Majd én ápollak (Veszélyes Henry ff.) Befejezett

4. fejezet (Henry)

Még mindig mozgott velem a szoba, de már legalább száraz volt mindenem. Úgy izzadtam, mint a ló, nem tudom, mi lehet velem. Pedig már a lázam is lejjebb ment. A torkom még fájt, de a tea megint csak jótékonyan hatott rá, és ebbe már Piper nem rakott gyömbért. Tökéletes volt, ahogy az ápolása is. Nem tudom, mi lenne most velem itthon egyedül. Utálom még magamban kimondani is, de örülök, hogy itthon van. Azt is bevállalta, hogy átöltöztessen.

Ahogy ittam a teát, a szédülésem kezdett javulni. Lehetséges, hogy a vércukrom ment le? Vagy a vérnyomásom vacakol? De mindegy is, hogy mi, a lényeg, hogy jobban vagyok. Ittam még pár kortyot a bögréből, majd visszatettem az asztalomra, és a nyakamig magamra húzva a takarót hasra fordultam, és már aludtam is.

*

Nem tudom, mennyi lehetett az idő, amikor felébredtem, de már egész világos volt. Végig ugyanabban a pózban feküdtem, és a legjobb, hogy nem is álmodtam semmit. Egy jó alvás már fél egészség. Nem mondom, hogy meggyógyultam, de már jobban éreztem magam. A szédülésem is teljesen elmúlt, bár még nem mertem megmozdulni, szóval nem állíthatom száz százalékosan.

Lassan a hátamra fordultam, a szemem még égett egy kicsit, de szerintem a fáradságtól. A homlokomra csúsztattam a kezem, langyos volt. Éppen megpróbáltam kikelni az ágyból, amikor kopogtattak az ajtómon. Kizárásos alapon csakis Piper lehetett az.

- Gyere be! - kiáltottam, és gyorsan ülő helyzetbe visszatakartam magam.

- Szia. Hogy vagy? - jött be bátortalanul. Csak a küszöbig merészkedett, és alig mert rám nézni.

- Már egész jól vagyok. Nem is érzem magam lázasnak.

- Azért leellenőrizhetem? - emelte fel azt a sötét lapocskát, amivel tegnap is nézte. Válasz gyanánt csak bólintottam egyet. Piper közelebb jött, majd tisztes távolságból a homlokomra nyomta. - 37,3. Már nem vagy lázas, de ez még közel sem gyógyult állapot. Mindjárt hozom a reggelidet, utána kapsz egy kis vitamint, amit a gyógyszerész tanácsolt a vírusok leküzdéséhez.

- Mi? Te elmentél miattam a gyógyszertárba?

- Muszáj volt. Gyanítom, hogy nem fogsz ezzel orvoshoz menni, vagy igen?

- Nem szerepelt a terveim között - ismertem be. - Mennyi az idő?

- Fél tíz múlt - válaszolta tömören. - Hozom a reggelid, mielőtt ebéd lesz belőle - fordult ki tőlem. Nem állt le velem vitatkozni, pedig eszembe volt, hogy megvétózom minden döntését, mint egy rossz gyerek. Míg ő a konyhában tevékenykedett, gyorsan elszaladtam a mosdóba, és éreztem, hogy egy zuhany is rámférne, de ezzel már nem akartam húzni az időt. - Hol voltál? - kért számon drága mostohahúgom, mintha joga lehetne hozzá.

- Képzeld, sürgős dolgom akadt. Szeretnéd, hogy ecseteljem talán? - vágtam vissza az ágyamba mászva. Megcsapott a reggeli illata, és egész megéheztem. - Mit hoztál?

- Rántottát egy kis pirítóssal és paradicsommal - tette le elém az asztalkát, amin a tálca volt.

- Kösz, ez jól néz ki - hazudtam. Kicsit izgultam, hogy ne legyen túl olajos, mert tuti felfordulna most a gyomrom.

- Szívesen. Megyek is, te egyél nyugodtan. Jó étvágyat - mosolygott rám, én megköszöntem egy biccentéssel, és aztán ki is sietett. Örültem, hogy nem erőltette rám a társaságát, csak annyira foglalkozott velem, hogy ellássa az igényeimet. Mintha ő is érezné, mikor kezd túlzásba esni, és olyankor mindig visszább venne magából.

