyet kérdezek majd tőlük, de azok után, ami az elmúlt napokban történt... Nem is tudom, igazából nem tettek semmi rosszat, de már valahogy nem éreztem konfortosan magam a közelükbe. Én csak Piperrel szerettem volna lenni, csak ezen a mai napon. Holnap úgyis látnánk egymást.

- Beszélni szeretnénk veled. Veletek - javította ki magát Charlotte, ahogy pillantása találkozott Piperével. Nem tehettem mást, be kellett engednem őket.

- Gyertek be - álltam el az útból, hogy be tudjanak jönni, majd bezártam mögöttük az ajtót. Piper is felállt, majd mindannyian megindultunk a konyha felé, az asztalt szépen körbe tudtuk ülni. Én és Piper helyezkedtünk egymáshoz közelebb, Charlotte és Jasper pedig velünk szembe. - Szóval, miről lenne szó? - kérdeztem, és már nem tűntek olyan határozottnak, mit a bejárat előtt. Jasper váratlanul felpattant, majd a hűtőhöz lépve vett ki egy üveg meggyes szódát, és felbontva még a frigó előtt állva három kortyban lehúzta. - Persze, csak nyugodtan szólgáld ki magad, de megtudhatnánk, hogy miért jöttetek?

- Ti most komolyan együtt vagytok? - bukott ki Jasperből a kérdés. Összenéztem Piperrel és másodpercre pontosan ugyanakkor forgattuk meg a szemeinket. Imádtam a kiscsajt, még csak nemrég kezdtünk el beszélgetni, de máris egymásra hangolódtunk. Visszafordultunk a vendégeink felé, és egyszerre válaszoltunk rá: - Igen! - Még a hangunk is ugyanolyan türelmetlenre sikeredett. Mindketten meg is lepődtek, de főleg mi.

- Ezt gyakoroltátok? - jött az újabb lényegtelen kérdés Jasper részéről.

- Nem, csak elegünk van. Miért baj az, hogy közel kerültünk egymáshoz? Végre, nem azt érzem Henryn, hogy tűnjek el az életéből. Mióta együtt lakunk, erre vágyom, és nem látok benne semmi kivetni valót. Te? - fordult felém hirtelen.

- Nem, én sem - hajoltam oda hozzá, és a barátaim szeme láttára szájon pusziltam. Nem tudom, már mennyiszer voltak szemtanúi ehhez hasonló jelenetnek, de fél füllel hallottam, hogy nem éppen tetszett nekik. De kit érdekel? Az a fontos, hogy mi jól érezzük magunkat.

- És mi a terved? Kiszórakozod magad vele, amíg rá nem unsz? - jött a csípős kérdés Charl részéről, Jasper meg olyan fejet vágott mellette, hogy majd jól megvígasztalja, miután kidobtam. Egyikre sem fog sor kerülni, arra aztán várhatnak.

- Tudtam, hogy hamarosan ide lyukadunk ki - néztem vele farkasszemet. - Sajnálom, amit veled tettem. Sajnálom, hogyha akkor nem fogalmaztam egyértelműen, és hitegetésnek vetted az együttléteinket. Soha nem akartalak megbántani. Óriási gesztus volt a részedről. - Próbáltam folyamatosan Charlotte-ra koncentrálni, közben a szemem sarkából láttam, hogy Jasper értetlenül járatta közöttünk a szemeit. Neki ez az információ teljesen új volt. - De ami köztem és Piper között alakul, az teljesen más, én kezdek beleszeretni, és jogunk van hozzá, mivel nem vagyunk igazi testvérek - szögeztem le újra, hogy a barátaim számára is világos legyen. Charlotte két tenyérmozdulattal letörölte arcáról a könnyeit, Jasper idegesen fészkelődött a székében. - Ha ez nektek nem tetszik, akkor...

- Nem gondolod, hogy kissé képmutató vagy? Közlöd velem, hogyha szóba merek állni Piperrel, akkor a barátságunknak vége, erre te jössz össze vele? Pedig tudtad jól, hogy nekem is tetszik - csapott hirtelen agresszívan az asztalra. Egy pillanatra mindannyian megmerevedtünk, de ez mind semmi volt Piper kimért, rideg válaszához képest. Ez a reakció tette fel csak igazán az ire a pontot.

- Ennek a tárgynak, akiről most szó van, van lelke, gondolatai és önálló döntési joga. És már megbocsáss, de egyáltalán nem vagy az esetem. Nyugtasson a gondolat, hogy nem jártam volna veled akkor sem, ha Henry engedélyt ad rá. - Hűha, nem hittem volna, hogy Pipernek van egy ilyen szókimondó, gonosz oldala.