Szúrtam pár sült tojásdarabot a villámra, és óvatosan a számba vettem. Az étele pont olyan volt, mint a viselkedése, se nem túl tolakodó, se nem visszafogott, tökéletes. Nem volt olajos, és száraz sem. Mikor tanult meg így főzni? Legutóbbi emlékeim szerint rémesen ment neki. Részt vett egy gyorstalpaló tanfolyamon?

Hirtelen olyan éhes lettem, hogy alig tíz perc alatt mindent elpusztítottam a tányéromról, és mikor éppen végeztem, az órám csipogni kezdett. Folyamatosan hármat egymás után. Felcsaptam a fedelét, és magam elé emeltem.

- Henry. Hogy vagy, kölyök? - érdeklődött Ray. - Már jobban nézel ki.

- Szia. Jobban is érzem magam, hála Piper törődésének. Most is ő készített nekem reggelit - mutattam meg neki az üres tányérom.

- Komolyan? Ezek szerint kezdtek jobban kijönni egymással? - nevetett kissé kárörvendve.

- Azt azért nem mondanám, csak nem veszekszünk, bár energiám sem lenne hozzá.

- Mire nem jó egy betegség. De még nem vagy teljesen jól, igaz? Ne nagyon számítsak rád a bevetéseken? - kérdezte, és ezzel párhuzamban már ingattam is a fejem.

- Nem igazám. Éjszaka konkrétan úgy leizzadtam, hogy át kellett öltöznöm, de közben szédültem is. Pipernek kellett átöltöztetni, tök ciki volt - motyogtam az orrom alatt, és reméltem, hogy Ray nem hallja meg, de a hirtelen kitörő hangos röhögéséből ítélve mindent hallott. - Na jó, majd beszélünk, ha kiröhögted magad - csaptam le az órámat, és még éppen időben, mert Piper akkor jött be.

- Kivel beszéltél? - vont kérdőre, de hamar elfogadta, amikor rávágtam, hogy senkivel. - Meghoztam a vitaminokat is. Immunerősítő, állítólag - adott át egy kis csövet tele apró fehér golyókkal. Olyanok voltak, mint az apró cukorkák. - Csak gurítsd be a szádba mind, és szopogasd el - nézte az értetlenségem.

- Oh, oké - követtem a parancsot, és csodálkoztam magamon, amiért egy pillanatra sem jutott eszembe attól félni, hogy meg akar gyílkolni. Úgy gurítottam a számba, ahogy a rágót szoktam, csak ezektől nem változtam Veszélyes Tinivé. A cukorkák édesek voltak, és hamar elolvadtak a számban.  A dobozát visszaadtam Pipernek.

- Ügyes fiú - dicsért már megint úgy, mint egy gyereket. - Nem kéne ma meg holnap kikelned az ágyból, bármikor visszamehet a lázad. Mindjárt hozok neked még teát.

- Értettem anyu, azért zuhanyozni elmehetek? - szemtelenkedtem, de az ő beszólása vitte a pálmát.

- Persze kisfiam, de eszedbe ne jusson, hogy megfürdesselek. - Erre mindkettőnk feje rendesen elvörösödött, ahogy a szavak értelmet nyertek.

- Fúj, ne izléstelenkedj már - rázott ki a hideg is. Akkor sem kívánnám meg Pipert, ha az utolsó nő lenne a világon.

- Te kezdted a tegnap éjszakával, én csak előre szóltam, hogy ilyen szituba többet nem rángatsz bele. Még a wc-re is ki kellett kísérjelek - vette el közben előlem az asztalt. Istenem, tényleg történt ilyesmi, annyira fáztam és rosszul voltam, hogy minden hülyeségbe belerángattam, csakhogy a száraz, meleg ágyam kényelmét élvezzem.

- Tudom, szégyellem is magam érte, de ígérd meg, hogy nem mondod el senkinek. Legyen ez az első közös titkunk, oké? Nagyon szarul voltam.

- Én is tudom, és nem is mondom el senkinek - mosolyodott el, talán a kétségbeesett arcom vidította fel. - Egyébként nem voltál rossz látvány. Nem gondoltam volna, hogy ilyen izmos hasad van.

- Kösz - krákogtam ismét zavartan.

- Na jó, hozom a teát, addig menj el fürödni. Tizenöt perc múlva itt találkozunk - kacsintott rám, és ezek az apró, váratlan gesztusok kezdtek megijeszteni.

Folyt. köv.