- Nos, szerintem mindent megbeszéltünk - kezdtem a búcsúzkodást. - Holnap a munkában ezt úgyis folytatjuk még, szóval...

- Rám ne számíts. Te voltál az egyetlen, aki miatt bejártam, de jelenleg látni sem bírlak - hagyta el legelőször az asztalt a legjobb fiú barátom, majd csatlakozott hozzá Charlotte is.

- Én is holnaptól gyomorrontástól fogok szenvedni határozatlan ideig, úgyhogy szintén nem tudok bemenni. És az ajtónyitással se fáradj, kitalálunk magunktól is - mentek ki a házból hatalmas csendet hagyva maguk után.

Piperrel együtt leforrázva ültünk az asztalnál. De miért én érezzem magam szarul, mert ők gyerekesen viselkednek? Talán nem gondolhatom meg magam? És nem zúghatok bele a világ legédesebb, leggondoskodóbb és legizgatóbb mostohahúgába?

Piperre sandítottam, és akkor tűnt fel, hogy némán zokog.

- Hééé, semmi baj - suttogtam a haját simogatva. - Gyere, üljünk át a kanapéra - húztam magammal az említett bútorra, majd először leültem én, utána oldalt ülésben az ölembe húztam.

- Ne har... a... gudj, az egé... sz az é... n hi... bám - hüppögte a mellkasomba borulva. Alig értettem a szavait, de sejtettem, hogy mit mondott.

- Miket beszélsz? Nem a te hibád - simogattam az arcát. Csupa könny lett a kezem, de nem számított, csak az, hogy megnyugodjon végre.

- De igen - sóhajtott egy mélyet. - Ha...

- Ha nem gondoskodtál volna rólam, ott pusztulok meg a szobámban - vágtam a szavába, mielőtt belekezdhetett volna. - Különben is, nekem sosem voltak barátaim. A barátok megértik egymást, nem pedig vádaskodnak.

- Most mindketten sértettek - ült fel végre az ölemben, majd ő is elkezdte törölgetni az arcát. - Biztos nagyon szexi lehetek ezekkel a kisírt szemekkel.

- Naná, a taknyos orrod tesz még bájosabbá - szemtelenkedtem, és egyből eltakarta a kezével.

- De szemét vagy, ahelyett, hogy lovagiasan hoznál egy zsebkendőt - csapott a vállamra.

- Rám ültél mind az ötven kilóddal, így hogy hozzak zsepit? - folytattam tovább a cukkolást, hogy jobb kedvre derítsem, de lehet, hogy inkább felmérgesítettem vele, ugyanis megkaptam a válloncsapás párját. Nem ütött erősen, de pont olyan helyen talált el, ahol fájt. - Aú, hogy te milyen kegyetlen vagy! Hozom már a zsebkendőjét fenségességednek - tessékeltem le magamról, majd a konyhapult sarkán álló tartóból vettem ki hármat is, és odavittem hozzá. - Parancsoljon - adtam át, és diszkréten elfordultam, míg kifújta az orrát.

- Most már rám nézhetsz - hallottam meg édes kis hangját. Eddig miért nem tűnt fel, hogy milyen dallamos hangja van? Vagy csak a szerelem teszi? Tényleg ennyire beleszerettem volna, hogy még a hangja is bársonyosabbnak tűnik?

Leültem mellé, de a következő mozdulattal már végig is döntöttem őt a kanapén, majd hosszú, vad csókok közben teljesen lenyomtam, és az állát fogva kényszerítettem rá, hogy engem nézzen. Azonnal össze is kapcsolódott a tekintetünk, egyikünk sem akarta megszakítani a kontaktust.

- Neked van a legszebb kék szemed a világon - kezdtem egy kis felvezető bókkal. Piper elmosolyodott, és gyorsan szájon puszilt.

- Neked meg a legszebb barna, de a szádat még mindig jobban imádom - emelkedett fel hozzám egy mélyebb csókcsatára. Hosszú percekig csak a cuppogó hangok vertek visszhangot a falakról, majd szaporán lélegezve feküdt vissza a kanapéra.

- Piper, én csak azt próbálom kinyögni, hogy napról napra jobban kedvellek, és örülök, hogy nem adtad föl - fogtam be a száját a számmal, és mohó csókok közben megszabadultunk a ruháinktól, hogy ezután a kanapén tegyem magamévá. Az sem érdekelt, hogy ránk nyithatnak közben, és meglátnak minket.

Folyt. köv.